2024, október10, csütörtök
KezdőlapMagyarországOrbán pribékjei éheztetik a jogtalanul fogva tartott menekülteket

Orbán pribékjei éheztetik a jogtalanul fogva tartott menekülteket

-

A Magyar Helsinki Bizottság fellépése nyomán kaptak enni egy hét után a tompai „tranzitzónában” annak az iraki menekültcsaládnak a felnőtt tagjai, akik múlt péntek óta vannak a magyar állam fogságában. A Helsinki Bizottság a nemzetközi bíróséghoz fordult, mert a menekültcsalád felnőtt tagjai, az apa és az anya, egy hete csak a 3 gyermekük megmaradt ételét ehette. Nem kaptak enni, az Orbán rezsim éhezteti az egyébként is jogtalanul fogva tartott menekülteket.

Menedékkérőket ugyanis nem szabadna fogva tartani, plána nem gyerekeket, mert nem követtek el semmiféle bűncselekményt, és ítélet sem született ellenük. A menedékkérelmük elbíráláság szabadon kellene hagyni őket, legfeljebb megfelelő ellátást nyújtó menekülttáborban lehetne elhelyezni őket. Az Orbán által működtetett korábbi menekülttáborok is koncentrációs táborok benyomását keltették, az ott élő menekültek gyermekeit farkaskutyákkal fenyegették.

Az éheztetés kínzásnak számít és az emberiesség elleni bűncselekmény. A „keresztény” családbarát Orbán-rezsim egy család felnőtt tagjait éhezteti, akik arra a megalázó megoldásra kényszerülnek, hogy a gyermekeik megmaradt ételéből tartsák életben magukat. Ezeknek az embereknek a faji és a vallási hovatartozásuk a bűnük. Feltételezik róluk, hogy nem keresztények, és ha irakiak, akkor még rasszisták is velük szemben. Ezért van szükség a civil kontrollra, a civilszervezetekre, mert ha ez nem lenne, Orbán pribékjei nem menekültként, hanem bűnözőként bánnának velük még jobban, és a „tranzitállomásnak” nevezett helyek, ahova addig kerülnek a menedékkérők, amíg a kérelmüket százszázalékos bizonyossággal elutasítják, koncentrációs táborok szintjére süllyednének.

Az iraki család nyolc hónapja él fogva tartva három tíz év alatti gyermekükkel, az éheztetés célja az volt, hogy távozzanak Szerbia felé, és mondjanak le a kérelmük elutasítása utáni további kereseteikről. A magyar népre szégyen és gyalázat, amit az Orbán-rezsim művel.

Stop Orbán! Stop magyar fasizmus!







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések