2024, április20, szombat
KezdőlapMagyarországKövér szerint az internet fenyegeti a demokráciát

Kövér szerint az internet fenyegeti a demokráciát

-

A keresztény, illetve a konzervatív értékektől eltérő szemlélet terjesztésében jelentős szerepet tölt be a nehezen szabályozható, ugyanakkor a nemzetközi tőke és a nagy cégek által ellenőrzött internet és média. Ez a jelenség a demokráciát veszélyeztető halálos fenyegetés, és a szemünk láttára alakuló új totalitarizmus.

Kövér László, a magyar országgyűlés elnöke közel egy évvel ezelőtt, 2016. május 5-én nyilatkozta ezt az ostobaságot a lengyel Gosc Niedzielny című katolikus hetilapnak. Valamiért most kapta fel az internet ezt a véleményt, éppen akkor, amikor öles léptekkel közeledik a magyar forradalom és szabadságharc ünnepe.

Ami nem utolsósorban a sajtó szabadságáról szólt. Internet akkor még nem volt, így Petőfi és társai nem a Facebookon követelték a sajtó szabadságát.

Kövér László különös figurája a magyar közéletnek. Azt szokták mondani, hogy ő a Fidesz lelkiismerete. Aki, miután nem lop annyit, mint társai, időnként beszól a többieknek. Üzen nekik, hogy fogják vissza magukat.

Nem azért, mert a lopás bűn, hanem azért, mert az emberek nem szeretik az ilyet.

Még szerencse, hogy a magyar emberek döntő többsége csak a lebutított, megnyomorított közmédiából jut információhoz. Ahol, mint tudjuk, nem az a hír, ami a világban és Magyarországon történik, hanem az, amit a regnáló hatalom tudatni akar az alattvalóival.

Kövér halálos fenyegetés nek tartja, hogy – legalábbis szerinte – az internetet és a médiát a nagy cégek és a nemzetközi tőke ellenőrzik. Akik, tuggyukkik. Már ez a megállapítás is megérne egy misét, vagyis, egy részletes elmekórtani vizsgálatot.

Azért azt jó tudni, hogy Kövér nem annyira eszelős, mint amilyennek mutatja magát. Neki nem az a baja az internettel és a médiával hogy van, hanem az, hogy nem ők ellenőrzik.

Jobb lenne az élet, demokratikusabb, ha az interneten és a médiában nem az jelenne meg, amelyet a nagy cégek, vagyis, a multik, valamint a nemzetközi pénztőke megrendel tőlük. Hanem az, amit a magyar kormány és az általa a közmédia élére kinevezett cenzorok jóváhagynak.

A kövéri logika szerint a nemzetközi pénztőke mozgatja az internetet. Rendszeres időközönként összehívja az internetes közönséget, és közli velük, hogy mit szeretne látni és hallani. Elvárásai vannak a nemzetközi pénztőkének, ha úgy tetszik, Soros Györgynek.

Kövér László a magyar országgyűlés elnöke.

Van kérdés pajtások?

 

25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések