Lázár meg azt hiszi, már mindenki kretén az országban

7 perc olvasási idő

A szokásos csütörtöki kormányf@rokverés kormányinfó alkalmából a tekintetes mindenes miniszter Lázár János pazarul a Nutelláról dezinformálta a nagyközönséget. Ma így adta meg a módját a multicsesztetésnek: mivel szerinte nem ugyanaz van az olasz Nutellában, mint a magyarban. Ráadásul ehhez a Nébih friss tanulmányára hivatkozott, amiben a multiláncok osztrák, olasz és magyar piacain található termékeit hasonlították össze és ennek során mit ad Isten pont a Lázáréval ellenkező következtetésre jutottak: miszerint az összetevők mindenben megegyeztek mindhárom termékben.

Annyi különbség azért adódott, hogy az olasz Nutellás üvegen feltüntették azt is, hogy gluténmentes, az összetevők tekintetében ez a másik két termék jellemzője is lehetne. A Nébih az érzékszervi összehasonlítás során az osztrák és a magyar változat között semmi különbséget nem talált, de az olaszt valamivel világosabbnak és lágyabbnak ítélte meg. Egy másik, évekkel ezelőtti Nébih vizsgálat során pedig az osztrák verzió tűnt valamivel lágyabbnak a magyar verzióhoz képest. Akkor most mi legyen? Összekarmoljuk magunkat? Janikám másik volt a gépsor, az nem lehet?

Megint sikerült túltolni, mert Lázár azzal is előállt, hogy “96 termékből 70-nél rosszabb minőségűt adnak a magyaroknak”. A Nébih pedig ilyet egyáltalán nem állított. A hivatal szakemberei a vizsgálat során arra a következtetésre jutottak, hogy a 96-ból 71 terméknél van valamilyen különbség (ebből  azonban 20 termék csak hasonló volt, nem pedig a magyar párja a külföldinek), ezek közül 63-nál volt felfedezhető némi érzékszervi eltérés. Viszont számos esetben a Nébih szakemberei éppen a magyarországi terméket találták jobbnak, vagy csak annyit állapítottak meg, hogy ugyan van különbség, de ettől még nem silányabb a magyar változat.

Lázár egyébként a tőle megszokott arroganciával a látszatra is szart egy jó nagyot. Nem erőltette meg magát. Miért is tette volna? Elárulta, hogy a Nébih vizsgálat lezárása előtt már rég tárgyalni kezdett a visegrádi országok képviselőivel, annak érdekében, hogy felszámolják a multik kettős mércéjét. Mivel az Orbán rezsim meg nem elvekre, hanem a felcsúti focidémon és a haverjai mértéktelen harácsolására épül, olyan ez az egész, mint egy pilótajáték, csak nem a saját, hanem a magyar adófizetők pénzén.

Ugye így azért már érthető, hogy Lázár bizony ma is kicsapta a biztosítékot?

Bár tudjuk, róla, hogy alapjáraton mindenhez értő, a nyílt színi hazudozástól meg nem rettenő, hidegvérű alfahímje a Miniszterelnökség nevezetű hivatalos bűnszervezetnek. Az is köztudomású, hogy minden héten csütörtökön kitolják a rivaldafénybe, hogy ossza az észt a sajtó képviselőinek a kormány éppen aktuális ámokfutásáról. Mégis nehéz megemészteni, hogy tényleg kreténnek nézik az ország lakosságát. Máskülönben meg jobb, ha tudomásul vesszük azt is, hogy Lázár pont ugyanúgy hazudik, mint a többi kormányvitéz vagy mint mondjuk a Kósa Lala. De őt még sem lehet összezavarni kérdésekkel, mert mindig kivágja magát minden kurva kínos és necces helyzetből, ha máshogyan nem, hát visszakérdez, vagy bedobja azt a frusztrálóan sunyi és ellenszenves mosolyát.

Kósa Lala sötétségét imitáló tényezőkre pedig Lázárnál kár is számítani, bármennyire is hihetetlen, ez a díszfallosz mindig tudja, hogy mit és miért csinál. Akkor is, ha csak 2000 óta bolyong a narancsködben, viszont annál jobban tájékozódik benne az kétségtelen. Lázár egyébként pont leszarja, hogy ki mit hisz el neki, vagy épp hazugságon kapták. Ugyanis ő arra számít – tegyük hozzá, jogosan -, hogy a magyar sajtó nagy része, mivel Fidesz-közeli, úgyis az általa előemésztett és visszaböfögött propagandát hozza le. Tök mindegy, hogy az igaz vagy sem. Azokhoz a szavazókhoz, akikhez a narancsliget zsenijei szerint meg szükséges, úgyis csak annyi jut el, hogy a multik SZARRAL ETETIK A MAGYART. És mi a baj ezzel? Úgy tűnik a magyarok még élvezik is. 2018-ban úgyis 2/3-os többséggel szavazzák meg újra a Fideszt. Mindenki vonja le magának a következtetést, hogy akkor ki etet kit, na meg persze azt is, hogy mivel!



Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Hamarosan kiskorú orosz kurvákra lesz szükség

Következő cikk

Elszabadult a Fidesz: ne fizessék ki a perköltséget a Helsinki Bizottságnak