2024, december22, vasárnap
KezdőlapKultúraOrbánista uszítás, hogy Amerika felel a holokausztért

Orbánista uszítás, hogy Amerika felel a holokausztért

-

Történészek már megcáfolták Borhi László Indexben megjelent cikkének („A szövetségesek provokálták ki a német megszállást, nem törődve a magyar zsidókkal„) állításait. Először Laczó Ferenc árnyalta Borhi megállapításait („Nem a szövetségesek provokálták ki a népirtást Magyarországon„), majd Ungváry Krisztián tette helyére a tényeket („Amerika tudta, hogy a magyar zsidóság nem számíthat a többségi társadalomra„), de olyan szinten, hogy azok után Borhinak illenék visszavonulnia. A Népszavában Karsai László pontosította a történelmi ismereteket, amelyek köszönő viszonyban sincsenek Borhival.

A mi dolgunk nem a történészek szakszerű cáfolatának megerősítése vagy felülírása, hanem a történtek értelmezése. Borhi László ugyanis nem elégedett meg a tények elferdítésével, hanem kész ideológiát alkotott. Méghozzá egész véletlenül olyat, amely belevág az Orbán-rendszer szándékos történelemhamisító tevékenységébe. Teljesen mindegy, hogy jószándékkal vagy tudtán kívül, de olyan kérdésben tett egyértemű nyilatkozatot, amely a kurzus történelemhamisító igyekezetét látja el hamis munícióval. Ennek súlyos politikai következményei vannak, méghozzá az ő minden tárgyilagosságot és szakszerűséget nélkülöző tanulmánya miatt.

Borhi ugyanis a NER történelemhamisításához képest szintet lépett. A Schmidt Mária vezetésével folytatott kormányzati történelemhamisítás csak addig merészkedett, hogy a magyar állam és a magyar nép felelősségét tagadták, s minden felelősséget a náci Németországra hárítottak. Ezzel mosva tisztára a Horthy-rendszer antiszemitizmusát és a holokausztban játszott felelősségét, mivel a Horthy-rendszer az Orbán-rendszer szellemi elődje, az antiszemita „keresztény Magyarország” letéteményese, amelynek ideológiája a zsidó törvényekben, majd a deportálásokban nyerte el legfejlettebb formáját, csúcspontját, s lett azonos a legteljesebb mértékben önmagával.

Borhi ehhez képest új színt hozott a hazugságba: a holokausztért nem is a náci Németországot és a Horthy által kinevezett magyar kormányt, hanem a szövetségeseket, köztük is elsősorban az amerikaiakat tette felelőssé. Ideája szerint Amerika és a nyugati szövetségesek provokálták ki szándékosan a német megszállást, és ezzel közvetve ők a felelősök a magyar holokausztért. Ha nincs német megszállás, akkor nincs magyar holokauszt, ezért a csaknem fél millió magyar zsidó halálért a felelősség nem a nácikat, nem a magyar horthystákat, hanem a liberális nyugati demokráciákat, főleg Amerikát terheli. Ez az elmélet kimondhatatlan boldogságot okozott a magyar illiberálisok, nyilasok, holokauszttagadó antiszemiták és a fasiszták támogatói között. Ezt tükrözik a Facebook megosztások és kommentárok is.

Talán nem lenne szükséges, de azért kibontjuk, hogy ez az elmélet az illiberális Orbán Viktor és közönsége számára azért okoz emberfeletti örömöt, mert a szitokszóvá tett liberalizmus nyakába varrhatják a holokausztot is. Nem a német nácik, nem a magyar keresztényfasiszták, hanem Amerika, és a liberális nyugati demokrácia a felelős a magyar holokausztért, több százezer magyar zsidó gázkamrákban történt meggyilkolásáért. Ez a liberalizmus. Horthy és Hitler ártatlan. Borhi ugyanis egy csepp figyelmet sem szentel annak, hogy a népirtást mégiscsak a németek hajtották végre, a magyar antiszemita elvbarátaik, a keresztény-nemzeti horthysták segítségével. Ez utóbbiak nélkül a németek maroknyi „megszálló” csapata nem lett volna képes ennyi ember, ilyen rövid idő alatt történő deportálására. Tehát, ha Borhinak igaza lenne abban, hogy a német megszállásra a szövetségesek provokációja miatt került sor, még abból sem következne a magyar holokauszt, amely páratlan népirtás a világtörténelemben. De a német megszállás nem miattuk, hanem a szovjet előrenyomulás miatt történt, ahogy azt Ungváry Krisztián bizonyította.

Ugyanakkor Borhi ezzel éles lőszert adott Orbán propagandájának kezébe. A holokauszttagadó neonácik boldogsága leírhatatlan, aminek abszolút jele, hogy a kuruc.info már 2015-ben szemlézte az ugyancsak Indexben megjelent könyvismertetést, amely „Amerika provokálta ki a német megszállást” címmel jelent meg, Borhi „Nagyhatalmi érdekek hálójában” című könyvéből. A kuruc.info megbízható pontossággal és biztos kézzel nyúl mindenhez, amely alkalmas a holokauszttagadásra, náci propagandára és a történelmi tények meghamisítására. Borhi már ebben is ugyanezt a hamis elméletet fejtette ki, azzal a tipikusan jobboldali végkövetkeztetéssel, hogy Magyarország mindig csak áldozat, tehetetlen báb, nagyhatalmak játékszere, s minden nyomorúságát másoknak köszönheti. Ez az önsajnáló hamis retorika nemcsak a tényeknek nem felel meg, hanem megkérdőjelezi a szerző történész voltát. Inkább emlékeztet egy ideológusra.

Annál is inkább, mert Borhi a most előadott elméletét már három évvel ezelőtt megírta egy könyvben, mostani cikkében pedig újra friss kutatási eredményekre hivatkozik. Azzal kezdi cikkét, hogy ” az amerikai hírszerzés washingtoni archívumában az elmúlt hónapokban talált iratok megerősítik: Amerika és Nagy-Britannia kifejezetten arra játszottak, hogy a németek megszállják Magyarországot”. Dehát ezen iratokra hivatkozva már három éve írt erről egy könyvet. Hogyan írhatta meg három éve a könyvet, ha most találta meg a „perdöntő” iratokat? A mostani hivatkozott iratoknak azonban a minimális forrását sem adja meg, aminek csak azért nincs jelentősége, mert azok kiragadottak saját környezetükből és a történelmi eseményekből is. Borhi csak egy dologra koncentrál, bizonyítani akar egy téveszmét. Ez nem történészi munka, hanem egy ideológia alátámasztásának kísérlete. Egy történész felelős, hogy egy ilyen vad és megalapozatlan elmélettel ne álljon elő ilyen határozottsággal, ha Magyarországon éppen ennek megfelelő történelemhamisítás zajlik.

Az egészben a legfájóbb, hogy ehhez felhasználja Randolph Braham, a nemrég elhunyt kiváló holokausztkutató, történészprofesszor szövegkörnyezetéből kikapott gondolatát, amelyet olyan elmélet igazolására használ fel, amellyel Randolph Braham soha nem azonosulna, sohasem támogatna, de védekezni már nem tud. Randolph Braham egész életében a holokausztrelativizálás, a múlt tisztára mosása, a Horthy-rendszer revíziója ellen harcolt. Elutasított minden olyan kísérletet, amely a magyar állam felelősségét igyekezett csökkenteni. De az, hogy a nevét ahhoz használják fel, hogy a magyar holokausztért éppen az amerikaiakat tegye valaki felelőssé, minden határon túlmegy. Egykori barátaiként csak tiltakozni tudunk ez ellen. Randolph Braham elutasította az alaptörvénybe iktatott történelemhamisítást is arról, hogy a magyar állam elveszítette önrendelkezését a német megszállás után, elutasította a Szabadság-téri emlékművet, amely ennek a hazugságnak bronzba öntött változata. Nevetett azon, amikor azt mondta Orbán és bandája, hogy a magyar állam „nem védte meg” zsidó honfitársait. Mintha csak ennyiben lenne vétkes. De olyat, hogy a magyar holokausztért a felelősséget az amerikaiakra és a szövetségesekre hárítsák, az nemcsak szakmai hiba.

Végezetül, még egyszer felhívjuk a figyelmet arra, hogy Borhi László mindezt annak a történelemhamisító, horthysta ideológiát valló rendszernek az ideje alatt adja elő, melyet nem is lehetne jobban szolgálni, mint egy ilyen kitalációval. Nem csodálkoznánk, hogy ez a tényeket meghamisító elmélet megjelenne a hivatalos magyar retorikában, propagandában és oktatásban is, amellyel mérhetetlennek lehet nevezni a pusztítást, amelyet ez az elmélet okozott. Azon sem csodálkoznánk, ha Borhi László hamarosan valami nagy kitüntetést kapna az Orbán-rezsimtől, esetleg meghívást Schmidt Mária rendezvényeire, valamelyik intézetébe, a milliárdos költségvetésű tényferdítő tevékenységébe.

Márcsak azért sem, mert az Amerikai Népszava egyszer már vitába került Borhi Lászlóval, amikor az MTA utcanévbizottságának tevékenységét tőlünk megvédte, amikor a korábban tisztes érdemeket szerzett Pók Attila történész és társai kiszolgálták a politikai megrendelést, amikor például Károlyi Mihályról nem javasoltak utcát elnevezni, az antiszemita Prohászka Ottokárról, a hungarizmus megalapítójáról viszont igen. Borhi ezt már 2013-ban is megvédte. Valamiért mindig együtt lép a Nemzeti Együttműködés Rendszerének történelemhamisító brigádjával. Ezúttal pedig még túl is tett rajtuk.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések