Hétvégén a Magyar Szocialista Párt megválasztotta azt a személyt, aki ezzel történelmi szerepet kapott a sorstól. Ő lesz az, aki a végső bukásba, majd megsemmisülésbe fogja vinni a régen agonizáló pártjának maradék morzsáit, ha szabad mindjárt egy képzavarral élnünk. Hivatalos munkacímén ő az MSZP miniszterelnök-jelöltje a jövő évben megrendezésre kerülő össznépi játékon, melynek hivatalos munkacíme: parlamenti választások.
De ne szaladjunk ennyire előre. Három évvel ezelőtt, 2014-ben a Felcsútról egészen a miniszterelnöki székig felkapaszkodott országvezető és tsai. kidolgoztak egy új választási rendszert, amelynek lényege az volt, hogy a szavazókörzetek átrajzolásával, a szabad sajtó és információhoz jutás felszámolásával, a Nyugaton ill. Erdélyben élő magyar állampolgárok közötti különbségtétellel – a nyugaton dolgozók, tanulók hátrányos megkülönböztetésével –, az anyagi források esélyegyenlőtlenségének megteremtésével soha ne lehessen más győztes, mint a Fidesz. Ezt tetézték még a mandátumok durván aránytalan elosztásával, s így a 45%-os eredményükkel (kisebbség!), 2/3-os mandátumtöbbséget biztosítottak maguknak a parlamentben. Miután gondosan lerakták az alapokat, már csak egy feladat volt hátra: összeugrasztani egymással a baloldali pártokat, és a megállapodni képtelen párvezetőket összefogásra kényszeríteni. A projekt levezénylését a szocialista párt spanyolos arcszőrzetű elnöke vállalta magára és dübörgő sikerrel teljesítette – az eredmény a baloldal hatalmas bukása lett, pontosan úgy, ahogy a felcsúti országvezető elképzelte.
Teltek-múltak az évek, gőzerővel haladt a kormány országromboló tevékenysége. Minden létező társadalmi csoportot porig aláztak, tönkretették a jelent, a jövőt és átírták a múltat.
Az ellenoldal – miközben élvezte a jól fűtött Országház melegét és a büfében olcsón kapható lazacos szendvicseket – nem tétlenkedett. Nagy akarásukban a lehetetlent is megpróbálták, és sikerrel jártak! Továbbaprózták magukat.
Idén 2017-et írunk, s megkezdődött a felkészülés a jövő évi parlamenti „választásokra”, a vereség már bevált receptjének 2.0-s alkalmazására. A projekt ugyanaz, mint 2014-ben volt, a szocialisták idén is megválasztották pártjuk egyik prominens alakját – munkacímén: miniszterelnök-jelöltjét – a célkitűzés megvalósítására. A kezdet ígéretesnek tűnik – hét év kemény munka és lázas brainstorming után előállt az új vezető egy hihetetlenül eredeti és új programmal: fizessenek a gazdagok! Lássuk be, a hétéves töprengés, ötletelés meghozta gyümölcsét. Ezután a baloldal új vezetője mindjárt belerúgott a többibe, újraindította a szokásos ellenzéki marakodást, a ki kivel és a ki kivel nem homokozóba való tapicskolást, azaz nemcsak megadta az alaphangot, hanem előrevetítette a 2018-as parlamenti választás nevű társasjáték végeredményét, a felcsúti államférfi elképzelésének tökéletes megvalósítását, a baloldal újabb bukását, zsinórban a harmadik vereségét.
Ezzel egyben be is teljesíti történelmi szerepét: a baloldal totális megsemmisülésbe vezetését.
Mindez elkerülhető lenne, ha sem ő, sem a pártja és a többi egymással rivalizáló ellenzéki kispárt nem tennének úgy és nem hitetnék el a híveikkel, mintha jövőre demokratikus, jogszerű, korrekt, szabad választások lesznek, amin van esélyük a győzelemre. Ha karakánul kiállnának és meggyőznék a szimpatizánsaikat arról, hogy a felcsúti országvezető cinikus, sátáni játékában együttesen nem vesznek részt.
Ám erre aligha számíthatunk. A szocialisták miniszterelnök-jelöltjének 2018 tavaszán nem lesz más dolga, mint a párt roskadozó, utolsó sufnijában távozáskor leoltani a villanyt.
