2024, április16, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírMagyarország köteles befogadni a NATO-hadtestet, vagy nyíltan szembe kell fordulnia a Nyugattal

Magyarország köteles befogadni a NATO-hadtestet, vagy nyíltan szembe kell fordulnia a Nyugattal

-

A NATO-csúcson megszavazták, hogy Magyarországon, Bulgáriában, Romániában és Szlovákiában is NATO-hadtesteket állítsanak fel, ami azt jelenti, hogy Magyarország a NATO tagjaként köteles beengedni a NATO csapatokat Magyarországra. Ez csupán azért hír, mert Ukrajna megtámadása óta Orbán rendszere mindent megtett azért, hogy kivonja magát a NATO kötelezettségei alól, és azt is megpróbálták, hogy Magyarországra ne engedjenek be NATO katonákat. Azt mondták, Magyarország képes megvédeni magát.

Ugyanezt mondta Szijjártó is a NATO-csúcs előtt, ami egyrészt nem igaz, másrészt a NATO csapatok telepítése nem erről szól. Nem(csak) azért telepítenek NATO-hadtestet Magyarországra, hogy Magyarországot megvédjék, hanem azért, hogy az oroszokkal szemben egy védelmi vonalat állítsanak fel, ha Ukrajnát elfoglalja. Nemcsak Magyarország, hanem Európa és az egész nyugati szabad világ védelméről van szó. Ez utóbbi a legkevésbé érdekli Orbán rendszerét, amelynek nyíltan ellensége az nyugati világ, amelynek még a része, a NATO és az EU tagja.

Az európai védelmi vonal létrehozását bizonyítja, hogy a NATO csak kiegészíti az eddigi hadtesteket, amelyek eddig is voltak a balti államokban és Lengyelországban, így meghúztak egy gyűrűt a Balti-tengertől a Fekete-tengerig. A NATO mindent megtesz azért, hogy kimaradjon a háborúból és ne legyen III. világháború, az oroszok viszont bármire képesek és egy határon túl nem lehet már hátrálni és az orosz agressziónak engedelmeskedni. Ha az oroszok az ukránok után megtámadnának más országokat is, főleg NATO-államot, fel kell venni a harcot.

Az Orbán-rezsim azt a hamis látszatot próbálja kelteni, hogy „semleges” akar maradni és „békepárti”, de ez a „semlegesség” és „békepártiság” valójában Putyin-pártiságot és az oroszok támogatását jelenti. Orbán ideológiailag és érzelmileg Putyin és a tömeggyilkos orosz terrorállam oldalán áll a Nyugattal szemben, miközben még a nyugati szövetségi rendszer tagja. Orbán hintapolitikát folytat, amelynek során ott akadályozza a NATO-t és az Európai Uniót az oroszokkal szemben, ahol csak tudja, de egyelőre nem mer nyíltan szembefordulni a Nyugattal, ami még megtörténhet.

A NATO-csúcs után egyelőre nagy a hallgatás, fülsiketítő a csend, ami kifejezi az Orbán-rezsim véleményét és álláspontját. NATO-tagként azonban köteles végrehajtani a közös döntéseket. Orbán eddig még nem próbálta ki a NATO tűrésküszöbét, és nem kezdte el kitolni a toleranciája határait, ahogyan az EU-ban tette. A NATO azonban katonai szervezet, nem politikai szerveződés. Ezért a katonai reakció más lehet, mint az EU-ban. Orbánnak kötelessége lenne a Nyugat védelme, de ő éppen a Nyugat ellensége, és az oroszok embere.

Orbán egy áruló, a kérdés csupán az, mikor lép fel nyíltan a NATO ellen. Az biztos, hogy ha Orbán megtagadja a NATO kötelezettségeit, akkor kizárhatja magát a NATO-ból. Ebben az esetben Magyarország készülhet az orosz megszállásra.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések