Nem tudjuk, mit vacsorázott Németh Sándor mielőtt meghívta volna Budapestre november elején a Hit Parkba Rodney Howard-Browne dél-afrikai születésű amerikai karizmatikus evangélistát, de az evangélista felesége (Adonica pásztor), aki Rodney helyett tartotta az istentiszteletet a floridiai Tampában, beszámolt arról, hogy Németh Sándornak megjelent egy angyal, és ő mondta neki, hogy hívja meg az amerikai prédikátort Budapestre.
Németh Sándor szerénységére jellemző, hogy elhallgatja ezt a világ elől, pedig egy angyal megjelenése még a Bibliában sem volt gyakori. Angyal akkor jelent meg Ábrahámnak és Lótnak, amikor Isten Sodomát elpusztította, Dániel prófétát Gábriel angyal a világbirodalmak alakulásának titkába avatta be. Angyal szűz Máriának jelent meg, hogy értesítse Jézus Krisztus fogantatásáról. Jézus Krisztus feltámadását is angyalok jelentették meg, és most Németh Sándornak is angyal jelent meg, méghozzá az irodájában, és angyal mondta neki, hogy hívja meg Rodney Howard-Browne-t.
Amint az alábbi videón hallható, Németh Sándort a nagy bibliai prófétákhoz hasonlóan angyal kereste fel, hogy a tampai prédikátort hívja meg prédikálni, éppen húsz évvel azután, hogy előtte ott járt:
„Angyalon keresztül szólt az Úr, hogy menjek” | ANGYALON KERESZTÜL SZÓLT AZ ÚR, HOGY MENJEK – Rodney pásztor videón jelentkezett be Moldovából a tampai River Church gyülekezetbe, ahol felesége, Adonica… | By Hit Gyülekezete | Facebook
ANGYALON KERESZTÜL SZÓLT AZ ÚR, HOGY MENJEK – Rodney pásztor videón jelentkezett be Moldovából a tampai River Church gyülekezetbe, ahol felesége, Adonica…
A legmeglepőbb az, hogy természetfölötti esemény történt Budapesten, Isten angyala jelent meg a X. kerületben a Gyömrői úton a mennyből, és erről nemhogy Magyarország, de még Budapest sem értesült. Legfeljebb azok, akik a Facebookon találkoztak a hírrel a Hit Gyülekezete oldalán. Mindez azért furcsa, mert ha a próféta titokban tartja az angyal megjelenését, akkor a Facebookra sem teszi ki. Ha viszont ez nem titok, akkor egy ilyen esemény sokkal nagyobb publicitást érdemelne, minthogy egy Facebook poszt legyen belőle. Az elmondások szerint az történt, hogy Németh Sándor Pozsonyba küldte a vejét, ahol Rodney Howard-Browne európai körútja egyik állomásán prédikált. Találkozott Németh Sándor vejével, aki az istentisztelet közben kapott Németh Sándortól üzenetet, hogy hívja meg az evangélistát másnapra Budapestre.
Az történt ugyanis, hogy Németh Sándor ez idő alatt az irodájában imádkozott, és úgy érezte, valaki áll a bal keze felől. Kinyitotta a szemét, és ott volt az Úrnak egy angyala. Az angyal azt mondta neki: „Hívd Rodney Howard-Browne-t, és kérd meg, hogy jöjjön el.” Tehát Németh Sándor egy angyalt látott, Rodney evangélista pedig a mennyből hallott egy üzenetet. Nincs okunk kételkedni ebben, Isten nyilván emlékezett a húsz éves évfordulóra, Németh Sándor talán nem. Ezért volt szükség angyal kiküldésére, akinek szerencsére nem állta útját egyetlen gonosz angyal vagy fejedelemség sem, így át tudta adni az üzenetet, amely még időben megérkezett Pozsonyba.
Rodney Howard-Browne beszámolója szerint neki a mennyből szólt egy hang, hogy menjen Budapestre, és erősítse meg Németh Sándort és gyülekezetét, mert „támadás alatt vannak”. De mikor nem? Van-e egy pillanat, amikor ne így lenne? Szerencsére Németh Sándor világnézete megváltozott, már az illiberális politikai rendszerek és potenciális diktátorok támogatója, így a támadás vélhetően nem a politikai hatalomtól érkezett. Nem az Orbán-kormány támadja őket, hacsak nem egy újabb egymilliárd forint körüli összeget akar az önfenntartó egyházmodell magyarországi apostolára ráerőltetni.
Fogalmunk sincs, hogy ezúttal honnan támad az ördög, csak azt tudjuk, hogy az ördög soha nem alszik, és vannak, akiket állandóan üldöznek. Miközben az Isten országa a Biblia szerint igazság, békesség és Szentlélektől való öröm – lenne.
Németh Sándor ezzel a természetfölötti élménnyel szűkmarkúan bánik, mert el kellene mondania nyilvánosan, hogyan zajlott ez az esemény. Mekkora volt az angyal, milyen ruhában volt, hogyan tűnt el? Mit mondott még? Mosolygott? Kérdezett tőle valamit? A bibliai példákban az angyalok gyakran elbeszélgetnek a meglátogatott prófétával, kérdezni lehet tőlük, sokszor vendégül is látják őket. Kínálta-e libamájjal az angyalt? Nem lehetett volna annál többet is megtudni Isten angyalától, minthogy másnapra hívjanak meg egy prédikátort Pozsonyból?
Annyi fontos kérdés lehet, amire választ adhatott volna. Nem lehetett volna, hogy maga az angyal erősíti meg Németh Sándort és szabadítja meg a támadásoktól? Akkor nem kellett volna Rodney pásztornak két órát éjszaka autóznia. Olcsóbb is lett volna. De ezek emberi és földi gondolatok. Ezért Németh Sándor többet is mondhatna egy ilyen találkozásról, ha Isten angyala érkezik Budapestre. Néhány dolgot megoldhatott volna az angyali látogatás.
Németh Sándor szavaiban nincs okunk kételkedni, annak ellenére sem, hogy egy ilyen természetfölötti jelenés megerősíti a pozícióját és az „istenfélelmet” a gyülekezetében, ahonnan a hírek szerint egyre többen válnak ki és távoznak. Németh Sándor soha nem mondana olyat, ami nem igaz, erre legjobb példa a Fővárosi Törvényszéken nemrégiben tett vallomása a Bartus László újságíróval szembeni ügynökvádja ügyében.
Az ördög ugyanis azzal támadta meg a vezető lelkészt, hogy miután azzal vádolta meg az újságírót, hogy III/III-as ügynök volt, be kellett volna mutatnia az ügynökvádja dokumentumait. Elmondása szerint Bartus Lászlót a titkosszolgálat építette be a Hit Gyülekezetébe, méghozzá fél évvel azután, hogy a III/III-as szolgálat jogutód nélkül megszűnt. Ez is egy természetfeletti csoda. Németh Sándort az ördög tőrbe csalta, és be kellett volna mutatnia azt a beszervezési kartont, amiről azt állította egy istentiszteleten, hogy a birtokában van, és azt bizonyítja, hogy Bartus László ügynök volt.
Németh Sándor azonban a bíróságra üres kézzel érkezett, mert mint mondta, amit beszervezési kartonnak nézett, az csupán egy „cetli” volt, amit azóta meg is semmisített. Már arra sem emlékezik, mi volt rajta, arra sem, hogy 6-os karton volt vagy sem. A papírhoz úgy jutott, hogy felhívta telefonon valaki egyenesen Jeruzsálemből, Dávid városából, hogy megvan neki Bartus László beszervezési kartonja. Erre Németh Sándor azonnal pénzt ajánlott érte, nehogy az ördög megszerezze előle, és többet ígérjen érte.
