Augusztus végén rendezték meg a sportarénában azt a „Tűz” névre keresztelt karizmatikus keresztény rendezvényt, amely már hetek óta lázban tartotta az erre fogékonyakat, azzal a szokásos várakozással, hogy most valami soha nem látott csoda és áttörés történik majd, és Magyarország megtér. Nagyjából harminc éve hallom ezeket a kincstári szövegeket.
A 24.hu nem ellenséges és visszafogott beszámolója azonban jól adta vissza a lényeget az általuk híresnek nevezett prédikátorok budapesti haknijáról. Mert ez egy ugyanolyan hakni, mint egy öregecske rockénekes fellépése az amerikai magyar klubokban. Hogy mindenki értse azonnal a lényeget, a szervezők mozgalmának állítólag milliós tábora van Afrikában, de Magyarországon nem tudtak megtölteni egy sportcsarnokot.
Senki nem megy el Afrikába leszámolni a több millió követőt, és van tapasztalatom arról, hogyan számolják ezek a karizmatikus próféták a követőket. A 24.hu írása is mindjárt azzal indul, hogy a szervező „Christ for all Nations (Krisztus Minden Nemzetért, CfaN)” missziós szervezet prédikátorai halottakat támasztottak fel, tolókocsiból szálltak ki emberek, sokan más betegségekből gyógyultak meg, ugyancsak Afrikában. Budapesten egy sem.
Szeretném előre bocsátani, hogy magam részéről hiszek a gyógyulásban, az ima erejében, de egy percig sem gondolnám, hogy ez úgy működik, ahogy azt Budapesten is előadták. A csodákban is hiszek, de abban nem, hogy azok Afrikában működnek csak, ahol a varázslás és az okkultizmus a legerősebb, a misztikus megtapasztalások iránti vágy a legnagyobb. A gyanúm az, hogy ha elmennék Nigériába, engem is halottak feltámadása kísérne. Afrikaiak soha nem engednek csalódottan távozni egyetlen misszionáriust sem. Afrikából még senki nem tért vissza csodák nélkül. Afrikaiak nagyon kedves emberek, ha ezt akarja a vendég, megkapja.
Érdekes módon, az okkultizmussal kevésbé fertőzött civilizált országokban valahogy nem támadnak fel a halottak, nem dobálják el a tolókocsit a bénák, pedig ott is vannak hívők és gyógyulás után vágyakozók. A kulcs pedig éppen itt rejlik, hogy gyógyulás után és nem a Gyógyító után vágyakoznak, aki jó esetben nem az evangélista, hanem Jézus Krisztus. Ezt a rendezvényt is úgy hirdették meg, hogy Isten majd csodákat tesz, de nem tett. A csoda egyébként, ahogy a neve is mondja, váratlan esemény, amelyre nem lehet számítani.
Ezért, aki „csodát” hirdet, az nem lehet más, mint szélhámos, mert csodát nem lehet sem megrendelni, sem kikényszeríteni, sem előre megígérni. Mert a csoda attól csoda, hogy az nem mindennapi, nem egy természetes, várható esemény, amely be fog következni. Isten a világba azért helyezett fizikai és szellemi törvényeket, hogy normális körülmények között aszerint működik a világ, a csoda nem mindennapi beavatkozást jelent, nem is automatikus és nem is a hívőn múlik.
A természetfölötti gyógyulás elvileg minden hívő osztályrésze, jogos tulajdona, amit Jézus megszerzett a kereszten, de nem mindenki gyógyul meg, mert akkor a keresztények soha nem halnának meg fizikailag. A gyógyulás járulékos tényezője a megváltásnak mindennel együtt, de még Jézus sem tudott mindenhol csodát tenni. A gyógyulás kegyelem, ahogy a megváltás egésze is az. De a megváltás lényege nem a fizikai gyógyulás. A megigazulás, a bűnbocsánat és az örök élet a lényeg, az viszont mindenkié.
Kétség nélkül, Jézus Krisztus sok embert meggyógyított, a tanítványai is, de egyikük sem nyitott orvosi rendelőt, nem ment felcsernek, kórházat sem alapított a csodás gyógyulásra, hanem elsősorban a keresztáldozatot, a bűnökért való tökéletes áldozatot, a megigazulást és az elnyert örök életet hirdették. Egy prédikátor csak ezért vállalhat garanciát, és csakis ezt ígérheti minden kétség nélkül azoknak, akik hisznek Jézus Krisztusban, s az ő vérében, akik hisznek Jézus Krisztus feltámadásában.
Az is igaz, hogy minden Krisztusban hívő feltámad, a vízkeresztségben, amikor eltemeti az óemberét, s amilyen tisztán és igaz módon feltámadt Jézus Krisztus a halálból, ugyanolyan tiszta, tökéletes és igaz állapotban támad fel minden ember bűntől halott szelleme, amikor a vízkeresztségben feljön a teljes alámerítés után a víz alól. De nemcsak ők, hanem azok is, akik bemerítkezés nélkül hisznek, mert nem az emberi cselekedet, hanem a hit a fontos. A vízkeresztség ennek a pecsétje.
Az is igaz, hogy minden ember feltámad a fizikai halálból is, az „utolsó napon”, nem akkor, amikor a „Tűz konferencia” haknibrigádja megérkezik Budapestre. Márpedig ezek csodákat ígérnek, halottak feltámadását, gyógyulást, de hiába tekertek el a kerekesszékesek, hiába próbálták kirángatni őket a tolókocsiból, a beszámoló szerint egy sem tudott kiszállni, egy sem gyógyult meg. Isten nem engedelmeskedett. Szerencsétlen nyomorultak csalódva és a lelkükben megzavarodva mentek haza. Úgy mentek el, ahogy jöttek. Vagy rosszabbul.
Mivel nekik Isten nevében gyógyulást ígértek, akkor vagy az hazudott, aki ezt ígérte, vagy Isten hagyta cserben őket, biztosan őket Isten nem szereti, vagy valamit ő nem csinált jól. Már a betegségből is sokan azt a hamis következtetést vonják le, hogy őket Isten nem szereti. A „Tűz” mozgalom prófétái erre rátettek még egy lapáttal. Mivel a magyarországi evangéliumi gyülekezetek nagy része a programot a támogatásával hitelesítette, arra nem gondolhatnak, hogy szélhámos sarlatánok ígérgettek olyat, ami – így – nem igaz. S vajon a gyógyító evangélista kit hibáztat: Istent, magát vagy azt, aki nem gyógyult meg?
Azok a gyülekezetek, amelyek nem mentek el, azok is főleg irigységből és féltékenységből maradtak ki, nem abból a józanságból, hogy az isteni gyógyulás nem így működik. Istent nem lehet utasítani, nem lehet zsarolni, kényszeríteni, hogy a próféta dicsekedhessen majd vele és magával, mellesleg jól keressen. Az isteni kegyelem nem biznisz, nem ripacskodás tárgya. Arról most nem is beszélünk, hogy ezek a „csoda” mozgalmak a nevetős hullámtól az aranypor hullásáig már sok mindent bevetettek, de a hívők még nem tudják azt, hogy igazak az engesztelő áldozat miatt örökre. A lényegről semmit nem tudnak, a külsődleges dologban akarják megragadni Istent.
Istent szerencsére nem lehet igazából lejáratni, azok járatják le magukat, akik helytelenül képviselik, és a nevében hitegetnek. Magyarországon egy egész rendszer, az egész állam is a kereszténység nevében feszíti keresztre naponta a Krisztust. Mindenesetre ez nem teszi vonzóbbá Istent, mert az emberek nem ismerik meg olyannak, mint amilyen. Ha valaki az Isten szeretetét, jóságát mutatja be, ezt az üzenetet hozza a mennyből, azt Isten küldte. A kárhoztató, vagy az Isten nevében hamisan ígérgető, és csalódást okozó embereket nem.
Isten nem okoz csalódást, és amit ő ígért, azt megtartja. Ha Isten nem gyógyította meg az eseményre ezzel az ígérettel hívott embereket, akkor nem Isten ígérte ezt nekik, vagy nem így ígérte nekik. Amikor valaki azért közeledik az Istenhez, hogy valamit megszerezzen, és nem érte magáért, ahogy Jézust is azért keresték a kenyérszaporítás után, mert jóllaktak, az rosszul keresi Istent. Nem jó a motívuma. Ezek a sarlatánok pedig erre biztatják őket. A szerető Isten meg is tud gyógyítani, ha akar. De a testnél fontosabb a szellem feltámadása.
A megigazulás, a bűnbocsánat és az örök élet az igazi csoda, minden további más ajándék, a megigazulás kegyelmi ajándékával együtt, de nem automatikus, és nem az evangélisták hatalmában áll. Számos leleplezés történt a legnagyobb „gyógyító” evangélistákról, hogy a tolókocsiból nem igazi betegek keltek fel, hanem csalók. Ez a végállomása a kiprovokált és a hívekkel elhitetett „csodáknak” és csodavárásnak. Van gyógyítás „ajándéka”, karizmája, de azt a Szentlélek osztogatja, ahogy és akinek ő akarja. Az akarnokság nem karizma.
Semmit nem szeretek jobban, mint a csodákat. Magyarországról is részben azért jöttem el, mert előre elmondhattam volna az életem következő ötven évét, amelyben nincs benne se a váratlan, se a különleges meglepetés, a csoda. A csónakban nincsenek csodák, ahhoz ki kell lépni a vízre és vízen kell járni. Ezt választottam, és lassan 15 éve járok a vízen, néha már beülnék egy kicsit a csónakba, de mégis élvezem, hogy életem minden napja csoda. Ez Isten ajándéka.
De soha nem hittem a bugrisságban, a Szentlélek pattogtatásában, a milliárdosokban, akik Jézus tanítványainak mondják magukat, és azokban, akik felelőtlenül csodákat ígérnek. Azt mondta Jézus, hogy Isten szolgáit kísérik csodák, ez igaz. De nem azt mondta, hogy a jelek és csodák előttük járnak a propagandában, mindenkinek gyógyulást ígérve. Azt gondolják, hogy aki megnézi a videót az afrikai gyógyulásokról és csodákról, aminek a fele vagy igaz, vagy sem, attól jutnak majd hitre az emberek, és attól meggyógyulnak. Ez nem az a hit.
Nem a gyógyulásban kell hinni, hanem a gyógyítóban. Nem a gyógyulást kell keresni, hanem a Gyógyítót, és elfogadni azt, amit ő megszerzett. Ez sem könnyű, nem egyik napról a másikra megy, és ez is kegyelem, ajándék. De azt ígérni, hogy csak gyere el, és majd meggyógyulsz, mert Afrikában is feltámadtak a halottak, nem bibliai. Ez nem az a „tűz”, amiről ők beszélnek. Van gyógyító karizma, „ajándék”, de az nem úgy működik, mint a cirkuszban.
Végezetül jegyezzük meg, hogy a magyarországi fő támogató az Orbán Gáspár-féle Felház mozgalom volt, amelynek egyházi modellje sehol nincs a Bibliában. Nincs mozgalom, csak helyi gyülekezetek vannak. Isten olyat nem mond, ami nincs a Bibliában. Ezért a gyanúm szerint a Felház azért nem szerveződik gyülekezetté, mert azonnal szemben találná magát az apja vallásszabadságot sértő törvényével. Ő pedig ezt kerüli, ami simlisség. Továbbá, hogy, hogy nem, Semjén Zsolt is előkerült és megjelent a rendezvényen. Olyan programon, amely mindenben ellentétes a katolikus egyházzal, amelynek Semjén a poitikai szószólója. Ugye, senki nem gondolja, hogy ennek nincs köze ahhoz, hogy Orbán fia érdekelt, ehhez az irányzathoz tartozik? Az pedig igazán érdekes kérdés, hogy az orvvadász és állatgyilkos Semjénnek mi köze van Istenhez és az isteni gyógyuláshoz. Ezt talán még Orbán Gáspár sem tudná kimagyarázni.
Feltételezem, hogy az apja kikötötte, hogy „bohóckodhat”, de csak addig, amíg nyilvánosan nem kerül szembe vele. Gáspárnak ez lenne az első lépése Krisztus igazi követőjeként, de ezt nem teszi meg. Ezt helyettesíti a sok hókuszpókusz az Isten igazi, elmélyült ismerete és szeretete helyett. Jó érzékkel kiválasztotta mestereinek az evangéliumi mozgalom sarlatán irányzatát, amely napjainkban új köntösben vette át a történelmi katolicizmus helyét.
Jó dolog a „dicséret”, jó dolog Istent imádni, de csak az érzelmekre hatást gyakorló, és egy koncert hangulatát árasztó összejövetel, ahol nincs más, szintén érzéki, felszínes, sekélyes lehet. Az igehirdetés tartja meg a hívőket, az Isten beszédét kell szólni, nemcsak énekelni és zenélni. Annyi bölcsesség, ismeret, mélység van az Igében, olyan gyönyörűséges, olyan csodálatos, annyira közel lehet általa kerülni Istenhez. Ehelyett külsődleges dolgokban és a fizikai csodákban keresik Istent, ami sokkal kevesebb. Ez a megváltás előtti állapot.
Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek. Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot; Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét. Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél. Ezt mondja Pál apostol.
Az Isten bölcsessége, hogy mi történt a kereszten. Aki ezt megérti, az mindent kárnak és szemétnek ítél, és nem érdekli, hogy mi van ebben a pusztulásra ítélt látható világban. S nem a látható dolgokban keresi az Istent. Nem érzi, hogy be kell bizonyítania, Isten mire képes. Mindenre. Ehhez képest egy gyenge forgalmú falusi orvosi rendelőben egy hét alatt több gyógyulás van, mint a karizmatikus gyülekezetekben összesen egy év alatt.
Nem a milliárdos csodaevangélisták hozzák el az Isten országát. Az Isten országa bennetek van, mondta Jézus. Nem mástól kell várni, belül kell keresni, mert ott van. Főleg nem olyan embertől kell várni, aki az apja diktatúrájának „nyájába” tereli be a hívőket, és a politikai hátszéllel lassan minden felekezet és gyülekezet felett álló ernyőszervezetként működik, hogy Orbán rendszere nekik az „egy akol”.
