Már az első hét miniszter bemutatásakor feltűnt, hogy Magyar Péter egyfajta tulajdonosként áll a jelöltek mellett, testtartása kifejezi, hogy a képen ő a fő alak, aki egyedül fontos. Az első közös fotón is érzékelhető volt, hogy a test előtt összekulcsolt kéz egy póz, megrendezett jelenet. Magyar misztifikálja magát, legendát épít, látványt tervez. De ez annak összefüggésében érdekes, hogy a jelöltek szerint ki tartja be az elvárást, hogy ugyanúgy álljon, és ki az, aki megőrzi az önállóságát, a saját arcát. Mert ilyen is van.
Ez nem spontán testtartás, hanem uniformizált, ami kissé ijesztő, mert az ilyen elvárás egy idő után kiterjedhet mindenre és mindenkire. Magyar miniszterjelöltjei nem véletlenül állnak ugyanígy. Ez valamilyen utasításra utal, beállították a jelenetet, ami kifejezi az alá- fölérendeltségi viszonyt, hogy a miniszterek nem önálló egyéniségekként jelennek meg, hanem kellékeknek tűnnek. Az előzmények alapján ők is egy bábszínház szereplői lehetnek. Ez nem az egység kifejezése, hanem az alárendeltség és a lojalitás kinyilvánítása.
Kivéve azokat, akik a testtartásukkal is jelezték az önállóságukat. A gyanút Magyar nem túl szerény testbeszéde és az a tény erősíti, hogy Magyar a képviselőjelölteknek sem engedett meg semmilyen önállóságot, még a nyilatkozatot vagy beszédet sem. A fotókon látható testtartásból ezért következtetni lehet a jelöltektől elvárt szerepre. Nem biztos, hogy minden jelölt számára feltűnt a helyzet, és ennek tudatában követte az utasítást, de rossz érzései támadhattak a jelölteknek, ha ez az elvárás zavarja őket.
Aki nem utánozta Magyart, az valamiképpen kinyilvánította, akár önkéntelenül is, hogy független értelmiségi, szabad ember, aki nem ilyen szerepre készül, hanem önértékével tisztában levő személyiség, aki egyenlőnek tekinti magát. Mindenesetre a leendő kormánytagok már az első fotózásnál kényelmetlen helyzetbe kerülhettek, ha érezték ezt az elvárást. Magyarországnak olvasnia kellene ezekből a jelekből is, de ezt korábban sem tették meg. De a boldog jövőt nem uniformizált miniszterek jeleznék.
Ez vizuálisan is elmondja a hatalmi szerkezetet. A képek alapján Magyar a fontos, a többiek cserélhetők. Nem egyenrangú szereplőket látunk a képen, hanem központ köré szervezett rendszert, amely a lojalitáson és a feltétlen engedelmességen nyugszik. Ehhez kell hozzáadni a parlamenti kétharmadot és a kiépült önkényuralmi struktúrát, amit Magyar megörökölt. A képeken szereplő miniszterjelöltek igazodnak, már első megjelenésük alkalmával kinyilvánították: elfogadják alárendelt szerepüket, kiválasztásuk szempontja a lojalitás volt.
Akik nem követték az utasítást, nem másolták Magyar beállását, már az első lépésben arra kényszerültek, hogy kinyilvánítsák az egyéniségüket, az egyenrangúságukat és megvédjék a szuverenitásukat. A normális az lenne, ha nem is kerülne senki ilyen akadálypályára, hanem lehetne az, aki ő maga. A sokszínűség kifejezne valamit arról az országról, amelyet ezek az emberek vezetni és szolgálni akarnak. Ahogy az uniformizálásnak is üzenete van, ahogyan mindenkinek Magyarral együtt kellett fotózkodnia.
Sem a magyarországi, sem a külföldi gyakorlatban nem emlékszünk hasonló beállításra, ahol a vezető mellett másodlagosak a kormánytag-jelöltek, mintha statiszták lennének. Ez a modell megelőlegezi a rendszert, amelynek részei lesznek. A demokratikus gyakorlatban nincs ilyen, ahol nem az új emberek a fontosak, hanem az, aki kinevezi őket. Nem akarunk durva példákat hozni, de ehhez hasonlókat önkényuralmi rendszerekben lehet látni. Észak-Európában például elképzelhetetlen.
A következtetésre az ad okot, hogy kakukktojásnak azok számítanak, akiktől valóban erős önállóságot várhatunk. Jellemzően azok nem követik Magyar testtartását, akik a szakmai kompetenciájukat hozzák a kormányba és nem a feltétlen lojalitásukat. Nem igazodni, hanem alkotni akarnak, ehhez megkövetelik a szakmai függetlenségüket és a szabadságukat. Normális esetben nem is kerülhetnek a miniszterek ilyen helyzetbe.
Egy demokratikus vezetőnek eszébe sem jut ilyen koreográfia, amely már az első alkalommal kifejezi, hogy hozzá kell igazodni, s akár tesztelheti az engedelmességet is. Talán nem véletlen, hogy az első hét kiválasztott személy között nincs kakukktojás. A legfeltűnőbb Vitézy Dávid és a kényszerből választott oktatási miniszterjelölt, Lannert Judit közgazdász és szociológus oktatáskutató, aki bármilyen más kormányban is kiváló választás lenne. Magyar vele váltotta fel a közvélemény tiltakozása miatt a katolikus egyház oktatási miniszterjelöltjét.
A logika azt mutatja, hogy az első hét jelölt közül – ahol Magyar szabadon választhatott – mindenki igazodik. Nulla kivétel. Ez nem véletlen, ez a kiválasztás szempontjára utal. A második körben Magyar kényszerült a változtatásra: a közvélemény tiltakozása miatt kellett Lannert választania, Vitézy pedig olyan szakmai tekintély, akit nem lehet megkerülni. Éppen ez a kettő jelölt nem igazodik. Százszázalék kivétel. Ez nem statisztikai véletlen. Az első hét bizonyítja, mi a norma. A norma nem a testtartás, hanem a személyiség és a kiválasztás szempontja.
Az is érdekes, hogy Lannert Judittal eltűnt az egész alakos álló fotó, amelyen látszik a különállás, de a félbe vágott képen is látható, hogy Lannert Judit kéztartása nem követi Magyar Péter beállását. Ez lehet akár öntudatlan is, mégis ugyanazt jelenti. Az is érdekes, s kommunikációkutatókra váró feladat, hogy a Magyart támogató sajtó az első hét miniszterjelölt után a többi fotónál levágta a kép alját, hogy a rendezettség és az alávetés nem látszódik azonnal. Talán észrevették a testbeszédben rejlő jelentést és üzenetet, ami kínos, s el akarnák rejteni azt? Vagy ez is csak ösztönös?
Az alábbiakban bemutatjuk a fotókat, amelyek Magyar Facebook-oldalán jelentek meg. A képek alapján a testbeszédből mindenki csemegézhet. A két különc identitászavar nélküli értelmiségi, jó szakember, nem politikai funkciónak tekinti a jelölését. Egészen véletlenül ők nem követik a mintázatot. Akár tudatos, akár nem, ez később is így lehet. Ebből még bajuk lehet.
