2024, október11, péntek
KezdőlapMagyarországKamuszervezet fantomrabbijai védik Orbán Viktort

Kamuszervezet fantomrabbijai védik Orbán Viktort

-

Az Amerikai Népszava régi olvasója és támogatója, a Brooklynban élő Dr. David Mandler, „A Kelet és nyugat mezsgyéjén – Vámbéry Ármin és a Brit Birodalom” című könyv szerzője, civilben angoltanár, elküldte lapunknak az Orbánt és Horthyt támogató állítólagos New York-i zsidó rabbik után végzett kutatását, amely először a blogjában jelent meg. Eszerint a New York-i főkonzulátus kamuszervezet fantomrabbijaira hivatkozott, ami azért is furcsa, mert a főkonzulátus és a Fidesz szoros kapcsolatot alakított ki az elmúlt években a Köves Slomó mögött álló haszid közösséggel. Mindennél többet mond, hogy ebből a körből sem találtak olyan létező rabbikat, akik egyetértenének a vidéki zsidóság deportálásáért felelős Horthy rehabilitációjával. Minderről a Szombatban is megjelent egy hiteles összefoglalás. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük David Mandler írását.

Dr. David Mandler

Valami nagyon nem stimmel azzal a közleménnyel, amelyet Magyarország New York-i Főkonzulátusa tett közzé június 29-én. Ebben az Egyesült New York-i Ortodox Gyülekezetek néven feltüntetett szervezet 11, a főkonzulátus leírása szerint “egykori magyarországi és a történelmi Magyarország területéről származó New York-i közösségek vezető szerepet betöltő rabbija” a Horthy Miklóst egy beszédében kivételes államférfiként emlegető, történelmi szerepét magasztaló és ezzel nagy felháborodást kiváltó Orbán Viktor védelmére siet. A hír percek alatt bejárta a legolvasottabb és a legszélsőségesebb magyar hírportálokat is.

De mi is ez a szervezet, és kik is ezek a rabbik?

Az interneten United Orthodox Congregations of New York nevű szervezet nem létezik. Ha mégsem csak papíron él egy ilyen nevezetű szervezet, akkor ez a tényleges tömörülés leginkább A Pál utcai fiúkból ismert gittegylethez hasonlítható.

Először is, az erősen amatőr jellegű fejlécen feltüntetett cím alatt semmilyen szervezet nincs bejegyezve. A szatmári haszid közösség által lakott Williamsburgben feltüntetett lakás (suite 4 R) tulajdonosa egy bizonyos M. Hofman úr, akinek a neve elsőként bukkan fel mint a közleményt aláírt állítólagos rabbik egyike.

A felsorolt 11 rabbiból egyedül egy ma is élő személyt sikerült valamelyest beazonosítani. Rabbi M. Polatcheck (feltéve, hogy azonos a matzav.com nevű honlapon feltüntetett Rav Yehuda Meshulem Dov Polatcheckkel) a Hisachdus nevű kóser ételeket felügyelő szervezet egyik rabbija. Ez messze nem egy vezető rabbi titulus.

Ha a kamuszervezet fantomrabbijai nem tennék világossá, hogy miről is van itt szó, akkor elég csak rápillantani az úgynevezett közleményre. Az angol nyelv alapvető helyesírási szabályait figyelmen kívül hagyó szöveg feltehetően jiddis anyanyelvű szerzője Victor Orben [sic!] érdemeként jeleníti meg a nácik által megszentségtelenített magyarországi zsidó temetők helyrehozatalát és karbantartását. Mintha a nácik által megszentségtelenített zsidó sírkövek 1945 óta Orbán Viktor kegyes támogatására vártak volna lerombolt állapotban.

Mintha a zsidó infrastruktúra fejlesztésére elkülönített állami támogatás ettől a kamuszervezettől függene. És, mintha Orbán Viktor “a zsidóknak” tett úgymond szívességei semlegesítenék Horthy Miklós történelmi szerepének ilyen mértékű felértékelését.

A közlemény utolsó bekezdése olyannyira csapnivaló angolsággal íródott, hogy az önmagáért beszél. Idézem: “We are, and always be indebted to them for their continues help and cooperation, and look forward to continue this positive relationship,”

Bizony, ez a mondat, úgy mint az összes többi, vesszővel zárul!

De ami engem, egy angoltanárt, arra késztetett, hogy órákat szánjak arra, hogy utánanézzek ennek a kamuszervezetnek, és megírjam ezt a kis cikket, az a közlemény (nagylelkűen lefordított) záró mondata: “azok, akik ezt az [Orbán elleni] izgatást vezetik, nem reprezentálnak minket, illetve semmilyen más ortodox zsidó csoportot.”

Mintha ez a magáról eddig semmilyen életjelt nem adó kamutársaság bármit vagy bárkit is reprezentálna! Hát nem. Ez egy nyilvánvaló és teljesen átlátszó médiatrükk. Hogy kik eszelték ki, azt majd talán valaki tényleg felkutatja. Számomra a legszomorúbb az, hogy még az index.hu is felült a lóra, és egy az egyben leközölte ezt a kamuhírt a legalapvetőbb oknyomozást mellőzve New York-i rabbik megvédték Orbán Viktort cím alatt.

Hát akkor hadd áruljam el: a New York-i amerikai ortodox zsidók, akikkel napi szinten érintkezem, szinte semmit sem tudnak Horthyról. Az ortodox zsidó túlélő ismerőseim viszont annál inkább. A napról napra csökkenő körükben Horthy Miklós neve az úri antiszemitizmussal, a zsidókat a magyar közéletből, gazdaságból és végezetül en bloc az életből kitaszító erő megtestesítője.

Félő, hogy az a miniszterelnök, aki Horthy Miklóst kivételes államférfinek tartja, maga is pont olyan kivételes államférfivá válhat, mint példaképe.

Ha ez egy izgató kijelentés, akkor azt nagyon nem sajnálom.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések