Érdemes Magyar Péter köztársasági elnök-jelöléssel kapcsolatos botrányára visszatérni, mert az egyrészt minden mozzanatában önleleplező és elfogadhatatlan, másrészt annak kezelése is sokatmondó. Magyar először meghirdette, hogy várja a jelöléseket, széleskörű egyeztetést ígért, majd egy nap múlva megnevezte saját jelöltjét, akit egy trükkös aláírásgyűjtés után 16 neves ember ajánlott. Majd újabb egy nap után a jelölt visszalépett, miután Magyar eljátszotta, mintha most kérné fel Polgár Juditot először. A jelölt a látható tiltakozások miatt visszalépett. Magyar így próbált köztársasági elnököt megválasztatni, a jelölttel pedig egy díszlet szerepére ítélte volna az elnöki funkciót.
Ez a történet minden szempontból menthetetlen. De Magyar személyiségét leginkább az világítja meg, ahogyan megpróbálta (részben sikerrel) elsimítani a botrányt. Magyar lelepleződött, hogy nem szavahihető, nem demokrata, s a köztársasági elnöki pozícióba olyan embert akar juttatni, aki semmit nem ért hozzá. Kiüresíteni akarta a köztársasági elnök alkotmányos szerepét, meg akarta fosztani attól, hogy saját hatalmával szemben a fékek és ellensúlyok része legyen. Ez arra utal, hogy Magyar kisajátítja magának az abszolút hatalmat, magának tartja fenn a jogot, hogy milyen rendszer jöjjön létre és mi legyen Magyarország jövője. Ez maga az orbánizmus.
A súlyos botrány után sem volt őszinte, nem nézett szembe a tisztességtelen eljárással és saját illegitim szándékával, hanem hazudott: úgy állította be, mintha csak tévedett volna. Magyar azt mondta, hogy „az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák” vezettek a kudarchoz, ami az alkalmatlanságát bizonyította volna, ha igaz lenne. De Magyar nem kisiskolás lelkesedése miatt követte el ezt a botrányt, hanem azért, mert lenézte saját táborát, és azt képzelte, hogy ebben az ügyben is bármit letol a torkukon, s mielőtt lesznek komolyabb jelöltek, lezavarhatja a parlamentben a szavazást, hogy saját kiszemeltje legyen az elnök.
Vagyis, a kapkodásnak nem a gyermeki lelkesedés volt az oka, hanem az, hogy olyan fajsúlyos, hiteles és népszerű emberek nevei merültek fel, akik nem illettek a koncepcióba. Magyar olyan köztársasági elnököt akart ültetni a Sándor-palotába, aki díszlet lesz, nem a végrehajtó hatalom és a parlament ellensúlya, az alkotmányosság őre, hanem olyan személy, aki legfeljebb reprezentál és díszletként funkcionál. Ez a hátsó szándék lepleződött le, s ez rendkívül ijesztő, mert azt jelenti, hogy a jelenleg Orbán korlátlan hatalmával rendelkező Magyar nem jogállamot, hanem korlátlan uralmat akar magának. Ez pedig „nem vicc”, Sulyok Tamás örökbecsű szavaival élve. Tényleg nem az.
Ami történt, az nem kommunikációs hiba volt, hanem a választók és az ország semmibe vétele. Méghozzá egy köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatban. Ami pedig a legérdekesebb, az a bocsánatkérése volt. Magyar magára vállalta a felelősséget, bocsánatot kért, és azt mondta, hogy „emberként hibázni fogok a jövőben is”. Ezzel azt a hamis látszatot keltette, mintha csupán hibázott volna, ami emberi dolog, ezért megérthető. Majd ezzel manipulált is: „hibázni emberi dolog”, ő is csak egy ember, ezért hibázik. Ezzel magát tette áldozattá (óh, a teremtés hibája), részvétet igyekezett kelteni magával szemben, s előre megvédte a jövőbeni lebukásait.
A stratégia és technika kísértetiesen hasonlít arra, amit Varga Judit híres interjújában elmondott Magyar Péter viselkedéséről. Varga Judit azt állította, hogy Magyar durván manipulálta, verbálisan bántalmazta, elfogadhatatlan dolgokat tett (mint például a megjátszott öngyilkossággal való ijesztgetés). Amikor lebukott, s Varga Judit felismerte a szándékos manipulációt, Magyar mindig bocsánatot kért: elhitette, hogy nem tehet semmiről, áldozatnak mutatta magát, amelynek célja az volt, hogy a feleségét becsapja, s mindent ugyanúgy folytatott tovább. Minden bocsánatkérése színház volt, soha nem volt őszinte, csupán arra törekedett, hogy a manipulációját folytathassa.
Magyar ugyanezt játszotta el most az országgal, amikor lebukott és lelepleződött. Eljátszotta a bocsánatkérést, hazudott arról, ami történt, és sajnáltatta, áldozatnak tüntette fel magát. Varga Judit az elmondása szerint akkor szakított vele végleg, amikor egy pszichológus szakember felvilágosította a nárcisztikus személyiségek jellemzőiről, s felismerte az általános jellemzők alapján a férje viselkedését. Magyar nem először játszotta el ugyanezt a híveivel, a választóival és az országgal, s várhatóan ez megismétlődik majd sokszor. A kérdés az, hogy az ország népe meddig lesz vak és türelmes, mint Varga Judit sokáig, mikor szembesül Magyar igazi személyiségével, szándékaival, s mikor akar „elválni” tőle.
Varga Juditnak ráment a fél élete, amit Magyar pokollá tett (az e tekintetben teljesen hiteles és őszinte beszámoló szerint). Ezt csak azok utasították el, akik Magyart meg akarták védeni mindenáron, s az sem számított, hogy egy súlyosan bántalmazott nőről (feleségről) van szó, ha az politikailag a másik oldalhoz tartozik. Magyarország még a mézesheteit éli Magyar Péterrel, de a nászúton megtörtént az első lelepleződés, amit a „férj” sikeresen elhárított, mert becsapta a jóhiszemű és naiv feleséget. Magyarország a manipulációnak bedőlt, túllépett azon, hogy Magyarnak mi volt a szándéka, és becsapta.
Ha az ország végigmegy a bántalmazott és mindig becsapott „feleségek” útján, akkor megismerheti még a pokolt. Akinek szerencséje van, az észreveszi a sok piros zászlót, nem tagadja le a jeleket, és figyel. Ha megismétlődnek ezek a jelenségek, s egységes képpé állnak össze, még időben benyújtja a válópert. Ez a szabadság útja.
