Tévedett Orbán, amikor azt gondolta, hogy Szarka Tónit elég néhány hónapra kivonni a forgalomból, elzárni a nyilvánosság elől, és utána visszajöhet, mintha mi sem történt volna. Rogán a legundorítóbb ócska tolvaj, köztörvényes bűnöző, aki már elérte a közvélemény tűréshatárát. Amikor Orbánt is ilyen közmegvetés és utálat veszi majd körül, amit amúgy már most is megérdemelne, akkor lesz vége – így vagy úgy – a rendszerüknek.

Rogán ennek a romlott, züllött és aljas rendszernek az egyik szimbolikus figurája, akit talán legjobban utálnak. Egy paprikajancsi, aki hazudozásainak és gátlástalanságának köszönheti a karrierjét, aki polgármesterként az egyik legkorruptabb kerületi vezető volt, aki arcátlanul sarcolta a kerület vállalkozóit, vendéglátóipari egységeit, saját zsebre seftelt ingatlanokkal, és kivagyi pökhendisége Cecília oldalán méltán irritálja a közvéleményt.

Rogán zsarolható ember, Orbán pedig ezeket szereti, mert bármire hajlandók. A letelepedési kötvénybiznisz a világ legpofátlanabb lopása volt, a korrupció klasszikus esete, amelyet az egyetemi oktatás állandó tananyagává kellene tenni. A parlamenti bizottság vezetőjeként ő hoz törvényt, ő szabja a feltételeket, az általa kiválasztott, erre a célra létrehozott offshore cégek kaphatnak jogot a részvételre. A költség az államé, a nyereség a közvetítőké.

A magyar igazságszolgáltatás mellett az oknyomozó újságírás gyengeségeit is mutatja, hogy ezt a mérhetetlenül aljas és pofátlan lopást csak szerkezetében tudta leírni a sajtó, és nem tudta kimutatni, hogy mikor, hogyan és mennyi pénz jutott a hercegi életszínvonalon élő, lakodalomba is helikopterrel repkedő műdzsentri zsebébe. Rogán azok közé tartozik, aki a legsúlyosabb börtönbüntetések egyikére számíthat Orbán bűnbandájában, ha egyáltalán eljut a tárgyalóteremig.

Rogánt a szilencium után újra elővette Orbán, elvitte magával az Európai Parlamentbe, hogy újra visszavezesse a közéletbe az utána következő talán legnagyobb tolvajt. Rogán ott ült az EP ülésen megszeppenve, csak azután oldódott fel, hogy Orbán megúszta. De visszatérése nem mondható sikeresnek, “nemzeti konzultációs” fórumán Juhász Péter vezetésével többen felelősségre vonták, hogy miért lop, mennyit lop, bűnözőnek tartja-e magát, stb..

Az impotens hazaáruló ellenzék erejéből legalább ennyire futni kellene, ha Rogán megjelenik, akkor egy nyilvános “konzultáción” legyen annyi konzultáló, aki felteszi neki ezeket a szelíd kérdéseket, és fejére olvassa, hogy egy ilyen köztörvényes bűnöző ne beszéljen semmiről, kizárólag a saját lopásairól, hogy mennyi pénzt lopott, és hol a pénz. Gucci Tóni számoljon el. Ha már Orbánt nem merik betámadni, pedig vele ugyanezt kellene csinálni, legalább az ilyen alpári bűnözőket vonják kérdőre.



Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)