Új társasjáték jött divatba Magyarországon a felcsúti nemzetvezető nemzetvezetése alatt, mely történelmi periódus kilencedik évébe lépett a magyar társadalom idén áprilisban. A játék neve: Féljünk együtt!
A játék fölöttébb szórakoztató, egyszerű és nem kell hozzá semmilyen segédeszköz, nem kell tábla, nem kell dobókocka, elég, ha bábuk vannak. És azok vannak bőségesen, ám hogy pontosan mennyi, azt egyre kevésbé lehet tudni, mert több százezren hátat fordítottak a mulatságnak, és elhagyták hazájukat, mely hőn szerette és megbecsülte őket. Olyan országokba mentek el, ahol élni is lehet, nem csak eltűrni, ahogy mások játszanak az életükkel.
A legélvezetesebb ebben a társasjátékban az, hogy végre megvalósul – hála a felcsúti nemzetvezető elmés nemzetvezetésének – a teljes (jog) egyenlőség. Ja, nem, bocsánat, jog az nincs, csak egyenlőség van a rettegésben. Mindenki fél mindenkitől, az alul lévők a felül lévőktől, a szegény a gazdagtól, a gazdag a szegénytől, a közmunkás a falusi kiskirálytól, a baloldali értelmiségi a jobboldali úgy nevezett értelmiségitől, az egyetemi rektor a kormány által kirendelt felügyelő „kancellártól” (nem a némettől). Borzong a kórházigazgató az államtitkártól, aki ellenőrzi a folyamatosan csökkentett egészségügyre fordítható költségvetési támogatás elköltését és szigorúan ügyel arra, nehogy gyógyításra, higiéniára, – még belegondolni is rossz! – fejlesztésre menjen az a pár morzsa, amit a kormány nagylelkűen elé szór.
Legutóbb az ellenzék ijedt meg annyira az aránytalanul fölényes számú kormánypárti Fidesz-frakciótól, hogy reszkető kezekkel ugyan, egy párt kivételével, de megszavazta magának a képviselői fizetés 18%-os emelését. Olyan feszültséggel teli pillanatokat éltek át, hogy a nagy koncentrációban – hál’ istennek! – senki sem nyomott rossz gombot. Így azután rögtön rácáfoltak azokra a rosszindulatú támadásokra, mely a választás előtt érte őket, hogy csak a pénzért akarnak minden áron bejutni a Parlamentbe. Pedig dehogy! Megzsarolták szegény párákat. Az egyik, magát szocialistának képzelő politikus azt nyilatkozta, „ha nem szavazzák meg (a saját fizetésemelésüket!), beláthatatlan következményei lesznek az ellenzéki politizálásnak”. Párttársa szerint „…a Fidesz gyakorlatilag pisztoly tartott az ellenzék tarkójához”. Legyünk őszinték! Ekkora nyomás alatt ki szavazott volna másként?
Senki ne értsen félre, nem sajnáljuk tőlük a közel 1 milliós havi fizetést, hiszen nagyon sokat rettegnek érte, igazán megérdemlik. A bizottsági helyek után járó zsíros apanázson, a Föld megkerülésére bőven elegendő éves benzintérítésen és a lakbértámogatáson felül, csakugyan jár nekik egy rendes fizetés.
Mindezek tetejébe példát mutatnak az embereknek a páni félelemből, így gondtalanul folytatódhat az össznépi rémület, és félelmében továbbra sem fog kiállni senki sem saját magáért, sem más társadalmi csoportért. Pedagógusok egymásért, szülők a gyermekeikért, orvosok az ápolók mellett, egészségesek a rokkantakért és folytathatnánk a sort a végtelenségig.
Mivel a felcsúti nemzetvezető „egy közülünk”, ő sem marad ki a paranoiás szorongásból. Ő a népétől, a hatalma elveszítésétől, az országnak szánt privatizálható EU-támogatások megcsappanásától, és még ki tudja, mi mindentől fél.
Így hömpölyög az élet, így félnek együtt Magyarországon. És reszkettek mind, míg meg nem haltak.
