Az amerikai médiát nem téveszti meg Trump szokásos hazudozása az amerikai antiszemita támadásokkal kapcsolatban. Trump a mexikóiakkal kapcsolatos rasszista kijelentései, a mexikói bevándorlók elleni hajsza és a Nagy Fal építésének terve után is azt mondta: „I love Mexican people, I love Mexican people”.

A sárgafejű elmebeteg mellett megjelenő lánya inkább felháborodást keltett a primitív manipuláció miatt: lányának félzsidó származása semmit nem igazol. Visszataszító, ahogy zsidóként mutogatja őket a vejével együtt. Ez is egy zsidózás. Bannont, a közismert antiszemitát kellene mutogatnia, aki a Breitbartban a szélsőjobboldalt energizálta és a magasabbrendű fehér fajt magasztalta. A lánya fél-zsidó, de a stratégiai főtanácsadója egész-antiszemita.

Emellett a gyűlölet nem válogat. Trump kiszabadította a rasszizmus és a gyűlölet szellemét, amelyet nem lehet korlátozni és irányítani. A fajgyűlöletet nem lehet tetszőleges célpontra irányítani és másokkal szemben korlátozni. A muszlimgyűlölet, a bevándorlók gyűlölete, a feketék elleni gyűlölet, magával hozza az antiszemitizmust, a zsidók elleni gyűlöletet is. Mert a rasszista mindenkit gyűlöl, aki nem olyan, mint ő.

Ezekért Trump a felelős kivétel nélkül. Ő maga tömény fasiszta, rasszista gyűlölet. Elkésett azzal, hogy majd a zsidókat megmenti a gyűlölettől, mert a lánya félzsidó, és a veje talán egészen az. Ahhoz másokat sem lenne szabad gyűlölni. Trump elmebeteg, nem fogja fel, amit tesz, és letagad mindent, mint az elmebetegek. Fel sem fogja, hogy saját gyűlölete a mások gyűlöletének a forrása, amellyel már a saját lányát és az unokáját is gyűlölik azok, akik a zsidókat (is) gyűlölik.




Ivánka Trump a Twitteren egy üzenetben elítélte a vallási intoleranciát, nyilvánvalóan a zsidó zsinagógák elleni fenyegetések és támadások miatt. Azt írta, hogy Amerika a vallási toleranciára épült, meg kell védeni a vallási központokat. Ivánka Trump ezt az üzenetet vajon kinek küldte? Az apjának? Az apja az, aki nem tartja tiszteletben a vallási toleranciát. Ő tilt ki Amerikából vallási alapon embereket. Ő szabadította el az antiszemitizmust is.

Vagy csak a zsidóknak jár a vallási tolerancia? Ha a muszlimok vallásszabadságát nem védik meg a gyűlölködő szélsőjobboldaltól, akiknek a bálványuk az ő apja, akkor miért gondolja, hogy ezek a gyűlöletcsoportok majd a zsidók vallásszabadságát tiszteletben tartják?

Trump azt handabandázza, hogy meg kell védeni a zsidókat a gyűlölettől. És másokat nem kell? Másokat lehet gyűlölni? Először tőle kellene megvédeni mindenkit, mert ő szabadította el a gyűlöletet. Amerikában eddig nem volt nyílt antiszemitizmus és rasszizmus, mert eddig a szintén gyűlölt politikai korrektség ezt korlátozta. Trump elhárította az akadályokat és felszabadította a fajgyűlöletet. Miatta és tőle van antiszemitizmus is.

Akik a politikai korrektséget támadják, és „szájzárnak” nevezik, ha nem zsidózhatnak, ha nem lehetnek fajgyűlölők, szexisták és bunkók, azok azt hiszik, hogy a politikai korrektség felszámolásával a beszéd szintjén marad a nem korlátozott gyűlölet. Egy hónap elég volt Trump kormányzásából és a politikai korrektség elvetéséből, s már bombariadóknál, a zsidók elleni vandalizmusnál tartanak. S még csak egy hónap telt el.

A sárgafejű szörnyeteget addig kell megállítani, amíg lehet. A republikánusok és a magukat „kereszténynek” nevező evangéliumi keresztényfasiszták felelőssége az, ami történik.