2024, október8, kedd
KezdőlapMagyarországMégsem lesz önkényuralmi jelkép a Heineken vörös csillaga

Mégsem lesz önkényuralmi jelkép a Heineken vörös csillaga

-

Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé.

„A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek.”

A megegyezés konkrét részleteiről még nem tudni semmit, csupán annyit közöltek, hogy mindkét fél tett engedményeket, ami nem igaz. Kizárólag a Heineken kapitulált, mert a háttérben valamilyen alkut kötöttek Lázárékkal, még azelőtt, hogy Lázár elment volna a Csiki sör üzemébe múlt pénteken.

Az Amerikai Népszava már több cikkben is foglalkozott azzal, hogy a Heineken vitába keveredett a Csíki Sör gyártójával, és a román táblabíróság az utóbbit eltiltotta a név használatától.

Ekkor lépett be a ringbe a magyar kormány. Lázár János kancelláriaminiszter előbb a Heineken bojkottjára szólította fel a magyarországi forgalmazókat, majd, amikor ennek nem lett foganatja, a kormány előhúzta az önkényuralmi jelkép kártyát. Törvényjavaslatot nyújtottak be, miszerint a Heineken a jövőben nem használhatná logóján a vörös csillagot, mert az Magyarországon ugyanúgy önkényuralmi jelkép, mint a horogkereszt.

A törvényjavaslat már csak azért is komolytalan, mert nagyon sok sebből vérzik. Ráadásul, a Heineken 1864 óta használja ezt a logót és eddig nem volt vele baja senkinek. Arról nem is szólva, hogy egy sor, Magyarországon is kapható márka logójában szintén ott van a vörös csillag. Például a Converse-ben, s van olyan, Magyarországon a Lidl által forgalmazott sör, amelynek a címkéjén három vörös csillag szerepel.

Mindebből már látható, hogy mennyire kell komolyan venni a magyar kormányt, mennyire tiszteli a törvényt, és mire használja a törvényhozást. Sem Lázár, sem a  magyar kormány nem gondolja, hogy a Heineken vörös csillagát tiltó javaslatból törvény lesz. Szavazatokat akartak szerezni az erdélyi magyarok körében.

Most majd persze meg kellene magyarázni a híveiknek, hogy ha eddig baj volt a vörös csillaggal, akkor mostantól miért nincs vele baj. De nincs rá szükség, a híveik pontosan tudják, mi történt, és egyetértenek vele. Lázár a megegyezés hírére úgy reagált, hogy a törvényjavaslatot egyelőre nem vonják vissza, mert azt Brüsszel még fél évig vizsgálhatja. Várhatóan néhány hét után csendben visszavonják, amikor már senki nem figyel oda, és nem kell megmagyarázni.

Hogy a Csíki sörrel való vita előtt miért nem zavarta a magyar kormányt a vörös csillag, arról sem Lázár, sem más kormánytag nem szólt semmit. Akkor sem zavarta őket, amikor a magyar kormány nevében Szijjártó stratégiai partneri megoldást kötött a Heinekennel, és az eseményről készült képekről egyetlen esetben sem maradt le a vörös csillag.

A vörös csillagot, mint önkényuralmi jelképet, a Fidesz jelvényébe kellene áttenni. De ha nem teszik is át, mi ott látjuk. Az egész Heineken-ügy egy önkényuralom eljárása.



25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések