2024, november22, péntek
KezdőlapVilágEurópát a törvény ereje, Oroszországot az erő törvénye vezérli

Európát a törvény ereje, Oroszországot az erő törvénye vezérli

-

Csak Orbán érdeke, nem a magyar nemzeti érdekeket szolgálja Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin gusztustalan kapcsolata.

Miközben Magyarország a „ki mit lop” játékkal és holmi dunakeszi futsalosok öklendezésével múlatja félig megrészegült és félig elmebajos állapotban az időt, az ország vezetője pedig minden hétre kitalál valamit, amivel szövetségeseit provokálhatja, addig Európa szerte alapos és mély elemzések születnek arról, milyen viszonyt alakítson ki a nyugat, azon belül is az öreg kontinens Oroszországgal.

Hogy Magyarország milyen kapcsolatrendszerre törekszik Moszkvával az egy külön történet és egyáltalán nem külpolitikai, hanem magyar belpolitikai gyökerű. Egy biztos: köze nincs a nemzetközi viszonyokhoz, a nyugati nagyhatalmak, az EU, a NATO és az Egyesült Államok stratégiai elképzeléseihez, hazánk szövetségesi hovatartozásház és az abból eredő felelősségünkhöz. Ami azonban ennél is sajnálatosabb – a magyar nemzeti érdekekhez sem.

Budapest azzal igyekszik egyszemélyes vezetője hatalmának prolongálását és a vezetésével megvalósult „fülkeforradalom vívmányainak” fenntartását és megszilárdítását biztosítani, hogy szövetségeseket keres saját szövetségi rendszerén kívül, sőt azzal szemben, mivel tisztában van vele, hogy Magyarország már régen nem nyugati típusú polgári demokratikus ország, amely betartja az EU normáit és belső életét az általános európai értékekhez igazítja, hanem despotikus, antidemokratikus fasiszta állam lett, amely minden tekintetben kilóg az európai sorból és egyre inkább Törökországhoz, Oroszországhoz kezd hasonlítani, valamint olyan uniós szövetségeseket tudhat maga mellett, mint a magát – a magyarral megegyező okból – ugyancsak Európa páriájává leküzdő Kaczyński-féle Lengyelország.

Magyarország már ma is a forgalommal szemben hajt az autópályán és a jövőben még jobban szembe fog kerülni az EU-val, nyugati szövetségeseivel és azok Oroszországgal szembeni politikájával. Míg Orbán Viktor azt akarja elhitetni a világgal, hogy országa pragmatikus okokból, mindenek előtt gazdasági érdekből szorgalmazza a nyugat és Oroszország viszonyának normalizálását, addig a nyugat, Európa és az USA egy biztonságosabb világgal, egy az Európára és a szomszédaira a lehető legkevesebb veszélyt jelentő Oroszországgal tud csak kibékülni. Kerüljön is ez akármennyi meg nem vásárolt gázba, olajba és Oroszországnak el nem adott nyugati exportcikkbe. Ez akkor is úgy van, ha nap mint nap hangosabbak az Oroszország elleni gazdasági embargó veszteseinek, a nyugat-európai cégeknek enyhítést követelő szirén hangjai.

A nyugati világ Oroszországgal szembeni politikájának fő elemei jól láthatóak a meglévő nézeteltérések és viták, a hangsúlybeli különbségek, az egyes országok eltérő érintettség ellenére is. Az első és legfontosabbnak az tűnik – ahogy a svájci Zürcher Zeitung találóan megfogalmazza – hogy Európa és Oroszország aszimmetrikusan ágálnak egymással szemben. Míg Moszkva katonailag lép fel a status quo megváltoztatása érdekében, ahogyan azt tette a Krím félsziget és Kelet-Ukrajna esetében, addig ezt nem követte azonos minőségű nyugati reakció. Ez azt a látszatot kelti, mintha az erőn alapuló orosz stratégia sikeres lenne. Mit tehet a nyugat, amelynek elsődleges célja a fegyveres erőszak száműzése a nemzetközi konfliktusok rendezésének eszköztárából?

Európa Oroszországgal szembeni politikájának sarokkövei az emberi jogok, a Helsinki Záróokmány és a Párizsi Charta tiszteletben tartása. (Utóbbiban – többek között – az aláírók kötelezték magukat a demokrácia, mint az egyetlen lehetséges kormányforma kiterjesztésére, az emberi jogok tiszteletben tartására és a gazdasági szabadságra is.) A Charta lezártnak nyilvánította a hidegháború korszakát és megszűntnek Európa megosztottságát. Ez az Európa-kép került veszélybe azok után, hogy Moszkva a Budapesti Memorandum általa is garantált ukrán szuverenitást megsértette, elfoglalta a Krím félszigetet és kirobbantotta a kelet-ukrajnai konfliktust. Mindeközben magát állítva be áldozatnak, akit bekerített a NATO. A valóságban azonban az orosz fegyveres erő állomásozik keleti szomszédainak határain.

Európa első számú feladata ebben a helyzetben, hogy önmérsékletet tanúsítva, de erőt mutatva leplezze le az egyre erősebb és agresszívebb orosz propaganda hazugságait, amelyek egyébként egyre nagyobb tömegeket tévesztenek meg Nyugat-Európában is. Moszkva az EU szétesésére játszik, amikor egy jobboldali internacionálé kiépítésén fáradozik a brit UKIP (Vagyis a UK Independence Party, a francia Front national, az osztrák FPÖ, (Osztrák Néppárt) vagy a német AfD (Alternatíva Németországért) illetve Orbán Viktor felhasználásával.

Putyinnak az európai államokat megosztó politikájára jelentős csapást mért Emmanuel Macron megválasztása Franciaország elnökének és ugyanezt lehet majd elmondani, amikor szeptember 24-én – minden emberi számítás szerint – Angela Merkelt negyedszer is újraválasztják Németország kancellárjává. Moszkva nem számított arra sem, hogy az USA és – vonakodva ugyan – de Európa is ki áll az orosz ellenes gazdasági szankciók meghosszabbítása mellett. Tovább erősítené a nyugat pozícióit, ha az energetika területén szorosabb együttműködés jönne létre Európa országai között, mert minden külön utas megoldás Putyin malmára hajtja a vizet, legyen az magyar (Paksi Atomerőmű) vagy akár a német (második Északi Áramlat gázvezeték)

Az úgy nevezett ukrajnai konfliktus esetében nem szolgálja igazán Európa céljait, hogy a Minszki Megállapodás kidolgozásában és betartatásában (egyébként siker nélkül) az ukrán szeparatisták és az ukrán kormány között Moszkva közvetítőként lép fel Párizs és Berlin mellett, miközben teljesen világos, hogy a véres konfliktus mögött Oroszország áll, amely itt agresszor és nem mediátor. Ukrajna pedig nem egyenrangú tárgyaló partnere a szeparatistáknak, de még Oroszországnak sem, mert agresszió áldozata, hadserege a saját országának szuverenitását védi saját országa területén az orosz fegyverekkel és a szeparatista bőrbe bújt orosz katonákkal. Ennek figyelmen kívül hagyása Putyinban azt a meggyőződést keltheti, hogy bárkit is sikerülhet megtévesztenie és a játszmát ő irányítja, a nyugat csak asszisztál hozzá.

Bármit is beszél össze-vissza Szíjjártó dunakesziről és Orbán Felcsútról az orosz gazdaságról és az ahhoz fűződő magyar érdekekről, a helyzet az, hogy Oroszország hatalmas fejlesztési és innovációs deficittel küszködik, amit az embargó tovább mélyít. Az orosz gazdaság egy helyben topog, az infrastruktúra fejletlen, a meglévő szétesőben, a helyi ipar erősen megérzi az embargót, a jogbiztonság és a kiszámíthatatlanság, a korrupció távol tartja a külföldi tőkét az országtól.

A jól képzett fiatalok tömegei vándorolnak ki Oroszországból is perspektíva hiányában. Az ország változatlanul az olajból és a gázból él. A lakosság kezdi érezni a gazdasági nehézségeket a vásárló erejének csökkenésén. Az ország modernizálása megtorpant és a demokrácia, a jogállamiság hiányában nem is képzelhető el. Európának ebben a helyzetben ki kell tartania és fokoznia kell a nyomást, egyben Moszkva értésére kell adni, hogy Európa kész teljes erővel támogatni Oroszországnak a demokratikus alapelvek betartásán alapuló modernizálását, mert Oroszországot Európa részének tartja.

A megfogalmazott stratégiai irányok megvalósítására ma nagyobb az esély, mint volt alig néhány hónappal ezelőtt. Szinte valamennyi nyugat-európai országban sikerült a jobboldali szélsőségeknek megálljt parancsolni, a menekültválság keltette hisztéria lecsengőben van, az európai gazdaság biztató növekedésnek indult, motorja a német gazdaság soha nem látott jó állapotban van, és végre Franciaország is hozzákezdeni látszik a szükséges strukturális reformokhoz. A Brexit egyre nyilvánvalóbb, nem a követendő utat mutatja más uniós tagországok számára, hanem elriasztó példává válik.

Mindeközben jól láthatóan a trenddel szemben mozog Magyarország és Lengyelország. Brüsszel, Németország és Franciaország most két fronton áll ki velük szemben. Egyrészről igyekszik rákényszeríteni Budapestet és Varsót a visszatérésre a közösség alapelveihez, másrészről óvatosan és megfontoltan lép fel, nehogy agresszivitásával megkönnyítse Orbán és Kaczyński dolgát, akik láthatóan jobban éreznék magukat az EU-n kívül, mert ott akadálytalanul valósíthatnák meg diktatórikus elképzeléseiket, kerüljön is ez akármennyibe az országuknak.

A mai világhelyzetben egyértelműen nem a magyar nemzeti érdekeket szolgálja Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin gusztustalan kapcsolata. Amikor az amerikai elnök sorsa attól függ, hogy milyen viszonyt ápolt és munkatársai mikor, hányszor találkoztak és milyen célból orosz tényezőkkel, amikor az EU minden erejével azon van, hogy Moszkvát lehetőleg diplomáciai úton és gazdasági nyomással kényszerítse agresszív politikájának feladására, akkor disszonáns a magyar törekvés egy kivételes és Budapesten már stratégiainak nevezett magyar-orosz kapcsolat kiépítésére és fenntartására.

Ebből a zsákutcából mihamarabb ki kellene farolni. Erre azonban nem lehet számítani mindaddig, amíg Orbán Viktor az orosz kapcsolatban látja a vészkijáratot, az esetleges támogatást arra az esetre, ha végleg és nagyon összerúgná a port az EU-val, amikor a kilépés is napirendre kerül. Ebben az összefüggésben is érdemes górcső alá venni Angela Merkel, Brüsszel és az európai néppártok megengedő viselkedését Orbánnal szemben. A Lajta másik partján látják ugyan milyen irányban mozog a magyar politika, de nem akarják ezt a folyamatot Orbán nyílt támadásával felgyorsítani. Ez egy percig sem jelenti azonban, hogy tétlenül fogják nézni.

Zsebesi Zsolt







25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések