(A képen menekülteket vernek rohamrendőrök a kiprovokált röszkei konfliktusban. Amiért itt véresre verik őket, azt néhány kilométerrel odébb ma magyar állami segédlettel megtehetik a menekültek regisztráció nélkül. Az egész mesterségesen létrehozott krízishelyzet volt. Színjáték, amelynek gyermekek és nők estek áldozatul, kicsi gyerekek kaptak sokkot és könnygázt.)
A velencei frakcióülésen Orbán elismerte, hogy „a kormány augusztus közepétől tudatosan nem avatkozott be a Keleti pályaudvarnál és az ország több pontján a menekültek miatt kialakult káoszba, hanem hagyta eszkalálódni a helyzetet, hogy az emberek a bőrükön érezzék, mekkora a probléma, amitől a kormány megvédi-megvédte őket”. Ez rémhírterjesztés és válsághelyzet tudatos előidézése, ezért Orbánt börtönbe kellene csukni. Eddig is tudható volt, hogy köztörvényes bűnöző vezeti az országot, de most emberi életeket veszélyeztetett, tízmilliárdokat költött arra, hogy Magyarország polgárait megtévessze és becsapja.
AN
Orbán sokadik „őszödi beszédét” mondta el a velencei frakcióülésen, de tömegtüntetésekre nem kell számítani, mert az alvilági csőcselék továbbra is az ő irányítása alatt áll, másrészt nincs ellenzéke, csak fizetett kollaboránsai vannak. Ezért semmi következménye nincs a felháborító hazugságoknak. Orbán hívei vadul hajtogatják a kormányzati propaganda hazugságait, hogy Magyarország veszélyben volt és meg kellett védeni, de maga Orbán ismerte el Velencén, hogy semmiféle veszély nem volt. Pontosan az történt, amit az Amerikai Népszava is megírt, hogy Orbán szándékosan akadályozta a menekültek továbbhaladását és kész akarva idézett elő humanitárius katasztrófahelyzetet a Keleti pályaudvarnál.
Orbán bevallotta, hogy a gyerekek éheztetése, a nőkkel való embertelen bánásmód, a vasúti szerelvények körüli hercehurca azt a célt szolgálta, hogy a Fidesz a menekültellenes hangulat felkorbácsolásával megerősítse belpolitikai pozícióit. A menekültügyet uszító plakátok, súlyos sérüléseket okozó kerítés, könnygáz és vízágyú nélkül is kezelni lehetett volna, de Orbán azt akarta, hogy a menekültügy keltsen riadalmat a magyar lakosságban, és érezzék úgy, mintha Orbán bármitől megvédené őket. A krízist, amit megoldott, ő maga hozta létre, méghozzá szándékosan.
A vs.hu tudósítása szerint „a miniszterelnök büszkén beszélt róla, hogy a kormány egészséges életösztöne jól működött, amikor az év elején ráérzett, hogy érdemes foglalkoznia a menekültproblémával. A nemzeti konzultáció, és a kormányzati intézkedések szerinte jó ütemben épültek egymásra, az egész együtt pedig kimutathatóan megerősítette a Fidesz és a kormány támogatottságát.” Ezért történt minden.
