2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekTrumpra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy békepárti

Trumpra mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy békepárti

-

Nincs ízléstelenebb annál, hogy Szijjártó még az egyik fő szövetségesüknek számító szélsőjobboldali Trump elleni gyilkos merényletkísérletet is az oroszpárti propagandára és Orbán új EP-frakciójának neve után a „patrióta” szó köztudatba sulykolására használja fel.

Szijjártó szerint „A patrióta, békepárti politikusokkal szemben manapság már gyilkossági merényleteket is elkövetnek”. Ehhez tudni kell, hogy az amerikai hatóságok sem ismerik a merénylet okát. A tette után lelőtt merénylőről annyit lehet tudni, hogy egy 20 éves fiatal, aki a környéken lakott, regisztrált republikánus szavazó.

Szinte kizártnak tartjuk, hogy ilyen háttérrel az elkövetőnek a leghalványabb fogalma volt arról, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háborúban mi a „békepártinak” nevezett orosz álláspont, amit a Kreml magyar és amerikai ügynökei, Orbán és Trump (értelemszerűen így Szijjártó is) vallanak. Egy 20 éves pennsylvaniai gyerek biztos nem ebbe akart beleszólni.

Az pedig, hogy Trump „békepárti” politikus lenne, az minden tekintetben a legnagyobb hazugság. Trump a legnagyobb uszító, gyűlöletkeltő az egész világon. Az oroszok háborúja ügyében nem az agresszort akarja lefegyverezni, hanem az áldozatot, hogy az agresszor újabb célpontokat találjon és már Európát fenyegesse.

Sem a magánéletében, sem az amerikai belpolitikában, sem a külpolitikában, Trump soha sehol semmiben nem békepárti. Hanem a demokratikus, szabad világ ellensége és gyilkos rezsimek barátja, akiktől meg kellene védenie hazafiként Amerikát és a világot. De ő azok mellett áll, és Amerikát is hozzájuk hasonló fasiszta állammá akarja tenni.

Hogy a 20 éves pennsylvaniai gyerek az amerikai gyűlölettel mérgezett légkörben fegyvert fog, annak elszőmú felelőse Donald Trump, aki populista gyűlöletbeszédével elfogadhatóvá tette a politikai kérdések fegyverrel való rendezését. Mert Trump MAGA mozgalma hirdeti, hogy ha nem valósul meg Trump fasiszta Amerikája, készek fegyvert ragadni.

Ez a békétlen gyűlölködő légkör, amit Trump és szélsőjobboldali híve terjesztenek, elsőként Trump elleni merényletben nyilvánult meg. A nagy „békepárti” Trump pedig ebből nem azt a következtetést fogja levonni, hogy vissza kell térni a békés és kulturált politikához attól a lövészárok politikától, amit folytat, hanem fordítva.

A fegyvert, amit ez a politikai irányzat ad 20 éves mentálisan sérült emberek kezébe, most a politikai ellenfelek ellen fordítja. Még nagy a csend, de hamarosan meghalljuk majd a sérült Trump ordítását, ahogy bosszúért kiált és mindent a politikai ellenfelei ellen fordít. A félő az, hogy a puskákkal együtt.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések