2024, április19, péntek
KezdőlapMagyarországPusztuljon, aki szerencsétlen! - Szadista kilakoltatás

Pusztuljon, aki szerencsétlen! – Szadista kilakoltatás

-

Február vége felé A Város Mindenkié csoport figyelmeztetett, hogy március elsejétől beindulnak a kilakoltatások, melyeknek áldozatai gyakran emberfeletti erőfeszítéseket tesznek, hogy megpróbáljanak talpon maradni és az önkormányzatok lehetetlen követeléseit teljesíteni. A legkisebb hiba sem bocsáttatik meg – nem is hibák ezek, hanem bűnök, de nem a kilakoltatottaké, hanem az elkövetőké.

Ma Erzsébetet lakoltatták ki, aki 2015 végén költözhetett be azzal a feltétellel egy rendkívül rossz állapotú, penészes ingatlanba Újpesten, hogy felújítja azt. Ekkor még volt munkája. Félmillió forintot költött a lakásra, amikor eltörte a kezét és elveszítette a munkáját. Felhalmozott 96 ezer forint hátralékot, de hiába rendezte a nagy részét: az önkormányzat nem hosszabbította meg a szerződését.

A munka és a lakás elvesztésével Erzsébetnek vidéki rokonokhoz kellene mennie, és így a Budapesten élő gyermekeivel nem tudna kapcsolatot tartani.

Erzsébet méltányosságot kért, mert egy piaci alapú albérletet nem tud kifizetni, ráadásul rengeteget költött a lakásra. A Város Mindenkié is segíteni próbált, de annyit értek csak el, hogy az önkormányzat közölte: Erzsébetet mindenképpen kilakoltatják, de ha kifizeti a saját kilakoltatása költségeit (!!!) és rendezi a már részben rendezett adósságát, akkor újra szerződést kötnek vele.

Ilyet csak szadisták csinálnak, mondanánk.

Kérem, nézzék meg az épületet, ahonnan kirakták Erzsébetet, és A Város Mindenkié aktivistáit rendőrök cipelték ki:

Most hunyják le a szemüket, gondoljanak Erzsébet erőfeszítéseire, majd képzeljék maguk elé a fűthető pázsitú stadionokat, az ezermilliárdos költözést a Várba, az ellopott nyugdíjakat, a luxuskastélyokat, az Orbán-család rablott vagyonát, a kliensek luxus életmódját, a táguló alapméretű lakásokat, amelyekben politikusaink élnek.

Önök szerint megállunk valaha a lejtőn? Vagy maradunk mazochisták?

(További képek itt.)



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések