2024, március28, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírLukács evangélista soha nem mondott olyat, hogy "szerezzétek vissza nemzetünk önbecsülését"

Lukács evangélista soha nem mondott olyat, hogy „szerezzétek vissza nemzetünk önbecsülését”

-

E pillanatig kommentár nélkül idézik a sajtóhíradások, hogy a Kiskőrösön kordonok mögött beszédet mondó Orbán állítólag Lukács evangélistát idézte: „a miniszterelnök ezt követően áttért Kölcsey Ferencre és a Himnuszra, majd Lukács evangélistától idézett: „szerezzétek vissza nemzetünk önbecsülését”. Nem tudjuk, milyen „Lukács evangélistáról” beszélt, de a Bibliából ismert Lukács, aki a harmadik evangélium „szerzője”, soha nem mondott ilyen mondatot, ennek a mondatnak nyoma sincs a Bibliában.

A nagy magyar „keresztény nemzet” többsége egyáltalán nem ismeri a Bibliát, a templomból vallásos ünnepek alkalmával ájtatos arccal kilépő tolvaj és hazug diktátort és udvartartását is beleértve. Ezért cseppet sem meglepő, hogy egy ilyen hamis állítás minden kommentár és észrevétel nélkül söpörhet át a teljes magyar sajtón. A Biblia egyébként nem megerősíti a nemzeti identitást, hanem másodlagossá teszi. A zsidó Messiásban, Jézus Krisztusban hívők Isten országának polgárai lesznek, ahol nem számít, hogy valaki zsidó vagy görög, férfi vagy nő.

A Biblia szerzőjét (ez a Szentlélek, Isten harmadik személye) egyáltalán nem érdekli a nemzetek önbecsülése, hanem ellenkezőleg. Ezért a Szentlélek által ihletett próféták és evangélisták sem írtak vagy mondtak soha akkora hülyeséget, hogy „szerezzétek vissza nemzetünk önbecsülését”. A túlzott nemzeti érzés is egy bálvány, hamis isten, akadálya az Istenhez való megtérésnek, az igazi Isten megismerésének. Lukács ilyan baromságokat még véletlenül sem beszélt, különösen nem pogány népek esetében, akik a keresztény újjászületés során beoltatnak a zsidóság szelíd olajfájába.

Azon cseppet sem csodálkozunk, hogy a pokolfajzat, zsarnok diktátor, Orbán nem ismeri a Bibliát, a kereszténység lényegét, mert köze nincs ahhoz. De professzionális tudósítóknak illenék tudni, hogy Lukács evangélista ilyen bibliaellenes szöveget soha nem mondott, és ilyen hamis szöveg a Bibliában nem található. Igaz, hogy nem ez az egyetlen hazugsága a beszédnek, mert hazug az egész szöveg, s a magyar sajtó csupán azt tekinti feladatának, hogy továbbadja, amit hall, felerősítse a legnagyobb hazugságokat is, ahelyett, hogy negyedik hatalmi ágként értékelné és ellenőrizné azokat.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések