2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekNem mondott le a kormány, nem menekül magánrepülőn Rogán

Nem mondott le a kormány, nem menekül magánrepülőn Rogán

-

Az ügyészség megszüntette a nyomozást Magyar Péter feleségéről készített hangfelvétele ügyében. Az eset a „Magyar-jelenség” állatorvosi lova. Magyar azt állította, hogy a kormány nem tehet mást, mint lemond, Rogán Antal pedig magánrepülőgépen menekül. A kormány nem mondott le, Rogán nem menekül, a NER meg sem rendült. De megették a hívek.

Az Orbán-rezsim a kisujjából kirázta a megoldást, amit tudni lehetett előre, az ellenzéki sajtó pumpálta a hisztériát és csak az ellenzékiek hiszékeny és messiásváró része hitte el, hogy ebből bármi is lesz. Minden józan ember tudhatta, hogy Magyar becsap mindenkit, az egész semmit nem ér, de mire az ügyészség lekezelte az egészet, Magyar álmessiás lett.

Annak, hogy Magyar ígéreteiből és üres fenyegetéseiből semmi nem lett, nem lesz semmi következménye, mert nem kérnek rajta számon semmit. Pedig érdemes összesíteni, hogy mi történt, mert ez mindent elmond arról a szélhámosságról, amit „Magyar-jelenségnek” neveztek el. Magyar mindvégig csalt, hazudott, nagyot mondott, mindenkit átvert.

Vegyük sorra. Bagatellizálják a messiáshívők, hogy Magyar lehallgatta a feleségét, titkos felvételt készített egy erősen manipulált és hallhatóan fárasztó beszélgetésről. Mindenkit arra kérünk, gondoljon a saját családjára, a feleségére, megtenné-e vele szemben, hogy titokban lehallgatja, miután a szájába adja azt, amit hallani akar, hogy ellene felhasználja?

Méghozzá politikai célokra, aminél nagyobb aljasságot, genyóságot és tetüséget elképzelni nem lehet, kedves messiáshívő ellenzéki elvtársak. Aki ilyet megtesz, az bármire képes. Ha ezen a válaszon túl vagyunk, hogy megtennénk-e ezt a feleségünkkel, és senkit nem zavar, nézzük tovább a hazugságait.

Akiknek a morális érzékét nem zavarja a titkos hangfelvétel, azok már védtelenek minden hazugsággal szemben, mert azoknak a világon semmi nem számít. Magyar azt is állította, nem csupán egy, hanem több felvétele van, amelyeken miniszterek beszélnek. Ebből szintén semmi nem igaz, de szemrebbenés nélkül hazudott, hiszterizált, uszított és hergelt.

Magyar könnyedén lendült át ezen a hazugságon is, mintha semmit nem mondott volna, és az egyetlen, feleségéről készített kétperces felvételen kívül semmije nem volt. Azt nem tudjuk, hogy mi volt még a felvételen, amit levágott, mert nem passzolt a képbe. Tagoltan azt állította, hogy a bizonyítékai után nem tehet mást a kormány, mint lemond.

Magyar jogász, tisztában van azzal, hogy büntetőjogi szempontból mi számít bizonyítéknak, mennyit ér egy ilyen magánhangfelvétel, és mit bizonyít ez, saját hülyeségén és aljasságán kívül. Ezért jól tudhatta, hogy a felvétel nem bizonyít semmit, egy büntetőeljárásban nincs semmi relevanciája, ezért mindenkit becsap. Az ellenzéki lakájmédia pedig turbózta.

Magyar azt hazudta, hogy a Fidesz belső köreiből jön, mindent tud, s lebuktatja őket. Ezt is elhitte neki a messiásváró tömeg, rátett az ellenzéki sajtó, amely pumpálta a hazugságait, a liberális értelmiség, és ezzel megtévesztettek százezreket. Ezek után csodálkozni való nem maradt, amikor azt hazudta, hogy az ATV nem hívta meg, de mindenki neki hitt.

Hazugságainak se szeri, se száma, de kiemelkedik ezek közül is, hogy azt mondta, nem megy Brüsszelbe, ha a pártja mandátumot szerez, mert ha megmondja az igazságot, nem szavaznak rá, mert mindenki tudta volna, hogy erre megy ki az egész. Elvesztette a Fidesz kamu állásait és a közpénz milliókat, és átjött ide, hogy innen szerezzen egy zsíros állást.

Magyarnak láthatóan nincs bőr a képén, ezért javára írják, hogy semmiért nem szégyelli magát, képes új derékszíjat venni, azzal hivalkodni és meglengetni, miközben az a nők elleni erőszakra emlékeztet és annak a durva jelképe. De a hívek erre is tapsolnak. Ezért nem meglepő, hogy annak is tapsoltak, amikor egy bullshit szavazást rendezett nekik.

Semmi nem számít, a fanatikus imádat felülír minden józanságot, óvatosságot. Hazugság az is, hogy Orbán feltételei közt választáson legyőzi őt, hazugság a rendszerváltás, hazug a nemlétező párt, a nemlétező pénzügyi elszámolás, minden hazugság az első szótól kezdve az utolsóig. Ami nem hazugság, hanem valóságos, az a téboly és az elszabadított gyűlölet.

Magyarország megtalálta az új diktátorát, a jelenleginél nyersebbet, durvábbat, bunkóbbat és erőszakosabbat. Azt követelik, hogy mindenki szűnjön meg, vonuljon vissza, adja meg magát, hogy csak ő maradjon. Ha ez az ember egyszer hatalomra kerül, az életben nem szabadulnak meg tőle. Felelős mindenki, aki támogaja és segíti.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések