Nincs mire hivatkozni, Magyar Péter bőséges parlamenti többséggel, mondhatni, alkotmányozó parlamenti többséggel rendelkezik ahhoz, hogy Magyarországon demokratikus rendszerváltást hajtson végre. Semmi nem kényszeríti erre, de erre tett ígéretet (még akkor is, ha nem ugyanazt értette a rendszerváltás alatt, mint a demokrata szavazói), s erre kapta a felhatalmazást is. Még a javára visszatérő ellenzéki pártok és politikusok is arra hivatkoztak, hogy nem akarnak a „rendszerváltás útjába” állni. A rendszerváltásról azonban senki nem tud semmit: arról nincs közmegegyezés, sem program, hogy Magyar pontosan mit ért alatta, és hogyan valósítaná meg. Az sincs, aki kikényszerítse.
A pozitív várakozások és remények ellenére ez okot ad nem kevés aggodalomra, mert a korlátlan hatalom birtokában Magyar Péternek kellene megteremtenie a mindenkori hatalom, így saját hatalma intézményes korlátait. A paradoxon abban áll, hogy ehhez ugyan korlátlan hatalommal rendelkezik, de ezt a korlátlan hatalmat kellene önszántából megszüntetni, s vele együtt a nyílt, demokratikus hatalomváltás (saját leváltásának) lehetőségét is megteremteni. Erre nem válasz, hogy a jelenlegi rendszerben is lehet jobban kormányozni, mert nem felvilágosult uralkodót, hanem ellenőrizhető, számonkérhető, hatalmában korlátozott közszolgát szeretne az ország. A ráolvasás nem azonos ezzel.
Magyar azért kapott korlátlan hatalmat, hogy megszüntesse a korlátlan hatalmat. Ha nem szünteti meg a korlátlan hatalmat, akkor pontosan azzá válik, amit leváltani ígért. Hiba volt, hogy erre semmiféle garanciát nem kértek és nem kaptak tőle. Semmi nincs, ami megakadályozza, ha a korlátlan hatalmat nem megszüntetni, hanem felhasználni akarja. A kérdés nem az, hogy elég „jó ember-e” Magyar ahhoz, hogy ne legyen diktátor belőle, mert erről mindenki azt gondol, amit akar. Hanem az, hogy ezt milyen rendszer korlátozza. Ha a diktatórikus struktúra megmarad, csak a vezető emberségesebb vagy modernebb működést ígér, abból nem lehet más, csak diktatúra. Diktatúra pedig jó nem lehet.
A hangsúly az „intézményes” korlátokon van, amelyek törvényesen és jogi úton korlátozzák a végrehajtó hatalmat. Csak az intézményes korlátok jelentenek garanciát arra, hogy Magyarországon demokrácia, jogállam és szabadság legyen, nem pedig egy intézményes korlátok nélküli uralkodó (nevezzék akár miniszterelnöknek) önmérséklete és belátása. Magyar Péter a megválasztása után, s kormányának eskütétele előtt, semmiféle utalást nem tett arra, hogy az Orbán-rendszert intézményesen megváltoztassa. A két ciklusra korlátozott miniszterelnöki klauzula célja bevallottan Orbán távoltartása, nem saját hatalmának korlátozása.
Ha Magyar Péter kormánya is úgy működik, mint a Tisza Párt, ezt is bármikor megváltoztathatja. Magyarország e pillanatban nincs abban a mentális állapotban, hogy Magyart korlátozza, ellenőrizze és fékentartsa. Semmiféle eszköze nincs arra, hogy a valódi rendszerváltást kikényszerítse. Kizárólag abban reménykedhet, hogy Magyar saját jószántából lemond az orbáni látszatdemokráciába burkolt abszolút hatalomról. De erre semmiféle garancia nincs: sem Magyar fideszes ideológiája, sem demokratikus elkötelezettsége, sem személyiségének legfőbb vonásai nem adnak objektív alapot ebben reménykedni. Nem jó uralkodókra, hanem korlátokra épül a szabadság.
Magyar a megválasztása óta láthatóan arra törekszik, hogy népszerű, szeretett és elfogadott uralkodó legyen, akit nem az intézményes korlátok, pártjának belső demokráciája, hanem felvilágosultsága és saját arányérzéke vezet. Azt a látszatot keltve, mintha ez elég garancia lenne arra, hogy Magyarország szabad ország lesz. Mondani sem kell, hogy a mézeshetek után ennek hamar látszani fognak a korlátai. Most még igyekezett figyelembe venni a visszajelzéseket, nem erőszakolt át semmit, fideszesekből álló kormányában a liberális demokratákat kielégítő személyek is helyet kaptak, kifizette őket egy miniszteri és egy államtitkári poszttal. De még hozzáértő minisztert is választott.
Ám ezek a személyi döntések sem demokratikus mechanizmusok alapján születtek, hanem egyetlen teljhatalmú ember akaratán és józan belátásán múltak. Lehet azt mondani, hogy a demokratikus intézményi normák még nem alakultak ki, de ha Magyar Péter szeretné és igényt tartana azokra, akkor már kiépíthette és használhatta volna. Azonban azt lehet látni, hogy Magyar minden alkalommal, amikor valamilyen demokratikus legitimitást akart adni a döntéseinek, Orbán útját és módszereit követte, minden alkalommal csalt. Soha nem az volt a demokratikusnak álcázott mechanizmus, mint aminek mondta, vagy aminek látszott. Ez nem jó előjel azoknak, akik nem álmoskönyvekből jósolnak.
Induláskor Magyar rendszerét leginkább a felvilágosult abszolutizmushoz lehetne hasonlítani, amelyben a diktatúra rendszere és eszközei megmaradnak, amelyeket az uralkodó a korábbihoz képest haladó reformokra kíván használni, s az általa feltételezett közjó megteremtéséhez tartja fontosnak az abszolút hatalom megtartását. Hívei ezzel indokolják majd azt, hogy nem demokratikus köztársaság, hanem újabb demokratikus díszletek között működő abszolút „monarchia” működik, amelyben a hatalmat gyakorló uralkodó felett nincs semmiféle hatalom: a parlament nem az, mert abszolút többségét általa kiválasztott és tőle függő bábok alkotják, az alaptörvény egy kiépült autokratikus rendszer alapja.
Ami most látszik, az egy modernizált, „emberarcú” (annak tervezett) autokrácia, demokratikus díszletekkel. Ez pontosan az, amitől sokan óvtak.
Érthető a reménykedő és bizakodó hangulat, hiszen Orbán bukásával egy rendkívül sötét és gonosz diktatúra szűnt meg. Mindenki fellélegezhetett, eltűnt a Fidesz gyűlöletkeltő uszítása, sunyi terrorja. Mindenki jobb világban bízik és reménykedik. Ezt a reményt senki nem akarja elvenni. De ahhoz, hogy a remény valóra váljon, sokat kell tenni, mert a szabadsághoz és a demokráciához nem egy ember jószándéka és jó belátása, hanem intézményes garanciák kellenek. A középiskolai igazgatók vagy Karácsony Gergely, s egyes visszavont kinevezések esetei mutatják, hogy az önkény, az agresszió, az arrogancia ott rejtőzik a jó uralkodó álcája alatt. Korlátlan hatalmat senkinek nem szabad adni.
Ha az volt az indok, hogy Orbánt csak úgy lehet legyőzni, ha valaki minden kritika nélküli feltétlen támogatást kap, s ha mindent megmagyaráznak, akkor ennek az indoklásnak vége. Orbán elvesztette a hatalmát. Azoknak is Magyar Péter építő kritikusainak kell lenniük, akik eddig mindentől megvédték. Mostantól ő ül Orbán székében, az ő hatalmát kell ellenőrizni. Erre pedig nem találtak ki jobbat, mint a demokratikus intézményes garanciákat. Ezt kell követelni, méghozzá konkrét lépések formájában. Meg kell akadályozni, hogy Magyar mesteri módon kösse le a figyelmet és terelje el az érdeklődést a rendszerváltás alapvető követelményeiről.
Az első hazugság az, hogy ehhez időt kell adni, türelmesnek kell lenni. Minél több időt adnak, annál kevésbé lesz meg. Most és azonnal követelni kell az Orbán-rendszer jogi és intézményes lebontását. Nincs mire várni. Ez az első és legfontosabb feladat egy diktatúra bukása után. Ezen múlik és itt dől el Magyarország sorsa és jövője. Amíg Magyar meg akar felelni mindenkinek, addig van esély az intézményes garanciák helyreállítására. Az aggasztó, hogy Magyar szerint az eskütétellel „ma lesz a rendszerváltás első hivatalos napja”. Ez még nem rendszerváltás, s az sokatmondó, ha ő annak nevezi. Ez azt jelenti, hogy ennyivel beéri. Az sem jó előjel, hogy Magyar túl sokat szemez a koronával.