Elmondása szerint a lányával elutaztak Jeruzsálembe, és megkapta, amiért ment. Bejelentette prédikáció közben, a szószékről, istentiszteleten, ahol egy vezető lelkész nem hazudhat, hogy Bartus László beszervezési űrlapját birtokolja. Abból bizonyosodott meg arról, hogy Bartus László ügynök volt. Azt is mondta, hogy a Jeruzsálemből hozott dokumentum egy csomó államtitkot tartalmaz, ezért nem ő hozza nyilvánosságra, de gondoskodik róla, hogy megismerje az „utókor”.
Nekünk gyanús, hogy Jeruzsálemben is nem egy angyaltól kapta-e az állítólagos beszervezési kartont, ellenkező esetben arra kellene gyanakodnunk, hogy egy közokirathamisító alvilági bűnözővel üzletelt, ami nem lehetséges. Nem sokkal ezután a beszédes nevű Gój Motorosok hoztak nyilvánosságra egy hamis 6-os kartont, amely Bartus László nevére volt kiállítva, és minden adat hamis volt rajta. Mészáros Imre Gój Motoros elnök szerint ő nem angyallal találkozott, hanem egy „megbízható baloldali személlyel” (aki jöhetett akár az ATV környékéről is), aki nem Rodney prédikátor meghívását kérte, hanem azt, hogy a Bartus László nevére kiállított hamis 6-os kartont hozza nyilvánosságra.
Miután erről a primitív hamisítványról kiderült, hogy valótlan, még a rajta levő nevek is nem létező személyek nevei, a Németh Sándor prédiációjában említett beszervezési karton ( mely tele volt államtitkokkal), hirtelen egy „cetlivé” változott, amiről Németh Sándor nem tudta megállapítani azt sem, hogy azonos-e a Gój Motoros 6-os kartonnal. Ez is természetfölötti csoda, mintha a megszaporított halak és kenyerek egy pillanat alatt kövekké változtak volna. Ez olyan, mintha a Németh Sándor bal keze mellett megjelenő angyal egy pillanat alatt a takarító személyzet egy tagjává transzformálódna vissza.
Evilági testi emberek számára furcsa lehet mindez, és a materializmusukkal azt mondanák, hogy Németh Sándor vezető lelkész egy közönséges hazudozó, aki képes a bíróságon és istentiszteleten hazudozni. Szélhámos bűnözőkkel üzletel, és Jeruzsálemig utazik, hogy egy általa gyűlölt ember lejáratásához és tönkretételéhez bizonyítékokat szerezzen. S ezért még pénzt is hajlandó adni, hívők pénzét.
De mindez csak a látszat, a háttérben valami természetfölötti esemény lehet, mert Isten nem küld angyalt olyan emberhez, aki úgy hazudik, mint a vízfolyás, aki hamis tanúbizonyságot tesz a felebarátja ellen.
Nem kérhetett volna-e Németh Sándor ettől az angyaltól egy másik beszervezési kartont? A bíróság támadja „Isten emberét”, Rodney Howard-Browne-t kell Pozsonyból áthívni, hogy megerősítse, miközben csak egy jobb hamisítványra lenne szüksége, hogy lemenjen róla a sátáni nyomás. Magyarország éhes és szomjas, hogy a mai szűkös időkben megismerje az angyali látogatás részleteit. Megjelenik a mennyből valaki, és Németh Sándor úgy tesz, mintha ez mindennapi jelenség lenne.
Németh Sándor miután arra kényszerült, hogy bemutassa az ügynökvád bizonyítékait, az ügynökvádról azt mondta: ez csak az ő feltételezése. Reméljük, hogy az angyal a bal keze mellől nem bizonyul az ő „feltételezésének”. Budapestet már meg sem látogatják az angyalok. Pál apostol és más bibliai szereplők is beszámoltak az ilyen jelenéseikről. Érdeklődéssel várjuk, hogy Németh Sándor ezt tegye meg, mert így csak reménykedni tudunk abban, hogy a bal keze felől nem a jeruzsálemi bűnöző állt, és nem hozott neki megint valami minden kétséget kizáró bizonyítékot.