2024, december3, kedd
KezdőlapKiemelt fő hírBecsapják a szándékosan lebutított gyöngyöspatai cigányokat

Becsapják a szándékosan lebutított gyöngyöspatai cigányokat

-

A gyöngyöspatai romák jogi képviseletét ingyen ellátó alapítványt megkerülve, a bíróság által megítélt milliós kártérítés kedvezményezettjeivel, a cigány családokkal tárgyal a helyi önkormányzat és a magyar állam arról, hogy a megítélt pénz helyett „szolgáltatást”, az elmaradt oktatást nyújtanák nekik, mint ellenszolgáltatást és kártérítést. Erre azután került sor, hogy a családok jogi képviselői ragaszkodnak ahhoz, hogy a perben vesztes fél hajtsa végre a jogerős bírósági ítéletet, és fizesse ki a megítélt kártérítést. Az elmaradt oktatás pótlása nem helyettesítheti a kártérítést, mert az attól függetlenük kötelessége az állami iskolának. A kártérítést éppen azért kapták, mert ettől szándékosan elzárták őket.

Orbán, aki az egész jogellenes akció mögött áll, jól ismeri a romákat. Ha nem áll mellettük egy ügyvéd, egy jogvédő, bármire rá tudják beszélni őket. Először tudatlanságban tartották őket, hogy ne tudják még saját érdekeiket sem képviselni, utána pedig visszaélnek ezzel, elzárják őket a jogvédőktől, és a tudatlanságukat kihasználva próbálják rábeszélni őket, hogy mondjanak le arról a pénzről, ami jogszerűen jár nekik. Mindennél többet elmond a jogvégzett Orbán rendszerének rasszista jellegéről, aljasságáról és fasiszta mentalitásáról az, hogy nem hajlandók végrehajtani a függetlennek mondott (és ezúttal valóban föggetlenként is működő) bíróság ítéletét. Ennél nagyobb arcátlanság és törvénytelenség nincs, és ha azt az állam követi el, azzal felmenti polgárait a jogkövető magatartás alól.

Nem véletlen, hogy a bíróságon mindkét felet meghallgatják, a tárgyalás nyilvános, és a másik félnek is van, annak is jár jogi képviselet. Ha nem tud fogadni, akkor kirendelnek egyet. Ezen a törvényes fórumon jogerősen vesztett a magyar állam, mert egy kisebbséghez tartozó gyerekeket faji, származási alapon szegregáltak, kirekesztettek és elzártak a társadalmi érvényesülést lehetővé tevő megfelelő oktatástól. Így nekik ezért kártérítés jár, amit nem akarnak kifizetni nekik, mert a cigányokkal kapcsolatos előítélet és gyűlölet „igazságtalannak” minősíti az ítéletet, mert ahogy maga Orbán, a fajgyűlölők álláspontját ismételve elmondta, munka nélkül hozzájutni egymillió forintnál is nagyobb összeghez nem igazságos és erkölcstelen.

Ez az érvelés erkölcstelen, mert a pénz nem munkáért, hanem az okozott kárért jár, ezért a pénzért nem dolgozni kell, hanem egy okozott kárt térítenek meg nekik, tegyük hozzá, Magyarországra jellemzően nagyon kevés pénzzel. mert egy életért nem egymillió forint járna, hanem sokkal több. Orbán Viktor merészel beszélni munka nélkül szerzett jövedelemről, amikor a saját családja milliárdokat kaszál abból az egyszerű tényből, hogy ő a miniszterelnök, és egy korrupt politikus, aki a köz vagyonából saját családját, és a gázszerelő strómanján kerestzül saját magát gazdagítja. Ez erkölcstelen és törvénytelen. A roma gyerekek szegregációja miatt megítélt kártérítés igazságos, törvényes és erkölcsös is.

Mivel a roma családokat képviselő jogvédők jelezték az emberminisztériumnak, hogy nem fogadják el a pénz helyett a „szolgáltatást”, hanem kérik az ítélet törvényes végrehajtását, az „emberminisztérium”, amely mellesleg felel a romák felzárkóztatásáért is, őket megkerüli, és az egyezkedésben megfosztja a roma családokat a jogi segítségtől, hogy be tudják csapni őket, és azt mondhassák, hogy „törvényes” megállapodás született, a cigányok „elfogadták” az ő visszautasíthatatlan „ajánlatukat”. Az inkvizitor és egy SS-tiszt keverékére hasonlító Rétvári Bence keresztényfasiszta államtitkár már kijelentette, ha sikerül „megegyezni” az érintett családokkal, akkor az „törvényes”. Egy jogerős bírósági ítélet végrehajtásának megtagadása, a pergyőztes fél jogi képviselettől való elzárásával való becsapás és kényszerítés nem lehet „törvényes”.

A rasszizmus, a fajgyűlölet mellett az antiszemitizmust is belekeverte az ügybe Orbán náci ideológiára épülő rendszere, mert az önkéntes, civil jogvédőket „Soros György bérenceinek” mutatta be, ami csak jó fényt vethet Soros Györgyre, hogy a hátrányos helyzetű, önmagát megvédeni nem képes személyek és társadalmi csoportok jogvédelmét segíti. Azt hazudták, hogy a jogvédők ügyvédei nyerészkednek ezen az ügyön, miközben a pénzt nem ők kapják, hanem a védenceik, ők ingyen vállalták a jogi segítségnyújtást. A bíróság által megítélt perköltség, amit az állam köteles nekik fizetni, egyrészt törvényes, másrészt nevetséges összeg a tényleges ügyvédi díjakhoz képest. Ezért nem tanítják a fasiszták a cigányokat, hogy maradjanak képzetlenek és buták, hogy átverhessék őket. Szavazzanak rájuk, és tengessék nyomorban az életüket. Az emberhez méltó élettől elzárják őket.

Ja, és a legszebb, amikor a jogerős ítélet végrehajtásának megtagadása után a náci propaganda úgy kommentálja az ítélethez való ragaszkodást, hogy „pénzt követelnek oktatás helyett a romák”. Mintha a kettő felcserélhető lenne egymással, amit kizárólag Orbán és fasiszta pribékjei találtak ki.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések