Napi cikkek: Júl 22, 2026

Próbálkozhat más kereséssel is:

Magyar arroganciája nem stílus kérdése, hanem az autokrácia előszele

Ezért az értelmetlen, szükségtelen és a személyiségből fakadó arrogancia egy veszélyre figyelmeztető jel. Megtévesztő, ha egyeseknek örömöt okoz, mert a politikai utálat tárgyai ellen irányul, mert ez elleplezi a lényeget, amiből az arrogancia fakad: a nárcisztikus jegyeket, az autokratikus hajlamot, az elszámoltathatóság elutasítását, mindenki más lenézését, lekezelését és eltaposását, annak a veszélyét, hogy nem létező intézményes kontroll esetén ez egy önkényuralom jele és előszele lehet. Ennek pedig van egy nem elhanyagolható bizonyítéka: Magyar nemcsak a Fidesz embereivel szemben arrogáns, hanem a sajtóval és saját pártja házelnökével is, ha neki nem tetsző módon funkcionál. Emellett bizonyíték, hogy miközben a figyelmet leköti az ingyen cirkusz, az Izsáki Borozó stílusában zajló kommunikáció, csendesen olyan alaptörvénymódosítások születnek, amelyeket egymás mellé helyezve a hatalmi koncentrációra irányuló törekvés látszik, minden lehetséges konkurencia kikapcsolása zajlik, a hatalom bebetonozására irányuló törekvés rajzolódik ki, amelynek legszembeötlőbb és legriasztóbb példája a választói korhatár 16 évre történő leszállításának ötlete, amelynek egyetlen oka, hogy a Tisza (értsd: Magyar Péter) ebben a korosztályban kiemelkedően népszerű az influenszer stílusa és a közösségi média használata miatt. Ezért érdemes óvatosnak lenni, amikor Magyar arroganciáját dicsérik, mert ez az arrogancia észrevétlenül egy kontroll nélküli hatalmat épít és jelez, amelyben nincs kontroll, nincs elszámoltathatóság, amelyben kizárják a lehetséges riválisokat és versenytársakat, ahol egy idő után megszűnik a vita és a kritika, s olyan társadalmi struktúra épül ki, amely az arrogancia által jelzett személyiség nárcisztikus, populista és autokratikus hajlamainak felel meg. Talán ezért van az, hogy a demokratikus vezetők arroganciája ritka, mint Magyar Péter kommunikációjában a nyitottság mások véleményére, bírálatára, és nyitottsága az egyenlő és partneri viszonyra, a hatalmi váltógazdálkodásra. Ennek csak mellékterméke az, hogy a miniszterelnök parlamenti kommunikációjának stílusa lesz a közbeszéd és a társadalmi érintkezés általános normája. Az elbunkósodás és a suttyóság nem a modern, polgári és emberséges Magyarország irányába vezet, hanem az Izsáki Borozó ajtaját nyitja tágra, és az egész ország egy nagy kocsma lesz. Lépésről lépésre süllyedünk egyre mélyebbre, s tégláról téglára bomlik le egy kulturált, szabad, igényes ország és élet lehetősége. Mindenki olyan nagy paraszt lesz (hogy Magyar Péter nyelvén szóljunk), mint az önmagát etalonná tevő miniszterelnök, aki nem képes a nemzet házában sem viselkedni, mert képtelen uralkodni magán. Az áradó Tisza táborában erre már kezdettől fogva vannak ijesztő jelek, ezért rájuk demokratikus kontrollként számítani nem lehet. A stílusuk ugyanúgy kifejezi a demokratikus normákhoz való viszonyukat, mint Magyar esetében. Függetlenül attól, honnan jönnek. Aki mégsem lesz suttyó, na, az lesz az ellenség.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések