2024, április18, csütörtök
KezdőlapMagyarországMélyrepülésben az ellenzéki sajtó

Mélyrepülésben az ellenzéki sajtó

-

Nem bíznak azokban az ellenzéki lapokban, amelyeket az ellenségük tart el, s amelyekkel szemben nincs kifogása a diktatúrának, még hirdet is bennük.

Miután Puch László megvette saját magától a Népszavát, és a Fidesz hirdetései stabilizálják anyagilag a lapot, a Népszava Magyarország legnagyobb országos politikai napilapja lett, az egykori Orbán-stróman, utóbb Orbán-ellenes milliárdos, Simicska Lajos kormánykritikussá tett Magyar Nemzetét megelőzve. Ennek oka az, hogy az Orbán-hívek távoztak, de Simicska attól még nem lett egy liberális demokrata, így a másik tábor egésze nem állt át hozzá. De ez a látszat csalóka.

A szűkülő médiapiaci helyzetet jelzi, hogy a Népszava a bezárt Népszabadság újságíróival szinte egyedül maradt a piacon baloldali lapként, ezért csak látszólag növekedett, átlag napi 18 ezer példányszámban adják el, ami a tavalyi év végéhez képest 17,8 százalékos, míg az előző év azonos időpontjához, vagyis tavaly májushoz képest 68,8 százalékos növekedést jelent. Viszont ez nagyon kevés ahhoz képest, hogy eltűnt a Népszabadság olvasótábora.

Ez azt is mutatja, hogy az Orbán által megtűrt ellenzéki média rosszul teljesít, cseppet sem hozza lázba az Orbánnal szemben állókat, inkább konszolidált ellenzékként jól belesimul a rendszerbe. Ezt bizonyítja az is, hogy Orbán kormánya hirdet benne, amivel mintegy arról is gondoskodik, hogy ezek a lapok fennmaradjanak, hogy a demokrácia látszata megmaradjon. Aranyszabály, hogy azokban az ellenzéki lapokban ne bízz meg, amelyeket az ellenségük tart el, s amelyekkel szemben nincs kifogása a diktatúrának, még hirdet is bennük. Aki elfogadja Orbán hazug és gyűlöletkeltő hirdetéseit, tisztességes demokrata figyelmére nem számíthat.

Ezzel együtt a Népszabadság kivégzésével a Népszava Magyarország legnagyobb országos politikai napilapja lett, megelőzve Simicska Lajos immár kormánykritikus Magyar Nemzetét, amelyet naponta 15 ezren vásárolnak, miközben a lap példányszáma folyamatosan csökken. Az önmagában mindent elmond, hogy a két ellenzéki napilap összesen 33 ezer példányban fogy el egy majdnem tízmilliós országban, amelyben önkényuralom van. Ez azt jelenti, hogy a Népszava még a volt Népszabadság olvasótáborát sem tudta maga mellé állítani. Az MSZP újságja ugyanúgy pártmédia, mint Orbán pártmédiája, a párt érdekeivel, a párt megkötött kompromisszumaival sújtva. Ha a párt kollaboráns, a lapja is az.

Látványosan rosszul teljesít Orbán Viktor kedvenc napilapja, a kormánybarát irányvonalra állt Nemzeti Sport is, amely jelzi azt is, mekkora az érdeklődés a magyar bajnokság iránt a százmilliárdokért épített stadionokban. Ebből ma már átlagosan csak napi 35 ezer példányt adnak el. Nem megy jól a hetilapoknak (HVG, 168 óra, Heti válasz) sem, belealszanak az Orbán-rendszerbe. Példányszámuk folyamatosan esik. Leginkább a kormányközeli Heti Válasz eladása esett, mintegy 10 százalékkal. Változatlanul népszerű viszont a 212 ezer példányban nyomott Nők Lapja című hetilap, amely kerüli a politiát. Ez mutatja, hogy az embereknek elegük van mindkét politikai oldalból, az ellenzékből ugyanúgy nem kérnek.

A recesszió nem kerüli el a bulvár sajtót sem. Egyedül a Story magazin tudott az utóbbi időben minimális, 0,6 százalékos növekedést felmutatni. A többiek: a Blikk és a Bors példányszáma is 10 százalékkal lett kisebb, a Blikké 103 ezer körül, míg a Borsé 60 ezer körül mozog. A kormányközeli napilapokról nincs adat. Ezek nem hagyják, hogy a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség auditálja őket. Ez természetesen nem zavarja sem az állami, sem a kormányközeli, kormánymegrendelésekből élő magáncégeket, hogy ezekbe a lapokba – a példányszám ismerete nélkül – öntsék a milliárdokat hirdetések örve alatt, amivel életben tartják az alig olvasott, kormánypárti propagandát tejesztő sajtótermékeket.





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések