2024, április19, péntek
KezdőlapVilágPárizsban Macron és Marine Le Pen párharc lesz

Párizsban Macron és Marine Le Pen párharc lesz

-

A pénzügyi visszaéléseket vizsgáló párizsi ügyészég napokon belül eljárás indít a tavaszi francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon ellen feleségének és gyerekeinek állítólagos parlamenti fiktív állásai miatt – értesült a Le Journal du Dimanche (JDD). Ez azt is jelenti, hogy ezzel Fillon végleg kiesik a versenyből. Az önmagában pozitív fejlemény, hogy a feleségének és a gyerekeinek fiktív asszisztensi állásokért pénzt juttató jelölt e botrány kapcsán kiesik a versenyből.

A vasárnap megjelenő francia hetilap szerint az ügyben indult előzetes eljárást követően három lehetősége van az ügyészségnek: vagy ejti a vádakat és lezárja az ügyet, vagy eljárást indít az elnökjelölt ellen és átadja az ügyet a vizsgálóbíróknak, akik a későbbiekben döntenek a vádemelésről, vagy pedig az ügyészség egyből büntetőbíróság elé küldi Francois Fillont.

Az előzetes eljárást végző nyomozók által összeállított dosszié alapján az ügyészség a két utóbbi lehetőség közül fog a jövő héten választani – írta a lap. Az első esetben az eljárást „elég gyorsan” lefolytathatják a vizsgálóbírók, és beidézhetik a Fillon házaspárt, hogy ismertessék velük a vádemelés tényét. Amennyiben az ügyészség egyből a bíróságra utalja az ügyet, a pert tizenegy napon belül, azaz február utolsó vagy március első hetében meg kell rendezni, az ítéletre azonban feltehetően heteket kell várni.

A JDD szerint nem valószínű, hogy az ítélet megszületik március 17. (az elnökjelöltséghez szükséges aláírások bemutatása és a jelentkezések végső dátuma) előtt. Az igazságszolgáltatás egyébként úgy is dönthet, hogy a pert az elnökválasztási kampány idejére felfüggeszti, és csak a választások után hoz döntést az ügyben.

A jobboldali elnökjelölt a francia hírtelevíziók által élőben közvetített és kétmillió néző által követett egyik sajtótájékoztatón „elnézést kért a hibáért”, hogy a feleségét és két gyerekét parlamenti asszisztensekként alkalmazta, „jogosnak” nevezte az azzal kapcsolatos ellenérzéseket a közvéleményben, ugyanakkor „legálisnak és „átláthatónak” nevezte az állásokat. A francia sajtó azonban úgy véli, továbbra sincs nyoma annak, hogy a felvett közel egymillió euróért cserébe a családtagok ténylegesen dolgoztak volna Fillon mellett.

Az ügyészség a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap január 25-i számában megjelent értesülés alapján hivatalból indított előzetes eljárást közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával, külön-külön kihallgatta a Fillon házaspár tagjait, akik nem tudták bemutatni Penelope Fillon munkaszerződéseit, ezért az állítólagos fiktív állásokat vizsgáló nyomozók a francia nemzetgyűlésben is házkutatást tartottak.




Pénteken kihallgatták Fillon két gyermekét is, akik a szenátusban voltak bejelentve 2005 és 2007 között apjuk asszisztenseként. Anyjával ellentétben Marie-nak volt parlamenti belépője, és rendszeresen megfordult a felsőházban.

Fillon a botrány miatt a harmadik helyre csúszott vissza az áprilisi első forduló esélyeit mérő felmérések szerint, és a tőle elpártolók eddig elsősorban a függetlenként induló volt szocialista gazdasági miniszter, Emmanuel Macron szavazótáborát erősítik. A jelenlegi állás szerint Fillon nem jutna be a második fordulóba, és az államfői poszt Macron és Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke között dőlhet el.

Le Pen veresége stabilizálná Európát és lehiggasztaná a világ lerohanásában reménykedő európai szélsőjobboldalt.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések