Az újfasiszta szélsőjobboldal térhódításának egyik oka az, hogy nem nevezik nevükön őket, ezért a támogatásuk nem szalonképtelen, s a védekezés elmarad. Radikálisokkal szemben másképpen viselkednek az emberek, mint szélsőjobboldali fasisztákkal szemben. Márpedig Orbán nem az európai „radikális jobboldal” vezére, ahogyan azt az Index idézte Cas Mudde CEU-n tartott előadása kapcsán, hanem az európai fasiszta szélsőjobb vezére.
A radikális nem feltétlenül jelent szélsőségest, és nem jelent fasizmust. Lehet radikálisan képviselni pozitív elveket is, amikor valaki nem köt elvtelen kompromisszumokat, és arra törekszik, hogy bizonyos elveket következetesen alkalmazzanak ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztassák a fennálló viszonyokat. Ez a fajta pozitív radikalizmus hiányzik éppen a magyar liberális demokraták eszköztárából és magatartásából.
A radikális egy magatartás külső megnyilvánulását jelenti, nem annak belső tartalmát. Ezt bizonyítja, hogy belső tartalmától függetlenül lehet egymással ellentétes elveket is védeni vagy képviselni radikálisan. Amit Orbán képvisel, azt radikálisan képviseli, de az nem maga a radikalizmus, hanem a szélsőjobboldali fasizmus 21. századi mutációja. Ezért nem fejezi ki a lényeget az, ha Orbánt a „radikális jobboldal” vezérének, s nem a szélsőjobb vezérének nevezik.
Aki betiltja a hajléktalanságot, megdönti a liberális demokratikus Alkotmányt, beszünteti a hatalmi ágak szétválasztását, felszámolja a sajtóüszabadságot, üldözi a civileket, zsidókra utaló gyűlöletkampányt folytat, az nem „radikális”, hanem fasiszta. A radikális még pozitív jelző is lehet. Ha Orbán meglátja ezt a címet, még büszke is lehet rá. A követői ugyanígy, s nem gondolják, hogy ennek az embernek a támogatása őket is fasisztává teszi.
Másképp viszonyul a nép egy radikális politikushoz, mint egy fasisztához. Azzal, hogy nem merik a liberális demokrácia hívei nevén nevezni a fasisztákat, nem merik elmondani, hogy ez nem a liberalizmus bukása, nem a nép lázadása az elitek ellen, hanem a fasizmus egyik újabb támadása az orosz titkosszolgálat által támogatott szélsőjobboldaliak által, akiket az alkotmányos rend megdöntése miatt, de már az arra irányuló kísérlet miatt is rég börtönbe kellett volna vágni, és nyugalom lenne a világban, felbomlik a törvényes jogállami rend.
Ez a gyávaság, a kifejezésektől és a „szélsőségesség” látszatától való félelem segíti ezeket a fasisztákat. Az új típusó lopakodó dioktatúrák lényege, hogy a demokrácia hamis álcája alatt működnek. Addig élnek, amíg ezt a hamis látszatot fenn tudják tartani. Ha meztelen lesz a király, ha lehull az álarc, akkor vagy meg lehet állítani a folyamatot, vagy kénytelen lesz a diktatúra kimutatni igazi jellegét, amely azonban a gyors bukásukhoz vezetne.
Ezért ez a langyos beszéd, ami ráadásul a valóságot is meghamisítja, mert ezek tényleg nem „radikálisok”, hanem szélsőjobboldali fasiszták, dönti romba a világot. Ha ma is lenne Európában olyan hatalom, mint a náci Németország volt, ezek az okostojások vagonokban folytatnának felemelő értekezéseket arról, hogyan nevezzék nem „túlzóan” a fasisztákat. A legdöbbenetesebb, hogy Merkel is „elesett”, azt képzeli, hogy engedményekkel tudja majd ezeket a fasisztákat jobb belátásra bírni és megszelidíteni. Ezek röhögnek rajta.
Ez a totális vereség, amikor valaki nem ismeri fel az ellenfelet, majd behódol, és átadja az egész terepet nekik. Ezek semmit nem tanultak a szélsőjobboldal, a fasiszták és a nácik történetéből. Magyarországon is a gyengekezűség vezetett Orbán diktatúrájához, mert őt 2006-ban az alkotmányos rend elleni szervezkedés és a kordonbontás miatt is le kellett volna tartóztatni. Már a különböző pártok szétverését sem lett volna szabad megengedni.
S most, amikor visszafordíthatatlanná tette a fasiszta doiktatúrát, leválthatatlanná tette magát, jog nincsen, csak kegy, az egész ország a tulajdona, kereszténység címén náci és fasiszta elveket hirdet, üldözi a civileket, a sajtót, a szabad oktatást, illiberális rendszere egyre szorosabbra húzza a az emberi létezés határait, a liberális elemzők ezt a gazember fasisztát mindössze „radikálisnak” nevezik, ahelyett, hogy antifasiszta harcra szólítanának fel mindenkit.
Antifasiszta párt kell, az Orbán valódi antitézise. Úgy kell harcolni ellene, mint a fasiszták ellen, és ezt kell hirdetni Európában is. Tévednek, akik szélsőséges álláspontnak mondják ezt (jellemző, a fasisztákat nem nevezik szélsőségesnek, de aki a fasisztákat néven nevezi, azt szélsőségesnek tartják). Madeleine Albright, volt amerikai külügymisztert nem lehet a szélsőges jelzővel illetni, de mint volt kelet-európai, pontosan érti miről van szó.
A Fasizmus – Egy figyelmeztetés című könyve fasisztának nevezi azokat, akik azt állítják, hogy egész nemzet nevében lépnek fel, míg mások jogait sárba tiporják. Az illiberalizmus fasizmus, nem kell ezt szépíteni. Aki az erőszakot hiányolja a fasizmus kimondásához, arra sem kell sokáig várnia, csakhogy addigra olyan törvények lesznek, hogy a fasiszta erőszak a törvényesség látszatát fogja kelteni, és ők megint bajban lesznek, minek nevezzék ezt.
Tessék észhez térni, a történelemből tanulni, és egy derék, kipocakosodott, aljasságában megőszült fasisztát tessék nevén nevezni, és fasisztának mondani. Ne sértegesse senki őt azzal, hogy csak radikális „demokratának” mondja. Tessék fasisztákat fasisztának mondani és a rendszerüket diktatúrának. Nem kell eljátszani nekik a hülyét, mintha nem tudnánk, hogy kik ők és mit csinálnak. Orbán egy fasiszta. Sőt, egy antiszemita náci. Diktátor.
Mint az európai liberális demokráciák közé beépült szélsőjobboldali fasiszta vezér, Putyin láncos kutyája, az európai szabadságra jelentő legnagyobb veszély, miközben nemcsak a fasiszta hatalomátvétel mestere, hanem köztörvényes bűnöző is, akit börtönbe kéne vágni. Ezt kell róla mondani, mert ez az igazság. És így kell hozzá viszonyulni külföldön, belföldön egyaránt.
