2024, október12, szombat
KezdőlapMagyarországMészáros Lőrinc 50 milliót adományozott a 252 milliárdos vagyonából a közjó érdekében

Mészáros Lőrinc 50 milliót adományozott a 252 milliárdos vagyonából a közjó érdekében

-

Az eddig sem volt kérdés, hogy Mészáros Lőrincnek igen vastag bőr borítja az orcáját, ahogy a gazdája, Orbán Viktor képét is. Erről tanúskodik az a stróman szerep, amit eljátszik, és azok a megnyilatkozások, mintha a nevére írt milliárdok az ő tehetségének, szorgalmának, szakértelmének lennének köszönhetők. Különös tekintettel arra, hogy a nevére írt százmilliárdokat a közvagyonból lopták el. De arra még ennek tudatában sem számítottunk, hogy 252 milliárd ellopása után Mészáros Lőrinc lesz az ország jótevője, aki azzal dicsekszik, hogy ő a közjó érdekében adakozik. Az ugyancsak kisajátított és ellopott közmédia pedig az ország jótevőjeként mutatja be ezt a köztörvényes bűnözőt.

Az történt, hogy Mészáros Lőrinc a „Mészáros csoport” nevében 50 millió forint értékű adományt osztott szét a Magyar Vöröskereszt közreműködésével rászorulóknak. Azoknak a nyomorultaknak, akiknek az adóforintjait ellopta. Ezeket az embereket 252 milliárd forinttal lehetne megsegíteni, ha Mészáros nem lopja el ezt a pénzt Orbán strómanjaként a közvagyonból. Ekkora ugyanis a „Mészáros csoporthoz” tartozó cégek értéke. Ennek a csődbe ment gázszerelőnek semmi vagyona nem lenne, csak egy lyukas gatyája, ha az ország diktátora nem az ő nevére íratja az általa kilopott közvagyont. Ezek után Mészáros 50 milliót visszajuttat a rászorulóknak az ellopott 252 milliárdból, mint nagylelkű adományt.

A kicsinyes gazemberség csúcsa az, hogy mindezt nem készpénzben vagy készpénzért vásárolt áru formájában osztogatta Mészáros, hanem a „Mészáros csoport” termékeiből. Ez azt jelenti, hogy vagy magától vásárolt, vagy a feleslegből adott, illetve leírt ennyi terméket, de ezt vélhetően elszámolja majd adócsökkentő tényezőként is. A 252 milliárdos vagyonnak az 50 milliós adomány ötezred része. Mészáros ezek után mutatja magát úgy, mintha egy jótevő lenne. Ez annyira elenyésző, hogy szégyenteljes. Amerikában azok is többet adakoznak, akik tisztességes úton tettek szert a vagyonukra, és a sajátjukból adnak, nem a lopott vagyonból.

A cégcsoport kommunikációs igazgatója azt mondta: „Egy ilyen nagy cégcsoportnak azon túl, hogy az ország legnagyobb foglalkoztatója, ennél sokkal fontosabb, hogy mit tud tenni a közjó érdekében. Ez nemcsak erkölcsi felelőssége, hanem kötelessége is egy vállalatcsoportnak”. A kommunikációs igazgató azt mondja, amit a főnöke. Eszerint Mészárosnak az a legfontosabb, hogy tegyen a közjó érdekében. Mészáros Lőrinc erkölcsről beszél, még szerencse, hogy nem az önfeláldozó kereszténységről. Ez az áldott jó ember erkölcsi kötelességének érzi, hogy az általa kirabolt köznek karácsonykor visszajuttasson adomány formájában ötezred értékű saját terméket. Legyen hálás érte, aki kapta.

Ezt a szégyentelen bűnöző gazembert a nyakánál fogva kellene bevágni az első tömlöcbe. Teljes vagyonelkobzás mellett, életfogytig tartó börtönre ítélve. Ehelyett Orbán strómanjaként ő az ország legnagyobb foglalkoztatója, ami azt jelenti, hogy Orbán nemcsak teljhatalmú, korlátlan ura, diktátora az országnak, hanem a legnagyobb foglalkoztatója is, ennek a korlátolt gázszerelőnek a nevén. Ezek az aljas bűnözők jótékonykodnak a magyar néppel, amelynek a pénzét ellopták, a vagyonát lenyúlták, mint valami jótevők. Miközben a magyar embereket alapvető emberi jogaiktól is megfosztják.

Reméljük, meglátjuk a szemeinkkel, amikor ezektől mindent elvesz egy jogállam, és apróbetűs hír lesz húsz év múlva a tücsök és bogár rovatban, hogy a kegyelmi kérvényüket elutasították és a börtönben töltik életük hátralevő részét.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések