Fontos kérdést vetett fel Sebestény Attila a Népszavában megjelent írásában, amelyben azt feszegeti, hogy egy 2022-es választási vereség esetén „is elfoglalják az ellenzéki padsorokat, és folytatják eddigi teljesen improduktív, megalázó biodíszlet szerepüket, vagy beismerve azt, hogy Orbán rendszerét a végső összecsapásban sem sikerült leváltani, lemondanak a teljesen súlytalan, ám jól fizető mandátumukról, mondván, ebben a színjátékban nem vesznek részt többé?”
Sebestény Attila ehhez még hozzáteszi, hogy „magam ezen ígéret valamennyi jelölt és listás szereplő általi megtételéig biztosan az urnától távolmaradók táborát gyarapítom. És ezt a kijelentést elsőként a miniszterelnök-jelölt részéről várnám el”. Ez a kijelentés azért is üdítő, mert legitimálja a gondolkodás és a szabad választás lehetőségét akkor is, ha valaki az Orbán-rendszer ellen van, és ha vannak feltételei egy szavazáson való részvételének és az ellenzéki összefogás támogatásának, akkor még nem Orbán bérence és nem a Fidesz fizette le.
A szokatlan az, hogy az Orbán-rendszer hatásaként éppen azon az oldalon vonják kétségbe a szabad gondolkodás, bizonyos kérdésekben az ellenvélemény jogát, ahol az egyén jogai elsődlegesek, az egyént tiszteletben tartják, és elvileg ezért a szabadságért küzdenek Orbán uniformizált tömegemberével szemben. Kimondja valaki egy baloldali újságban, hogy nem megy el szavazni az ellenzékre 2022-ben, ha nem tesznek egy nyilatkozatot, hogy vereség esetén nem ülnek be a rendszer díszletparlamentjébe jól fizető állásokba, legitimálni Orbán diktatúráját.
Igaz, a szerző cikkének elején kijelnti azt is, hogy „az Orbán-típusú monokráciákat nem lehet a hatalom által szervezett, felügyelt és az ellenzék számára a minimális esélyegyenlőséget sem biztosító választások útján leváltani”, ami teljes egészében megegyezik az általunk 2012 óta hangoztatott érvekkel. Ebből a gondolkodásból következik, hogy ha az ellenzék szavakban diktatúrának nevezi az Orbán-rendszert, törvénytelennek, illegitimnek és semmisnek az alaptörvényt, akkor hogyan esküdhet fel az alaptörvénytre és hogyan ülhet be biodíszletként a diktatúra álparlamentjébe?
Mi már azt is megkérdőjelezzük, hogy az alaptörvény alapján kiírt választásokon hogyan vehet részt, ha az alaptörvényt semmisnek tartja, logikai bukfenc nélkül, s hogyan akarna egy – lehetetlen – választási győzelmet legitimnek nevezni, ha a szabályokat, amelyek alapján megrendezték, nem tartja annak. De ezúttal mi is a választáson való részvételre buzdítunk, annak reményében, hogy az lesz a választás eredménye, hogy kiderül mindenki számára, ami 2012 óta nyilvánvaló, hogy Orbánt demokratikus választáson nem lehet leváltani, mert ez a választás nem demokratikus.
Ennek pedig meg kell változtatnia az eddigi gyakorlatot, hogy a győzelmi esélyeket emlegető és a választókat hamis illúziókba ringató pártok a választási vereség után úgy tesznek, mintha mi sem történt volna, beülnek a diktatúra parlamentjébe, és pénzért a demokrácia hamis látszatát adják a diktatúrának. Miközben a parlamentben semmit nem tehetnek, hanem egy színjáték résztvevői, s Orbánnal összejátszva mutatják be ezt a színjátékot: minha ez egy demokratikus ország valódi parlamentje lenne.
Sebestény Attila számba veszi és cáfolja a parlamentbe való beülés hamis indokait, s felveti a tisztesség mellett, hogy a választók mozgósítását milyen mértékben segítené a „mindent vagy semmit” nyilatkozat. Ezt írja: „a szerintem morálisan elvárható viselkedésnek még mozgósító ereje is lehetne a jelenlegi rendszerrel nem elégedett bizonytalan vagy apatikus választópolgárok körében. Hisz ebből azt mindenki megértheti, hogy ez az utolsó lehetőség lesz, nincs tovább”.
Az ellenzéki összefogás is emlegeti azt, hogy ez talán az utolsó lehetőség. Ezért lenne jó, ha az ellenzéki összefogás egyben maradna, nem lenne semmilyen zavaró körülmény, a „csodafegyvert” is bevetnék, a katolikus konzervatív jobboldali ellenzéki miniszterelnök-jelöltet, aki állítólag megszólítja a bizonytalanokat és kiábrándult fideszeseket, áthozza Orbán szavazóit, és ennek elenére lesz egy nagy bukta, amit borítékolni lehet. Hogy ne lehessen hivatkozni semmire, hogy miért nem sikerült, és szembe kelljen nézni azzal, hogy nem lehet.
Tisztázni kellene az ellenzéki összefogásban és az ellenzéki szavazók számára is, hogy az Orbán-rendszer választási törvénye által rájuk kényszerített szabályokhoz maximálisan igazodtak, létrejött a teljes ellenzéki összefogás, közös jelölteket indítanak, minden hol egy ellenzéki áll egy orbánistával szemben, a listavezető miniszterelnök-jelöltet demokratikusan választották me, aki jobboldali, a Fideszből kiábrándult politikus, akire szavazhatnak az Orbánból kiábrándultak is. Orbánt a többség elutasítja. Ha így sem lehet győzni, akkor nem lehet győzni. Szembe kell nézni ezzel.
Ebben az esetben nem lehet úgy tenni, mintha semmi nem történt volna, és megismételni azt, amit 2014 és 2018 után tettek a vesztes ellenzéki pártok. Nem lehet a pénzért besunnyogni az orbáni diktatúra parlamentjébe kollaborálni. Felesküdni arra az alaptörvényre, amit el akartak törölni az érvénytelensége miatt, s mert egy diktatúra alaptörvénye nem lehet demokratikus alkotmány. Az ellenzéknek ki kelene mondania az alkotmányos rend megdöntésének tényét, a fülkeforradalom, a NENYI érvénytelenségét, és megtagadni a rendszer legitimációját.
Orbán játssza el a demokratikus parlamentet legitim ellenzék nélkül. Az ellenzék pedig parlamenten kívülről szervezze a rendszerrel szembeni békés ellenállást, világosítsa fel az embereket, és az Európai Uniót, amelyról Sebestény Attila ezt írja: „Ráadásul egy esetleges negyedik Fidesz-győzelem után az EU számára már valóban egy érdektelen, saját akaratából „öngyarmati” sorba züllött ország leszünk, amiért az európai közösség a kisujját sem fogja mozdítani…”
A szerző végül így összegez: „Vagyis most egyedül a „mindent vagy semmit” jelszavával az ajkukon kellene belevágni a következő kampány vezérelte félévbe. Ezt a morális gesztust nem szabadna megtagadni azoktól a millióktól, akiknek éppen ők a megtisztulást és a megtisztítást ígérik.” Ehhez annyit tennénk hozzá, hogy a korrupció elleni harcot ne emlegessék olyanok, akik bemennek a pénzért kollaborálni egy diktatúra díszletparlamentjébe, mert az maga a korrupció. A „tiszták koalíciója” abban a pillanatban oszlassa is fel magát.
Fájdalmasan kevés szó esik arról, hogy mi történik, ha a saját maga által kontrollált választási rendszerben Orbán győz, méghozzá a mindenkori kétharmados győzelemmel nyer. Tudni kellene, hogy mit ígérnek a „tiszták”. Mellébeszélést, a rendszer további legitimációját, hitegetést, hogy majd négy év múlva, miközben Orbán még szilárdabb pozícióból folytathatja az ország fasizálását, vagy kilépnek ebből a körforgásból és nyíltan vállalják egy diktatúrával szemben az antifasiszta küzdelmet. Kijönnek a szavazóik közé, vagy bemennek Orbán ernyője alá?
Végül újra felhívjuk a figyelmet a Népszava cikke kapcsán arra a tényre, hogy szabad gondolkodni, szabad kérdéseket felvetni, szabad nem mindennel egyetérteni. Akkor is ha valaki ellenzéki. Nem kötelező birkának és hülyének lenni, mert attól még nem lett jobb soha semmi.
