2024, november24, vasárnap
KezdőlapVéleményBartus László: Nélkülem

Bartus László: Nélkülem

-

Vannak előnyei annak, hogy az ember nem él Magyarországon. A mai napig nem hallottam például azt a giccset, amit állítólag „minden magyar énekel”, és elvárás még az is, hogy felálljon mindenki, mintha a nemzeti himnusz lenne. A legutóbbi hasonlóan borzalmas élmény a „Barackfa” című zöngemény volt, ami állítólag szintén az „összetartozás dala”, akárcsak a „Nélküled”. A diktatúra jelképének felavatásához illett a giccs, a hazugság és a hamis pátosz, akár erre az alkalomra is írhatták volna.

Ők összetartoznak, nem vitás, és ha én nem tartozom össze velük, akkor már magyar sem vagyok. Nem olyan nagy veszteség, ha ezt jelenti magyarnak lenni. Amit igazából a magyarság jelent, azt nem lehet elvenni. Az nem érdem, amit osztogatnak, hanem egy állapot, amelyhez ugyanolyan jogok tartoznak, és nem jelenti azt a kötelezettséget, hogy egy hazug ideológiai tábor tagjának is kellene lenni.

Maga a nóta nem üti meg azt a színvonalat, hogy komoly elemzésnek vessük alá. Bármennyire igyekszem is az ötmillió magyar egyikeként, akit nem hall a nagyvilág, a vizét vesztett pataktól, a villám tépte magányos fenyőtől, és az odébb rúgott kőtől, az egész önsajnáló nyivákolástól nem tudok elérzékenyülni. Különben már régen beálltam volna a Wass Albert-körbe és Magyar Gárda egyenruhában járnék a munkahelyemre, a Közszolgálati Egyetemre, ahol Kövér László tart előadásokat a fékek nélküli demokráciáról.

A legszebb az egészben, hogy az önmagát sirató és temető nemzet, ahol ugyanaz a halott és a gyászoló, az egyik megható képben fáradt vándorhoz hasonlítja magát, aki némán vizet kér. Meghatódik ettől. Miközben a Puskás Aréna lelátóján feszít a tolvaj bűnöző, aki éhezteti a menekülteket, a fáradt vándoroknak talán egy pohár vizet sem ad. A dal kiválóan foglalja össze az Ivan Iljin által megálmodott „keresztény fasizmus” lényegét, a Putyin-rendszer alapját, amit hűségesen másol és fordít le a horthyzmus nyelvére Orbán. Eszerint azért jó, hogy együtt vagyunk, mert „egyet mondunk és egyet gondolunk”.

Iljin szerint a keresztény fasizmus célja és lényege ez. Aminek csupán a máza keresztény, valójában csak tiszta fasizmus. Állítólag nekem is ilyennek kellene lennem. Egyet mondani és gondolni, például ezzel a bűnszervezettel, mert különben porba hullott mag leszünk, ami többé nem ered. Barátaim, az a mag, amelyről ez a dal szól, remélhetően porba hullik, és soha nem ered meg. Vigyázzatok, mielőtt szidalmazni kezdtek, hogy nem vagyok elég jó magyar, mert én ahhoz az ötmillióhoz tartozom, akit nem hall ugyan a nagyvilág, de akiktől a ti giccsetek szerint el kell olvadni, mert külhoni vagyok.

Akárcsak azoktól a kiváló szlovákiai magyaroktól, akik tiltakoztak az anyaországból jött fasiszták ellen, akik Horthy-szobrot avattak. Akikről „a villám tépte magányos fenyők” azonnal kijelentették, hogy nem magyarok, csak magyarul beszélnek. Erről szól ez a szirupos, csöpögős giccs. A kirekesztésről, az önsajnáló. hazug, nemzetieskedő érzelgősségről, a szélsőjobboldali magyar hazugságról és hazudozásról, amiről az ötmillió egyikeként hányni támad az embernek kedve. Talán ezért vagyunk egyre többen kívül a határokon, mert ebből volt elegünk, és civilizált környezetre vágyunk, ahol azt gondolunk, amit akarunk.

A refrén fajelméletre épülő hazugságát már nem lehet húsz feles alatt elviselni, se annak, aki könnyesen énekli, se annak, aki ugyancsak zokogva hallgatja, és a kutyájának se dobná oda, mert felfordulna tőle. Amikor a dal odáig ér, hogy „történjen bármi, amíg élünk s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk”, akkor a dal szellemi elődeit látom kakastollal, ahogy csendőr egyenruhában terelik a zsidókat a haláltáborok felé, vagonírozzák be őket. Ezt a dalt kellett volna játszani hangszórókon a vasútállomásokon.

Akkor kiderült volna, hogy csak a fajgyűlölőkről szól a dal, akik nem is egy „faj” tagjai, mert a magyarok annyi mindenkivel keveredtek, hogy nincs két magyar, aki „egy vérből” való lenne. Viszont a fajgyűlöletben és a kirekesztésben egyek, akik ezzel az ideológiával azonosulnak. Ez nem vérközösség, hanem fajgyűlölő ideológiai közösség. Gyönyörű látni, ahogy elérzékenyülve énekli sváb, tót, roma, magyar, román, még talán zsidó is, aki azt sem tudja, hogy az, hogy „egy vérből valók vagyunk”. Amíg meg nem tudják, hogy ki vagy. Vagy kiderül, hogy nem vagy fasiszta, csak szereted a giccset.

Holott a dal nem erről szól, hanem arról az igényről, hogy „egyet mondjunk és egyet gondoljunk”. S hogy mi legyen az az egy, azt majd megmondják a mi keresztényfasisztáink. Mielőtt mondanák, már tudjuk. Elvárják, hogy erre még fel is álljon minden magyar, és tisztelje őket. Aki nem teszi, az megalázza a külhoni magyarokat (hoppá, én is az vagyok), és megalázza a magyar népet. Pedig ez a legdurvább magyargyalázás, ami ezzel azonosítja a magyarokat.

Ennek a hazug giccsnek a legnagyobb mentsége, hogy a refrént, miszerint „egy vérből valók vagyunk, te meg én”, a Dzsungel könyvéből lopták. Csakhogy az ott pont az ellenkezőjét jelenti. Az a befogadást és az összetartozást jelenti akkor is, ha különbözőek vagyunk. Ha nem egyet mondunk és nem egyet gondolunk. Hogy éppen nem a vér számít. De a „Nélküled” című dal ennek az ellentéte.

Arról szól, hogy az önmagát sirató, nemzetieskedő, a másságot elutasító, kirekesztő magyarok csak önmagukat fogadják el, egymásnak mondják, hogy „egy vérből valók vagyunk”, aki pedig ezt az ideológiát nem osztja, az nem ebből az egy „vérből” való, azt akkor is kitagadják, ha ugyanolyan magyar, mint ők. Ezt bizonyítja a botrány, ami abból keletkezett, hogy az Index újságírója merészelt nem felállni és nem könnyezni ennek a giccsnek, hazug és kirekesztő majomkodásnak.

Énekeljetek csak fiúk és lányok sovén és irredenta hangulatú, horthystákat idéző nótákat. Érzékenyüljetek el, hogy vizét vesztett patak vagytok, hátha egyszer rájöttök, hogy a „víz” ennek az ellenkezője a patakban. Hogy ettől a hazug önsajnálattól, a kirekesztéstől és a patetikus nacionalizmustól száradtok ki. De nélkülem. Erre a dalra tényleg fel kell állni, ha megszólal valahol, és azonnal távozni kell.

Én abban a Magyarországban hiszek, ahol mindenki egyenlőnek született és egyenlő jogokkal bír. Függetlenül attól, hogy mit mond, mit gondol, mit érez. A magyarságom azt jelenti, hogy mindenkit befogadok, aki hozzánk akar tartozni, aki segítséget kér vagy védelemre szorul. Szabadságot követelek és adok. Nem a menetelésben gyönyörködöm, amikor együtt verjük a csizmát a kőhöz, nem is abban, hogy mindenki egyforma, és azt mondja, amit az aktuális vezér. A sokszínű, értelmes egyénekből álló, szabad Magyarországban hinnék, ha lenne. Akkor nem lennék az ötmillió egyike, aki elborzadva figyeli, hogy semmiből nem tanul ez a nemzet.

Olyan kereszténység ez, ahol Barabbást éljenzik, a krisztusi embert megfeszítik. Olyan nemzet ez, amely a fasiszta egység hirdetése miatt hullik lélekben darabjaira. A nagysága a kisebbrendűségi érzésben fejeződik ki. A múltat nem megismeri, hanem megismétli. A jövőre nem győzelmeiből, hanem vereségeiből merít „erőt”. Megtartani nem azt tartja érdemesnek, ami szép, nemes és felemelő volt, hanem azt, ami veszteségeit okozta. Így építetek országot, siránkozva, elérzékenyülve magatoktól.

Nélkülem. Nélkülünk.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések