Magyar Péter liberális és baloldali rajongótábora eljutott az önáltatás végső stádiumába. Miután egyetlen tényen alapuló érv nem szól Magyar Péter és a Fidesz reinkarnációja mellett, most azzal próbálják meggyőzni magukat és egymást, hogy mitől lenne mégis jobb Magyar Péter új Fidesz-kormánya, mint Orbán régi Fidesz-kormánya. Mondanunk sem kell, hogy ez már a vég, amikor ezt kell bizonygatni. Ami drámaivá teszi az egészet, hogy még ez sem igaz. Magyar Péter nem hagy kétséget afelől, hogy Orbánnál sokkal durvább autokrata, aki hamarabb és gyorsabban jut el oda, hogy Orbánon is túltegyen.
Magyar Péter olyan vezérelvű pártot vezet, amelynek még tagsága sincs, mert a vezér még tagokat sem tűr meg, nemhogy ellentmondást. A „Tisza” egy márkanév, egy fikció, nem egy párt, hanem egyetlen ember politikai-üzleti vállalkozása. A Tiszához képest a Fidesz, ahol nem kell előre egyeztetni minden Facebook-posztot, ahol a képviselők elmondhatják a véleményüket, szabadon nyilatkozhatnak, egy ultraliberális, anarchista párt, amelyben mindenki azt csinál, amit akar, még a demokrácia látszatát is fenntartják, legfeljebb a pénzhez ne nyúljon engedély nélkül senki. Ilyen szabadság a „Tiszában” nincs.
Ettől az embertől várnak, s remélnek, szabadabb országot, szabadabb sajtót. Azzal hitegetik magukat, hogy Magyar nyugatiasabb lesz, mint Orbán, pedig Magyarnak minden EP-szavazása cáfolja ezt. Még az Orbán mellett kampányoló oroszoknak is „kiegyensúlyozott kapcsolatokat” ígért, ami Orbán tíz évvel ezelőtti pávatáncos szövege. Magyar nem fog teljesíteni egyetlen uniós jogállami követelést sem, mert azokat mindig is elvetette. Ha az EU tartja magát ahhoz, hogy nem ad pénzt ígéretekre, Magyar nem fog egyetlen fillér uniós támogatást sem megszerezni (olyan amúgy sincs, hogy „hazahozni”).
A legmélyebb probléma nem csupán Magyar személye, hanem az a viszony, amit kialakított a saját táborával. A Tisza nem épít demokratikus közösséget, nem hoz létre valódi politikai részvételt, hanem követőket gyűjt egy vezető köré. A párt struktúrája, a döntéshozatal módja, a kommunikáció stílusa mind ezt erősíti: ez nem egy nyitott politikai térnem egy szabad társadalom, hanem egy központosított, vezérelvű rendszer struktúrája. A Tisza azért veszélyes, mert rosszabb lehet, mint a Fidesz, mivel ugyanazt a modellt ígéri újrakezdve. A támogatói olyan struktúrát erősítenek meg, amely Orbán logikáját viszi tovább. Egy sokkal erőszakosabb és öntörvényű ember kezében. Ez nem rendszerváltás, hanem a rendszer átmentése egy új diktátor kezébe.
A kérdés nemcsak az, hogy Magyar le tudja-e váltani Orbánt, hanem az, hogy mit csinál a hatalommal, ha megszerzi. És erre a válasz nem a jövőben van, hanem a múltjában. Magyar nem kívülről érkezett, hanem a rendszerből, annak nyelvezetével, reflexeivel, módszereivel és mintáival. Nem tagadta meg a NER ideológiáját (ő „polgári Magyarországnak” nevezi, de az maga a NER, semmi polgári nincs benne), nem határolódott el tőle, hanem átmentette. Az egy vicc, hogy Magyar konzervatív, polgári Magyarországot hoz létre. Magyar Péter nem konzervatív és nem polgári, hanem szélsőjobboldali populista.
Az egyik leggyakoribb védekezés, hogy „most már ellenzéki”. Aki évekig egy rendszer működtetője volt, annak nemcsak információi vannak, hanem belső azonosulása is. A Tisza-projekt nem ennek megtagadása, hanem ennek a felhasználása. Nem rendszerváltás, hanem a rendszer átvétele. Ez nem a Fidesz eltörlése, hanem reinkarnációja és rekonstrukciója. A másik érv, hogy fideszes szavazókat tud megszólítani. De csak az tudja megszólítani őket, aki nem kér tőlük változást. A Tisza nem konfrontál az orbáni világképpel, hanem kompatibilis vele. Nem lebontja, hanem folytathatóvá teszi egy másik vezetővel.
Magyar fogadatlan prókátorainak nem tűnik fel az sem, hogy a legszerelmesebb ömlengéseik, hódolatuk, Magyar karrierjének építése, hibáinak leplezése után sem állt szóba egyetlen baloldali és liberális értelmiségivel sem. Senkit nem engedett a maga közelébe, sem a képviselőjelöltek, sem a potenciális miniszterek közé. Magyar kulturálisan és politikailag ugyanúgy ki fog rekeszteni minden baloldali és liberális politikust, értelmiségit, mint Orbán. Annyi beleszólásuk sem lesz az ország életébe, mint eddig. Senkit nem utál annyira, mint saját balliberális értelmiségi támogatóit, akiket cinikusan felhasznál.
A Magyar melletti végső érvek leggyengébb láncszeme, amikor a hívek azzal áltatják magukat és egymást, hogy ha Magyar ugyanolyan lenne, mint Orbán, akkor azt nem hagynák. Ez a pont az, amikor minden magyarázat elveszíti a hitelességét. Vajon hogyan akadályoznák meg? Magyartól a támogatásért nem követeltek meg semmit. Semmi beleszólásuk nincs semmibe. Nem párttagok, nem képviselők, nincsenek eszközeik. Akik Magyart eddig is elvtelenül megvédték minden igaz és jogos kritikával szemben, miért ne tennék továbbra is ugyanezt? Nagyobb kultuszt építettek köré, mint Orbán köré.
Az a szöveg, hogy „majd később korrigáljuk”, „majd ha hatalomra kerül, más lesz”, bizonyítéka annak, hogy a támogatók a lovak közé dobták a gyeplőt. Ez az a pont, ahol a hívek végleg feladják a valóságérzékelést. A hatalom nem korrigál, hanem felerősít. Ki milyen logikával jut el odáig, azzal a logikával fog kormányozni. Magyar nem kivétel, hanem ennek a szabálynak a példája. A kérdés nem csupán az, hogy Magyar jobb-e Orbánnál (egyébként nem jobb, semmiféle tekintetben). A kérdés az, hogy kilép-e abból a borzalmas világból, amit Orbán teremtett. És erre a válasz az, hogy nem.
Gyakran elhangzik az is, hogy „most nem az ideológia számít, hanem Orbán leváltása”. Ez a mondat önmagában is probléma. Mert ezzel kimondják, hogy a hatalom megszerzése fontosabb, mint az, hogy milyen rendszert hoznak létre utána. Ez az a pont, ahol a demokratikus gondolkodás feladja önmagát. Aki így gondolkodik, az már elfogadta azt, amely ellen állítólag harcol. Beletörődött az Orbán-rendszer folytatásába, csak azt képzeli, hogy most ő kerülhet fel, helyet cserél a régi Fidesszel. Most neki lesz „jó”. De nem lesz neki jó, mert Magyar nem cserél elitet, csak szelektál közöttük, frissíti a megfáradt csapatot.
A Tisza mellett szóló egyik legerősebb érv az állítólagos „realizmus”: nincs más esély, nincs más jelölt, nincs más út. Ez azonban nem realizmus, hanem önfeladás. A választás normális esetben nem két személy között zajlik, hanem két politikai rendszer között: az autokratikus és a demokratikus politikai modell között. Itt azonban nincs különbség. Klasszikussal fogalmazva: „ezek ugyanazok”. A Tisza is a Fideszt kínálja, csak új arccal. Ezért tűnik járható útnak azoknak, akik anyagi és más okokból nem hisznek már Orbánban vagy megunták. Ez egy fideszes vérátömlesztés, nem demokratikus változás.
A választás után semmi nem változik. Ha Magyar nyer, akkor Orbán ellenzékbe megy, s akkor azért kell taktikai okokból autokratikus vezérelvű rendszert támogatni, méghozzá a változatlanul hagyott Orbán-rendszert, Magyar Péter vezetésével, nehogy Orbán visszajöjjön. A továbbiakban is „taktikai okokból” kell fasiszta döntéseket helyeselni, Magyar helyett is megvédeni (mint amilyen az ukránellenes szavazások), mert csak így lehet megtartani a támogatást, Magyar kormányát, mert különben jön vissza Orbán. Ha Magyar nem nyer, akkor ugyanez a téboly folytatódik még négy évig, csak ő megszerezte a pénzt.
Magyar támogatásának abszurditása megköveteli, hogy a balliberális értelmiség önmagát megtagadó teóriákat állítson fel arról, hogy a demokráciának nincsenek hívei, Magyarország egy konzervatív társadalom, ahol csak jobboldali kormányokat választanak meg (pontosítsuk: fasisztákat, mert ezek azok). Mondják ezt negyven év kommunista rendszer, a legvidámabb barakk, valamint húsz év liberális demokrácia után, ami nem az ideológiai okok miatt bukott meg. De ezt kell hazudni ahhoz, hogy miért csináltak egy Fidesz helyett kettő Fideszt, s miért e kettő közül kell választani, elpusztítva minden mást.
A tipikus tiszás rajongót onnan lehet felismerni, hogy azzal kezdi, ő nem „tiszás”. Majd elismeri, hogy „vannak Péternek hibái”, s innen következnek utána a hazugságok, hogy mégis miért tiszás. Ha baloldali és/vagy liberális árulóról van szó, aki a liberális demokrácia elveit elárulta, azzal kezdi, hogy nem kell Magyar Pétert szeretni (ez fel sem merül), de Magyarországon csak jobboldali politikusnak lehet esélye. Ez hazugság, s olyan szintű meghasonlás, amelyre nem sok példát találunk a történelemben, csak katasztrófákat megelőző korszakokban. Ez weimar szindróma.
A logikus gondolkodás alapjait tagadják azok az állítások, hogy „csak Magyar Péternek (vagy a Tiszának) van esélye legyőzni Orbánt”. Ez hazugság, mert a magyar népnek van esélye és lehetősége legyőzni Orbánt, nem Magyar Péternek, de az nem mindegy, hogy a magyar népnek mit mond az értelmisége: milyen utat mutat, s kit állít az élére. Történelmi bűne a magyar demokratikus értelmiségnek, hogy fideszes vezérelvű autokratát nevezett ki messiásnak, védett meg minden kritikával szemben, a fideszesek közül is a legrosszabb fajtából valót. Ezzel pedig egy újabb sötét diktatúra alapjait vetették meg.
Még az sem áll, hogy Magyar Péter az Európai Unióban tartja Magyarországot, Orbán pedig kilépteti. Orbán tudja, hogy neki addig van orosz támogatása, amíg az EU-ban marad, s addig képzelheti világpolitikai tényezőnek magát, amíg az uniós vétójoggal visszaélhet. Az EU nélkül ő egy bukásra ítélt senki. Magyar nála semmivel nem nagyobb demokrata, ellenkezőleg: Orbán régi vágású politikus, aki megőrzött valamennyit az egykori demokratikus korlátaiból, de Magyar Péternek nincsenek korlátjai. Magyar még az uniós tagság szempontjából sem jelent semmiféle védelmet.
Ezzel szemben Magyar garancia az Orbán-rendszer legitimációjára, a NER fenntartására. Egyedül Magyar mellett van esélye Orbánnak, hogy megússza a felelősségre vonást, a rendszere felszámolását, az anyagi elszámoltatást. Magyar Péter ígéretei, hogy a két Fideszen kívül, amelyet előbb-utóbb egyesíteni akar, nyílhat még száz virág, csak nyerje meg a választásokat, éppen olyanok, mint az eddigi ígéretei, amelyekből soha nem tartott be semmit. Most sem tűr a Tiszán kívül (ami egy száraz kóró a régi Fidesszel együtt), egyetlen virágot sem. A legnagyobb hazugsága, hogy csak két ciklusban uralkodhatna. Ezt egy nemzeti konzultációhoz hasonló „bábozással”, amelyből már csinált néhányat Orbán mintájára, öt perc alatt megváltoztatná.
Hogyan képzelheti bárki, hogy az az ember, aki a legkisebb együttműködésre sem hajlandó egyetlen baloldali vagy liberális demokratikus párttal, s halálra ítélt saját „pártján” kívül mindenki mást, még párttagokat sem tűr meg a saját pártjában, majd virágzó, sokszínű, plurális demokráciát, szabad országot fog építeni, ha egyszer hatalomra kerül? Az „út a börtönbe” program kicsit átalakul majd, mert egyszer csak nem a Fidesz, hanem a demokratikus ellenzék lesz a célpont, amelyet Magyar kézivezérlésű ügyészsége fog üldözni. Az „út a börtönbe” nekik készül. Miért gondolja bárki, hogy ez nem lehetséges?
A fentiek alapján a probléma gyökere az, hogy Magyar semmiféle megnyugtató garanciát nem adott, s nem jelent arra, hogy megválasztása esetén demokrácia, jogállam és polgári szabadság lesz. Nem véletlenül nem adott: nincsenek ilyen szándékai. Ezért nem áll be mellé mindenki, mert aki nem hisz abban, hogy majd Orbán leváltása után ki lehet kényszeríteni vele szemben a demokráciát, az nem áll be egy másik fideszes diktátor mögé. Ezért pedig a felelősség egyedül Magyar Pétert terheli. Miatta nem tud egyesülni az Orbán-ellenes demokratikus ellenzék. Ő osztja meg szavazókat. Magyar az akadály.
Az pedig megforgatja a gyomrokat, ahogyan Magyar Orbánhoz hasonlóan a háborúval kezdett el ijesztgetni, a hívei pedig tapsolnak. Orbánnak miért nem tapsoltak? Magyarnak miért? Mi a különbség? Annak sem volt semmi realitása, hogy Magyarország megvédi a Hormuzi-szorost. Ijesztő, hogy a hazugság nem zavarja azokat, akik egy hazug rendszert akarnak leváltani, ha nem az ellenfél, hanem az ő vezérük hazudik. Nem is a rendszert, már csak egy hazug kormányt akarnak leváltani. Egy ugyanolyanra, vagy még rosszabbra.
Mert az összes „tiszás” hazugság közül a legnagyobb és a legveszélyesebb az, hogy „ennél már nem lehet rosszabb”. Nem tudják, miről beszélnek. Lehet sokkal rosszabb is, és Magyar Péter erre garanciának látszik. Ne tagadják, hogy ez nem volt az első perctől kezdve látható. Minden felelősség őket terheli. Amikor mindez bekövetkezik egyszer, nem gondoljuk, hogy ezt elismerik, csupán egyet kérünk: ha lehet, a tragédia után ne ők akarjanak újra dirigálni, és megmondani a tutit. Ahogy az előző bukott fideszes messiásuk, Márki Zay ámokfutása után tették. Hoztak egy még rosszabbat. Legyen ennyi elég.
