/

Trump mostanra sodorta polgárháború szélére Amerikát

15 perc olvasási idő
22

Az FBI közleménye szerint szélsőséges csoportok, amelyek a Capitolium elleni ostromot vezették, az egész országra kiterjedő fegyveres felkelést szerveznek és hirdettek meg. Washingtonba és az ország 50 államának fővárosába hívják az embereket, hogy fegyverrel foglalják el a szövetségi és állami épületeket. Az FBI szerint azt tervezik, hogy a fegyveres felkelést, amely nyilvánvalóan egy fegyveres hatalomátvételi kísérlet, már három nappal Joe Biden elnöki beiktatása előtt megkezdik, és mindenképpen megakadályozák azt, hogy Biden legyen Amerika elnöke. Január 6-án a győzelmének kihirdetését akarták megakadályozni, most a beiktatását.

Az összes állam capitoliumához szerveznek fegyveres támadást. ez egy egész országra kiterjedő puccs terve. Az FBI soha nem túloz. Ha kiadták ezt a közleményt, akkor aggasztó a helyzet.

Mindez összhangban áll az interneten, a közösségi média különféle platformjain terjesztett összeesküvés-elméletekkel, amelyek mostanra hirdetik a “QAnon plan”, a TERV győzelmét, amikor Trump legyőzi Amerika ellenségeit, a sátánista-pedofil háttérhatalom képviselőit, akik kezükben tartják Amerikát és elcsalták a választást. Ez a háttérhatalom az egész hivatalos amerikai államszervezet, közülük is a demokrata párt vezetői, szenátorai és kongresszusi képviselői, illetve mindenki, aki nem engedelmeskedik Trumpnak. Trump pedig a hős megmentő, akinek az a küldetése, hogy felszabadítsa Amerikát. Ennek a tervnek és harcnak a végső összecsapására készülnek, amikor is Trump átveszi az országot a sátánista-pedofiloktól, akik gyerekek vérét isszák.

Ez az elmebeteg összeesküvés fertőzi évek óta Amerikát. Trump pedig többször rájátszott erre, mintha ő valóban az lenne, amit a QAnon összeesküvés-elmélet hirdet. Ezekkel az őrültségekkel csengenek össze azok a valótlan állítások, amelyekkel a republikánus pártot támogató fundamentalista hívőket mozgósítják, hogy a demokrata elnök alatt üldözik majd a keresztényeket, megszüntetik a férfi és a női nemet, a melegek veszik át az uralmat és a kilencedik hónapig lehet abortuszt végrehajtani. Emellett azt terjesztik, hogy a demokrata párt marxista lett, ezért kommunista diktatúra kezdődik. Még szélsőséges amerikai magyarok is olyan videókat tettek közzé a Facebookon, hogy már tegnapra kijárási tilalmat hirdettek meg, “beindult a gépezet”, jön a kommunista diktatúra, még az utcára sem lehet kimenni. Az sem számít, hogy még Trump az elnök, semmi ilyet nem rendelhetne el senki más, csak ő. Mégis elhiszik ezeket a hazugságokat.

A közösségi média által kitermelt Trump és hívei felépítettek egy hazug alternatív álomvilágot, amely most átlépett a valóságba, és megpróbálják ráhúzni a valóságra. Miközben amit tesznek, az nem Amerika szabadságharca, hanem az amerikai alkotmány elleni legdurvább támadás, törvénytelenség, közönséges bűnözés. De Trump elhitette velük, hogy “hazafiak”, miközben ő csak annyit remél tőlük, hogy megakadályozzák a választási vereségét és hatalomban tartják őt. Mindenáron káoszt akar létrehozni, rendkívüli állapottal, akár polgárháború árán is, amelynek révén elcsalhatja magának a választást. Ehhez használta a közösségi médiát, amelyen keresztül tízmilliókat fertőzött meg alaptalan hazugsággal. Ma az Egyesült Államok elnöke buzdít felkelésre saját országa alkotmánya ellen.

Donald Trump kitartó Twitter üzenetei és uszítása az elcsalt választásokról megteremték a maguk gyümölcsét. Amerikában tömegekkel hitette el, hogy elcsalták a választást, ellopták Trump elnökségét, kommunista diktatúra jön, meg kell menteni Amerikát. Az egészből semmi nem igaz, ugyanolyan demokratikus választás volt, mint eddig bármikor. Azzal, hogy a választást a demokraták nyerték meg, nem változik meg Amerika alkotmányos rendje, legfeljebb még jobban tiszteletben tartják a törvényeket és az alkotmányt, mint Trump, aki hetek óta puccsot szervez. Semmi nem történt, csak egy illiberális fasiszta került az elnöki székbe, akiről az első perctől tudni lehetett, hogy soha nem fogja a hatalmat átadni, ha demokratikus választáson legyőzik.

Miközben most kellene megvédeni az országot, a rendvédelmi erők irányítója egy olyan elnök, aki az erőszakos cselekményeket támogatja, azokra buzdít. Egyértelmű, hogy szándékosan gyengítették le a Capitolium védelmét is. Közben a belbiztonsági vezetők sorban mondanak le. Ki fogja megvédeni Amerikát? A puccsista elnök? Annyit lehet tudni, hogy más államokból küldenek rendőri erősítést Washingtonba, Trump székhelyéről, a Trumpot mindennél jobban utáló New Yorkból 200 rendőrt. Úgy tudni, 15 ezer nemzeti gárdistát vezényelnek Washingtonba. De elég lesz-e ennyi ember? Biztonságban lesz Biden, Pelosi, Pence, a három volt elnök, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a beiktatás többi résztvevője?

Meg tudják védeni a világ legerősebb országában az állami és szövetségi épületeket szélsőséges, fegyveres bandáktól, akiket a közösségi médiában szabadon hirdetett összeesküvés-elméletek hajtanak? A világ legerősebb hadseregét nem lehet bevetni belföldi ellenség ellen. Mi lesz? Megismétlődik durvább formában január 6-a, csak most szervezettebben, tudatosabban, és elfoglalják az ország állami objektumait? A második nyilvánosságban fű alatt terjesztett gyűlölet és összeesküvés-elméletek olyan mértékben fanatizáltak embereket, hogy az életüket képesek áldozni, mert elhitették velük, hogy egy demokratikus rendszerváltás Amerika végét jelenti. Trump a megmentő a háttérhatalommal, az egész alkotmányos, demokratikus intézményrendszerrel szemben. A QAnon sámán jól ábrázolja ezt, mert ez a civilizáció elutasítása és ellenségnek való kikiáltása. A barlanglakó ősember primitív indulata, amely erőszakkal párosul.

Egy alternatív világban élnek, ami a képzeletükben él, amit az internet elhitetett velük, s ebben hisznek. Készek gyilkolni és meghalni érte. Miközben a valóságban ez nem más, mint szimpla bűnözés. Az is aggasztó, hogy a Capitolium elleni támadás letartóztatott bűnözői ellen nevetséges indokkal emeltek vádat. Lezárt idegen objektumban való engedély nélküli tartózkodás és garázdaság miatt, mintha egy tengerparti csónakházba mentek volna be, leverve a lakatot. Ezek a bűnözők egy alkotmányos folyamat, az elektori kollégium szavazatainak hitelesítését akarták megakadályozni, a törvényhozásba mentek be erőszakkal, meggyilkolva egy rendőrt és többet megsebesítve. Ezek az Egyesült Államok alelnökét keresték, mert fel akarták akasztani. Ez nem azonos azzal, mintha valaki egy lezárt parkolóba bemegy engedély nélkül. Még ha valaki a Macy’s áruházba törne be, azt is komolyabban felelősségre vonnák, miközben ez terrorizmus, állam elleni bűncselekmény.

Nem tudjuk, mi lesz, mert nem lehet tudni, mennyire lesz felkészült a védelem, és végül hányan szánják rá magukat, hogy fegyveres harcban átvegyék a hatalmat és megöljék az elnöki beiktatás résztvevőit, az 50 állam hivatalos vezetőit. Egy biztos, hogy ha nem tudják megvédeni az objektumokat és az elnöki beiktatást, vagy azt nem lehet megtartani, esetleg elfoglalják a szövetségi épületeket és Trump az élére áll ennek, abból most polgárháború lehet. Ha nem Trump lenne az elnök és rendesen működne az állam, ha lenne normális kormányzat, nem kellene aggódni, mert biztosan megvédenék a törvényes rendet a belföldi terroristákkal szemben. Most azonban nem lehet tudni, hogy mennyire lehet a biztonsági erőkre számítani.

E pillanatban teljes a bizonytalanság. Mindenki nézi, hogy mi fog történni. Reménykedünk abban, hogy az adminisztráció az elnöktől függetlenül képes megvédeni a törvényes rendet, vagy végül mégsem mozdulnak meg annyian a felhívásra és a mozgósításra, amennyien képesek lennének megdönteni fegyverrel az alkotmányos rendet. Egy biztos, hogy Amerikában többen vannak a normális emberek, mint a szélsőséges konteóhívő elmebetegek, akik készek fegyvert ragadni. Ha az államhatalmat nem képesek elfoglalni, akkor a beiktatás után megváltozik a világ, mert a szétvert államhatalom és alkotmányos jogrend helyreáll.

Az ígéretes, hogy a közösségi média tulajdonosai észbe kaptak, és zárják be azokat a csatornákat, amelyeken szervezik az állam elleni terrortámadásokat. Az Amazon lekapcsolta a Parler nevű mocsok platformot is, a szélsőjobboldal gyülekezőhelyét, ahova azért mentek, mert a nagyobb oldalak már letiltották őket, amivel szerintük “sértették a szólásszabadságot”. Ilyen a liberális diktatúra, nem engedik neonácik fegyveres csoportjait, hogy szabadon szervezkedjenek az alkotmányos rend megdöntésére, a megválasztott elnök és más állami vezetők meggyilkolására. Fel is szólalt Angela Merkel és néhány más idióta, akik féltik a puccsot szervező elnök és a fegyveres banditák szólásszabadságát.

Ezt a helyzetet idézte elő ez a borzalmas szörnyeteg. De ezt mindenki tudhatta előre, ez kódolva volt az első perctől kezdve. Nincs bocsánat a republikánus pártnak, amely elvtelenül engedte, hog ez a bűnöző ilyen helyzetbe hozza az országot. Szégyellje magát mindenki, aki ezt a mocsok embert, sátánfajzatot támogatta. Nincs mentség, nincs magyarázat. Ezt mindenki láthatta az első perctől kezdve. Meglátjuk, mi lesz.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Merkel tévesen hivatkozott a szólásszabadságra, a Twitter döntése az amerikai törvényeken alapul

Következő cikk

Pence nem vállalta, hogy orvosi diagnózis nélkül elmebeteggé nyilvánítsa Trumpot