2024, október6, vasárnap
KezdőlapJegyzetKövér a Fideszben keresse a puccsistákat

Kövér a Fideszben keresse a puccsistákat

-

Kövér László azt mondta, hogy az ellenzék parlamenti tiltakozása puccskísérlet volt. Megmondjuk, Kövérnek, mi volt a puccskísérlet. A puccskísérlet 2006-ban történt, amikor a fideszes szónokok heteken át uszították a szélsőségeseket, egészen október 23-ig, amikor is kísérletet tettek a futballhuligánok vezetésével a törvényes rend megváltoztatására. Orbán a rendőri konfliktus közelébe hívta a híveit, uszította őket, majd otthagyta őket, hogy a csőcselék által kiprovokált rendőrattack közepébe kerüljenek.

2006-ban Orbánt és bandáját az amerikai diplomáciai iratokban is leleplezett összeesküvés, az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének kísérlete miatt őrizetbe kellett volna venni, és bíróság elé állítani, mert akkor még voltak független bíróságok. De legkésőbb akkor kellett volna börtönbe csukni, amikor kezét emelte a törvényesen felállított kordonokra, és lebontotta a magyar állam hivatalos képviselői által emelt kordont. Amerikában ezért le is lőtték volna.

A 2006-os orbánista puccskísérletet sikeresen leverték, de a szervezőket bűnös módon futni hagyták. Orbán kénytelen volt kivárni a 2010-es választást, amely előtt olyan elviselhetetlen légkört teremtett, hogy kétharmados választási győzelmet aratott. A választás éjszakáján azonban bejelentette, hogy az országgyűlési választást „fülkeforradalommá” minősítette át, és a parlamenti mandátumok helyett az emberek voksát egy új társadalmi rendszer felépítésére adott megbízásnak tekinti. Ez abszolút törvénytelen, és alkotmányellenes átminősítése volt a választásoknak.

Ezután Orbán ígéretéhez híven megdöntötte az alkotmányos rendet, államcsínyt, puccsot hajtott végre, amiért életfogytiglani szabadságvesztésre kell ítélni bármikor, amikor ennek az ámokfutásnak vége lesz. Önkényesen eltörölte a demokratikus Alkotmányt, felszámolta a jogállamiságot, illiberális rendszert hozott létre, megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, meghamisította a választási törvényt, miután őt már soha többé nem lehet demokratikus úton leváltani. Felszámolta a sajtó szabadságát, a fékek és ellensúlyok rendszerét, demokráciának álcázott önkényuralmat vezetett be.

Orbán gyakorlatilag a törvények felett áll, ő maga a törvény. Őt senki és semmi nem korlátozhatja. Tulajdonának tekinti az országot, az ország vagyonát, és az ország polgárait. Ez a puccs, ha nem tudná Kövér, és ha itt valakit puccs miatt le kell tartóztatni, az Orbán bandája, köztük is elsők között az őskommunista és fasiszta keverék Kövér László. Kövér és az Orbáb-banda átlép minden törvényen, minden szabályon, megfosztja a választott parlamenti képviselőket minden joguktól, de azonnal törvényt kiált, ha a tehetetlen, eszköztelen ellenzék a nép nevében a véleményét nyilvánítja a fasiszta „törvényalkotással” szemben.

Éppen ideje, hogy a puccs kérdése elé kerüljön, és követelje mindenki a puccsisták azonnali letartóztatását és felelősségre vonását, a vezetőjüket, Orbán Viktort elsőként.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések