Szólnak a média légvédelmi szirénái, az internet minden háborút közelebb hozott, minden sorozatgyilkos a szomszédban gyilkol, minden repülőgép a kertünkbe zuhan, és az összes hülye a fülünkbe duruzsol, közvetlen közelről. Áthelyeződtek az én és a mi határai, a külső védelmi vonal gyakorlatilag megszűnt, a belső pedig erősen egyébfüggő, azaz tudatosan kellene kiépíteni, amire a lakosság túlnyomó többsége képtelen.

Ha Józsi mágus pénzenergiát küld, akkor akad majd kellő számú jelentkező, aki kifizeti őt, ha pedig a miniszterelnök úr azt mondja, hogy háború van, akkor háború van. Józsi mágus lehetőségei erősen korlátozottak, mert neki is fizetnie kell azért, ha sok emberhez akar eljutni, de szerencsére a miniszterelnök úr korlátlan csatornahálózattal bír, így aztán sokkal többen hiszik azt, hogy háború van, mint azt, hogy az emeltdíjas pénzenergiától meggazdagodnak. A két eljárás között azonban egyéb különbség nincs, és ha holnaptól Józsi kerül a miniszterelnöki székbe, akkor mindenki pénzenergiát vásárol, és kicsit kisebb lesz a háború, mert a miniszterelnök úr csak az EZO-TV-ben hazudozhat, valamint pénzért kell reklámoznia szolgáltatását a Facebookon. Sem intellektuális, sem morális differencia nincs a két személy között, pusztán a lehetőségek, a korlátozott vagy korlátlan nyilvánosság, a pénz, ami a kuruzsló esetében sajátja, és mint ilyen: nem végtelen.

Édes Hazám, te pálinkásüveg.

Azt mondják, hogy háború van, és háború van.

Minden közelebb jött, közel és mindig, tehát nem csak a közelség, hanem az állandóság is beköszöntött, és most, pont most szűntek meg védművek, nem szűri senki a tartalmat nekünk, nem írják fogyaszthatóvá nekünk a papok az evangéliumokat, nem magyarázzák el a politikusok a világot, senki sem segít, mert a monitor és a szemünk között nincs semmi.

Ez elviselhetetlen, ezzel a borzalmas szabadsággal valamit kezdeni kell, mert az ember nem erre született, nem birkózhat meg információval, lehetőséggel és felelősséggel egyszerre. Valaki mondja meg, hogy háború van, és akkor háború van, végre nyugalom, nem kell tovább informálódni, minden más lehetőség megszűnt és a felelősség terhe is mások vállán, mostantól kocsimosás és kiskert, néha egy-egy Békemenet (tekintettel a tekintendőkre: Háborúmenet), aztán este a gép elé, és megküzdeni az ellenséggel. Katalin például, aki hatvan éves és közgazdasági szakközépiskolát végzett, azt írja, hogy „büszke vagyok magyar kormányunk tagjaira! Hazánk felelős bölcs vezetőire! /…/…azon gondolkodom, milyen jó nekünk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr és csapata kiállt bölcs döntésük mellett, hogy le kell zárni határainkat a bevándorlók elől. /…/ Köszönjük Orbán Viktor miniszterelnök úr! Köszönjük hazánk vezetői, hogy biztonságban és nyugalomban várhatja hazánk a karácsonyi ünnepeket!”

Katalin tehát megszabadult a szabadság nyűgétől, és mindezt megköszöni annak, aki megszabadította ettől, mert a gondolkodás nem természetes dolog. Félelmetes és gyilkos magány. Örök börtön. Ha valaki szolgának született, számára a felszabadítás olyan, mintha egyszerre vennénk el tőle a szüleit, istent és a betegségeket. Mi lesz ezután ő? Mi vagy ki teremt törvényeket számára ezt követően? Ha nem félhet konkrétan valamitől, akkor mindentől félni fog.

Egészen addig, míg meg nem mondják neki a bizalmát elnyerő manipulátorok, hogy a bevándorlóktól, brókerektől, civilektől, kommunistáktól, menekültektől, cigányoktól, zsidóktól, melegektől kell félni. Nem egyszerre persze, mert egyszerre nem lehet, de az évszaknak megfelelően mindig valakitől.

És ha nincs egy nemlétező, könyörtelen és kicsinyes isten, akkor választanak maguknak egy létezőt, elnököt, hadvezért, főtitkárt, mert a könyörtelenség és a kicsinyesség életük alapját képezi, könyörtelenség és kicsinyesség nélkül nem könyörületesek és nagyvonalúak lesznek, hanem halottak.

Ez a félázsiai átok, az araszoló turáni morál és az akarat elomló gyöngesége.

Parancsra tesszük, parancsra tettük, de ha senki sem parancsol, akkor semmit sem teszünk, csak nézzük a naplementét és szidjuk a világot.

A segélykiáltás, amit a rendszerváltást követően hallattunk, végre megértő fülekre talált, amikor könyörögtünk, hogy döntsenek helyettünk, amikor mindig olyan kormányt választottunk, amelyik azt hazudta, hogy nincs velünk semmi gond, és ő majd megold helyettünk mindent, pénzt ad, tisztába tesz, ingyen kapunk mindent, de mindent, akkor lelkünkben előkészítettük és megalapoztuk a Fidesz mostani ámokfutását. Itt és most végre mindenről helyettünk döntenek.

Amikor sehol sem látható, senki által nem olvasott írásokban nyafogunk, mi, liberális, balos (és bizony egyre gyakrabban jobbos) értelmiségiek, akkor jó tisztában lennünk azzal, hogy a demokrácia gyakorlatát támadjuk, szembemegyünk a többség akaratával arra a tarthatatlan elitista meggyőződésünkre hivatkozva, hogy mi jobban tudjuk, mint az oktalan tömegek. Mert mi okosabbak vagyunk. Mert mi átlátjuk az összefüggéseket. Mert mi olyan izék vagyunk, akikre csak akkor vonatkoznak a szabályok, ha azok nekünk kedveznek, de ha a hülyék többségi (látszólagos, de erről ők nem tudnak) uralma megvalósul, sőt megszilárdul, akkor máris nyafogunk, és a demokrácia felfüggesztéséért könyörgünk, mert ezek a szerencsétlenek nem tudják, mit cselekszenek.

Tényleg nem tudják, de ezzel mostantól együtt fogunk élni. Mi is, ők is.

Csak nekik kevésbé fáj majd, mert mint már kifejtettem: idióták.

11 hozzászólás : Para-Kovács Imre: Ez nem gyakorlat

  1. Maggdy

    November 25th, 2015

    “Boldogok a lelki szegények…” Adtam magamnak néhány percet, hogy ezt a megállapítást pontosan a helyére tehessem. Így gondolkodtam: A “lelki szegénység” egy állapot, amiben az ember pozitív életérzésre tehet szert, egyszerűen szólva, boldog. A boldogság elérésének reményével a dolgok, sok esetben ellenállhatatlanok vagy nehezen ellenállhatóak, mivel emberek vagyunk és esendőek. Aki lelkiszegény, annak ezek szerint a boldogságért a kisújját sem kell mozdítani, mintegy alanyi jogon jár neki. Kérdések: Akarok e ilyen egyszerűen boldog lenni? Egyáltalán, ha nem vagyok egy “szerencsés” lelki szegény, hogyan tudnék az lenni? Megérné-e lelki-szegénnyé válni, mikor a tét az örök boldogság érzése, ami feltételezhetően minden egyéb emberi érzést töröl az egoból?
    Következésként, aki mérlegre teszi a lelki tőkéjét, és úgy ítéli meg, van egy gazdag lelkivilága vagy minimum egy “normál”, az ne várja, hogy csak úgy spontán gondtalan legyen, mert a boldogság alapja az a szabadság, amiben nincsenek gondok. Persze sok-sok kérdés merülhet még fel ezzel kapcsolatban, amik bárkiben felmerülhetnek, aki filózik ezen, nem írom ide mind. Nem hinném, hogy törekedni kell a lelki szegénységre talmi boldogság fejében, azonban nem biztos, hogy az érzésekben nélkülözők gyarapítani tudják valami úton a “lelki vagyonukat”, vagyis nem tehetnek róla, hogy boldogok a maguk módján.

    Reply
    • proaktiv

      November 29th, 2015

      A “Boldogok a lelki szegények…” kissé mást jelent a fenti interpretálásnál. A szegénység tág fogalom: valaminek a hiányát, valami iránti igényt is jelent. Jelen esetben a boldogság lelki igényt feltételez: Boldogok, akiknek van lelki igényük.
      A félmondat folytatása: “… mert övék a mennyek országa.” Vagyis boldogok, akiknek transzcendens iránti igényük van.

      Reply
      • Maggdy

        November 30th, 2015

        Nem győzött meg, továbbra is állítom, hogy az én értelmezésem a helyénvaló. Mi az, ha nem a Biblia, amit szó szerint kell venni?

        Konkrét példában nyoma sincs semmiféle igénynek, mivel az igény olyasmi, mint a sóvárgás valami után ami NINCS, de itt “…ÖVÉK a mennyek országa”, mit akarhatnának még?

        Az én fogalomtáramban, a boldogság léte, éppenhogy kizár minden kellemetlen érzést. Az “igény” is inkább nyomasztó jellegű. Pl. amikor valakinek van valamilye, nem igazán érzi, hogy igénye van rá, csak ha pl. elveszti.

        A “szegénység” nem lehet annyira tág fogalom, mert az “igény” nem feltétlen velejárója, és az elmélet szerint ugyan így lehet az igényt a gazdagsághoz is társítani.
        A “szegénység”-et lehet inkább objektívan szemlélni, mert kézzelfogható anyagi megnyílvánulása is van általában, és relatíve az adott társadalom a mérce. Az igény más, ez egy érzés, még a szegénység lehet tényszerű.

        Reply
  2. eva

    November 26th, 2015

    sajnàlom, hogy csak nagyon ritkàn ir. Sajnos igaza van. én még emlékszem a “Ràkosi apànk” idöszakra. Most van “Orbàn apànk”. Ne felejtsük el a XIV. Lajost, Az ö szavaival: “az orszàg én vagyok”. Olyan az orszàgom, amilyennek engedem, hogy legyen. Ismerem a vàlaszt: “amit én tehetek, az csak egy csepp a tengerbe”. Cseppek nélkül nincs tenger.

    Reply
    • Maggdy

      November 27th, 2015

      Ha emlékezünk a királyok szavaira, azt sem feledhetjük, hogyan is élt az átlag polgárság annak idején, mert manapság nem egy-egy lakosra szűkítve határozzuk meg a társadalmi általánosságokat. De vethetünk egy pillantást az uralkodók helyzetére is, akik bizonyos tekintetben valóban reprezentálták a személyi szabadság teljes hiányát. Vegyük példának XIV. Lajost, ha már ő került szóba. Mondhatjuk, hogy a nagy király személyi szabadsága zéróval volt egyenlő. Már születése előtt el volt döntve a sorsa, öt éves korában már hivatalába helyezték, arra készítették fel, hogy király legyen. Nem valószínű, hogy választási lehetőséget kínáltak fel neki vagy volt beleszólása, akar-e király lenni vagy nem. A család alapítás, ezen a közvetlen az AtyaIsten alatti szinten, különös módon zajlott. Az ország uralkodói számára szintén még születésük előtt kijelölték a házastársat általában. Főleg a francia királyi udvar hétköznapjai hasonlítottak a szappanoperákban alakított, unalmas és szánalmas kispolgári történetekhez szerintem. Az pedig, hogy “Az állam én vagyok” úgy hangzik, mintha azt mondta volna “Én vagyok Napóleon”. Manapság a személyes felelősség vállaláson van a hangsúly és azon, hogy ne ártatlanokat érjen retorzió egyesek hibái miatt, pláne ne kollektív bünhődés legyen a vége, ha valaki többet árt mint használ, mikor jogot formál magának arra, hogy egész országra kiterjedő szabályokat állít és büntetés következényt helyez kilátásba, azok be nem tartásának esetére.

      Reply
  3. rontbont

    November 27th, 2015

    Nem csak átélni a rendszerszintű cinikus bűnözést, az embertelenséget. Hanem még elviselni az ostobaságot.

    Reply
  4. emigrant

    November 28th, 2015

    Nagyon jó írás. Parából a rendszerszintű hülyeség hozza ki a legjobbat.

    Reply
  5. ivan gyenyiszovics

    November 29th, 2015

    , és az összes hülye a fülünkbe duruzsol, közvetlen közelről.

    És ebben a cikk írója nagy mester!

    Reply
    • bunkocska te draga

      December 2nd, 2015

      Nekem a Hócipőben is mindig olyannak tűntek az írásai, mint a megszakított közösülés. Fölcsigázza az olvasót, és a végén ír valami szörnyű csattanót a végére. Most pl. az okos liberálisokról. Kertész meg Konrád nem mondhatja igazán, hogy nem figyelnek oda minden sóhajtásukra. De pont nem várható, hogy az iszlámról mondott szavaik után elvonulnak elmélkedni a nyilvánosság elől. Mint Yoda mester, aki a Köztársaság bukása után a Dagoba rendszer mocsárbolygójára száműzte magát, annyira szégyellte, hogy nem védték meg a Köztársaságot jedi társaival.

      Reply
  6. proaktiv

    November 29th, 2015

    Mire megírtam egy hozzászólást, kidobott a rendszer és eltüntette az egészet. Miért ennyire rövid az intevallum?

    Reply
    • Maggdy

      November 29th, 2015

      Nekem ilyen problémám nincs, akkor sem léptet ki, ha bezárom a böngészőt, mert mikor csatlakozok az internethez és megnyitom a böngészőt, majd az AN újságot, eleve bejelentkezve vagyok. Csak nagyon ritkán kell bejelentkeznem, a böngésző kitalarítása után. UC browser-t használok androidos rendszerhez, mobiltelefon eszközzel. Nekem inkább az a technika “furcsa”, amivel a hozzászólásom kihelyezem, saját felelősségemre(?). Nem is tudom, Magyarországon működtetett oldalakon mikor láttam utoljára ehhez hasonló “ellenörzés”-t , elküldöm a hozzászólást, én látom is, de az van felülre írva, hogy “a hozzászólás rendszer moderációra várakozik” . Jól értem, az üzemeltető vagy valami gépi program autómatikus beavatkozása nélkül nem publikus? Milyen feltételeknek kell megfelelnie a hozzászólásnak és erről hol olvasható a tájékoztató? Magyarországon már réges-régen lehet korlátlanul hozzászólásokat kihelyezni az online újságok cikkeihez, előzetes ellenőrzés nélkül, sőt megkockáztatom, hogy utólag sem érdekel senkit, hogy mit írnak az olvasók 🙂 . Komolyra fordítva a szót, amikor még létezett a “moderáció” akkor is tudatták a felhasználókkal a kis privát szabályaikat. Igy könnyen felmerülhet, hogy itt nem is szólhat hozzá bárki-bármit, pedig az a minimum egy olyan helyen, ahol hozzászólási lehetőséget biztosítanak elvileg mindenkinek. Tisztelettel és kívácsian várom az illetékesek magyarázatát, őszintén érdekel az itteni moderációs elmélet, kérem írjanak erről néhány mondatot. Előre is köszönettel.

      Reply

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)