New Jerseyben minden magyar rendezvényen megjelent egy termetes asszonyság, talpig piros-fehér-zöldben. Nem múlhatott el Magyar Nap, vagy bármilyen nagyobb magyar esemény nélküle. Ha jól emlékszem, nem is New Jerseyben lakott, hanem Pennsylvániából járt át. Hatalmas Hungary feliratú pólójában megszégyenített bennünket. Azt gondoltuk, hogy egy lelkes szimpatizánsa Magyarországnak. Volt ugyanis egy jól látható különbség közte és az átlagmagyar között. A hölgy bőrszíne fekete volt. Addig emésztett a kíváncsiság, hogy miért lett ez a fekete asszony ekkora szerelmese Magyarországnak, hogy egyszer megkérdeztem tőle. A válasza meglepett: – Azért, mert magyar vagyok – mondta.
Próbáltam leplezni a meglepetésemet, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy tekintélyes fekete asszonyság magyarnak mondja magát. Azért nem tudtam túljárni az eszén, mosolygott, és azt mondta: az apja magyar volt, az édesanyja afrikai amerikai. Az édesanyja bőre színét örökölte. Édesapja nevét is mondta, amit elfelejtettem azóta, de a leghétköznapibb magyar név, valamilyen István, ha jól emlékszem. A hölgy nem beszélt magyarul, mint a legtöbb második generációs amerikai magyar, de szeretett volna megtanulni. Néhány szavas szókincsét azonnal elő is adta. Majd elmondta hogy ő mennyire büszke magyar és élete legnagyobb vágya, hogy egyszer Magyarországra látogasson, és átölelje magyar testvéreit ezzel az ő nagy szeretetével. Visszafogtam magam, hogy óvjam ettől. De addig jó, amíg Amerikából lángol a haza iránti szerelme.
Ez a fekete magyar nő jutott eszembe, amikor a közösségi médiában találkoztam a magyarországi büszke magyarok véleményével az amerikai feketék antirasszista mozgalmával kapcsolatban. Nem hinném, hogy a fekete magyar hölgy azonos véleményen lenne, és osztaná azt az antiliberális álláspontot, amit a büszke magyar keresztény-nemzeti közönség vall. Nem lenne ismeretlen számára, mert az nagyjából azonos a büszke amerikai fehér keresztény közönség ezzel kapcsolatos álláspontjával. Fehér keresztény hívek templomaiban az a legkevesebb és legenyhébb elutasítása az amerikai antirasszista mozgalomnak, hogy büszkén hirdetik: „All Lives Matter”. „Minden élet számít.”
Ez válasz a George Floyd meggyilkolásával felerősödött antirasszista mozgalom elnevezésére, miszerint „Black Lives Matter”, amit tartalmilag úgy fordíthatnánk, hogy „a feketék élete (is) számít”. Az „All Lives Matter” transzparensek hamis, álságos üzenetet hordoznak, mert természetes az, hogy minden élet számít. Ez azonban a feketék életével szembeni támadások relativizálását jelenti. Nem minden élet van veszélyben, hanem a feketék élete. Ezért mondja a mozgalom jelszava, hogy a feketék élete (is) számít, nem azért, mert más életek nem számítanak. Amikor a fehér keresztények a feketékkel szemben „minden élet” fontosságára hívják fel a figyelmet, valójában a feketék élete elleni támadásokat jelentéktelenítik és relativizálják.
Ennek logikája hasonló, mint a holokauszt relativizálása, amikor a holokauszttal szembeállítanak más népirtásokat. Ezzel csökkentik a zsidó népirtás egyediségét és bűnét. Vannak népirtások, mit lehet tenni. A holokauszt csak egy ezek közül. A fekete élet is csak egy a többi élet közül. A relativizálás elmossa, elhomályosítja, hogy a fekete bőrszínűek valóságos célpontok. Csökkentik a rasszista bűncselekmények súlyát. Ahogy a holokauszt relativizálása az antiszemitizmus egyik formája, a feketék rendszerszintű meggyilkolásának relativizálása is a rasszizmus egyik formája. Pontosan ellenkezőjét üzeni, mint a mozgalom jelszava: nem számít olyan nagyon a feketék élete. Nem vesszük olyan komolyan, hogy tucatszámra gyilkolják a fehér rendőrök őket. Letagadjuk, hogy ez rasszizmus lenne. Mások is meghalnak.
A leghamisabb plakátok már úgy szólnak, hogy „Blue Lives Matter”, ami arra utal, hogy a rendőrök élete is számít. Persze, számít, de ez a szöveg nem ezt jelenti. Ez azt jelenti, mintha a fehér rasszista rendőrök által durva kegyetlenséggel meggyilkolt feketék veszélyt jelentettek volna a rendőrök életére. De a feketék ellen elkövetett felháborító gyilkosságok esetében a fehér rendőr mindig fegyvertelen, megbilincselt, ártalmatlanított feketéket gyilkolt meg, fojtott meg, akik az életükért (szó szerint levegőért) könyörögtek, vagy hátulról lőtték le őket. A tiltakozások éppen az ellen irányulnak, hogy az ilyen közönséges gyilkosságokat is önvédelemnek állítsák be. Ez a rendőrségnek, a tisztességes rendőröknek sem lehet érdeke.
Nem véletlenül emelem ki, hogy az elkövetők „keresztények”. Az amerikai evangéliumi, neoprotestáns mozgalom nagy része ezúttal is azonnal élére ugrott a feketék elleni hangulatkeltésnek és propagandának, mint az elmúlt években minden emberi jogokat sértő, antiliberális, embertelen és gyűlölködő ideológiának. A republikánus párt szélsőjobboldali támogatói leginkább ebből a körből kerülnek ki. Ők szavaztak legnagyobb arányban Trumpra is, ők uszítanak minden toleranciát, megértést, együttérzést és emberséget igénylő ügyben a liberális demokrácia, a liberális jogállam ellen. S ami rosszabb, ezt azonosítják a „keresztény” identitással.
A legteljesebb mértékben azonosultak azzal a szereppel, amit egykor a katolikus egyház töltött be, hogy a keresztény erkölcsi normákat, amelyeket ők maguk sem tartanak be, állami erővel érvényesítsék. Ennek eszköze az antiliberális uszítás, a liberalizmus erkölcstelenséggel való azonosítása. Ezért elveszik a keresztény hívők választási szabadságát. Azt mondják nekik, hogy Isten azt követeli tőlük, hogy republikánus jelöltre szavazzanak. Mindegy, hogy a republikánus jelölt a világ legerkölcstelenebb szörnyetege, mert az evangéliumi keresztény vezetők nála bejáratosak a Fehér Házba, rajta keresztül szerezhetnek befolyást, evilági hatalmat, törvényes védelmet a többmillió dolláros adómentes jövedelmüket illetően, és még több pénzt.
Ezért Istenre hivatkozva kriminalizálnak mindent, ami az emberi együttérzést és az emberi méltóságot kifejező liberális polgári jogok, emberi jogok érdekében történik, és egyre inkább a szélsőjobb felé tolják a republikánus pártot. Ennek a reakciója, hogy a Demokrata Pártban is megjelennek a radikálisok, akik ennek keményen ellenállnak. Döbbenetes, hogy ennek eredménye az, hogy a keresztény egyházak lettek a tolerancia, az emberi jogok, az emberség és a szeretet legnagyobb ellenségei. A bűnt kérik számon nem hívőkön, nem egyházi tagokon, az állammal üldöztetnék a kipécézett bűnök elkövetőit, miközben saját Bibliájukban és a magánéletükben sem veszik észre, hogy ők sem képesek bűn nélkül élni, a bibliai erkölcsi törvényeket betartani. Legfeljebb másban vétkesek. Azt is elfelejtették, hogy a Megváltójuk épp azért adta az életét, mert saját cselekedete, erkölcsös, bűntelen élete miatt senki nem üdvözülne, nem jutna a mennybe.
A liberálisellenes gyűlöletkeltés egy politikai párt és a velük szövetséges egyházi elit érdekeit szolgálja. Semmi köze Istenhez, a Bibliához, a kereszténységhez. Ebben az egyre féktelenebb gyűlölködésben, amit a kereszténység nevében előadnak, eljutottak a fajgyűlölet burkolt támogatásához, a kódolt rasszizmushoz és az antirasszizmus elutasításához. Soha nem gondoltam volna, hogy a feketék emberi jogi küzdelme szalonképtelen lehet, s azt keresztény emberek gyűlölete kísérje. Különösen azután, hogy azokon a hamis bibliaértelmezéseken már túljutott a világ, hogy Noé Kánaánra (a feketék ősapjára) kimondott átka az alapja annak, hogy a feketéket szolgaságban lehet (kell) tartani, és nekik a rabszolgaság Istentől kapott büntetésük. Jézus Krisztus ugyanis átokká lett a kereszten, és minden átkot megtört. A fehéreken is volt átok, nemcsak a feketéken.
Hogy a „Black Lives Matter” mozgalomnak is vannak szélsőséges megnyilvánulásai, hogy egyesek erőszakot alkalmaznak, csupán ürügy az antirasszisták elítéléséhez. Minden mozgalomban vannak ilyenek, de az ügy, amiért harcolnak, az igaz, s annak lényege nem az erőszak, hanem az egyenlőség és a faji megkülönböztetés felszámolása, a biztonságos élet. Mert az amerikai feketék elleni fehér rendőri támadások, gyilkosságok rendszerszintűek, szisztematikusak, s azokat a Fehér Házban ülő legfőbb rasszista, Donald Trump erkölcsileg támogatja, s alig burkoltan fedezi. Elegük van a feketéknek (és a nem feketéknek, akiket nem egy pártideológia és politikai érdek mozgat), hogy egy rendőri igazoltatás egy fekete bőrszínű embernek életveszély, és sok esetben nem lehet megúszni élve. S ez a Trump elnökségével kormányzati szintre emelkedett fehér felsőbbrendűség ideológiájának a következménye.
Trumpról most írta meg az unokahúga a rekordszámban eladott könyvében, hogy meggyőződéses rasszista és antiszemita, ami nemcsak politikai stratégia, hanem a szívéből jön. Megerősödtek a konföderalista hívek, Dél szellemisége. Nem véletlen, hogy a népharag célba vette a konföderáció tábornokainak szobrait, zászlóit, a rabszolgatartó történeti személyiségek emlékműveit. Nagyon helyesen. Nem minden történelmi személyiségnek jár szobor, nem mindegyik lehet példakép, jelkép, és ez nem az amerikai történelem megtagadása, ahogy a rasszizmus és az antiliberalizmus hívei terjesztik. Reméljük, eljön az idő, amikor ledöntik Magyarországon is a Horthy-szobrokat.
A fehér keresztény antiliberálisok most azzal ijesztgetik a híveiket, hogy ha Trump veszít, akkor elszabadul a pokol. A legőrültebb hamis próféciákkal próbálják a novemberi választásra fanatizálni a híveiket, hogy szavazzanak újra egy rasszistára, akit nem érdekel az sem, hányan halnak meg a koronavírusban, csak a saját egója és az újraválasztása. Azzal ijesztgetik a híveket, hogy a zavargásokból polgárháború lesz, ha Trump veszít (hacsak Trump nem szólítja fel harcra a fegyverrel jól ellátott fehér felsőbbrendűséget hirdető, szélsőjobboldali híveit), totális káosz lesz, zűrzavar, szabadrablás.
Ezzel szemben a valóság az, hogy Trump bukása a tiltakozások végét jelentené, mert azokat az erősíti, hogy a Fehér Ház a rasszisták oldalán áll. Ha egy valóban amerikai értékeket és nem a rabszolgatartó Dél ideológiáját képviselő elnök ül a Fehér Házban, akkor ezek a tiltakozások elcsitulnak, mert az ország kormányzata az amerikai alkotmány szellemében elítéli a rasszizmust és érvényt szerez a faji megkülönböztetés megszüntetésének. Legalábbis állami szinten. Az illiberálisok átvették a szélsőjobboldal szövegét arról, hogy a liberálisok valójában a legintoleránsabbak, mert aki velük nem ért egyet, azt nem tolerálják. Például a rasszista, náci, fajgyűlölő beszédet. Ezt úgy adják elő, hogy aki nem ért egyet a liberálisokkal, azt ők lefasisztázzák, rasszistának, nácinak nevezik. Ezért valójában a liberálisok a fasiszták és a nácik, úgy mondják: liberálnácik. Ez szélsőjobboldali retorika, amit az Orbán-rezsim is átvett.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a liberális jogállam és az emberi jogok védelmezői nem a saját véleményüket védik, hanem a mindenkire – rájuk is – érvényes emberi normákat. Ez nem a liberálisok véleménye, hanem olyan természeti törvények, olyan emberi jogi követelmények, amelyek minden emberre kötelezőek. Ezek az emberi méltóság fundamentumai, a békés emberi élet alapjai. Ahogy megfigyeltem, a fekete magyar hölgy is ezekben hitt, és ezeket az eszméket tulajdonította a magyaroknak. Eljárt a magyar ünnepségekre, és azokból megértette, mi volt 1848 március 15-én, 1956 október 23-án. Ezért volt büszke magyar. Büszkébb magyar, mint amerikai.
Mert Amerikában megtapasztalta, hogy egy hamis álkeresztény ideológia és pártpolitika mentén támogatást nyújtanak a rasszistáknak, s a fekete magyar hölgy azt képzelte, hogy Magyarországon ez nem így van. Milyen szerencse, hogy nem tud magyarul.
