Szólnak a média légvédelmi szirénái, az internet minden háborút közelebb hozott, minden sorozatgyilkos a szomszédban gyilkol, minden repülőgép a kertünkbe zuhan, és az összes hülye a fülünkbe duruzsol, közvetlen közelről. Áthelyeződtek az én és a mi határai, a külső védelmi vonal gyakorlatilag megszűnt, a belső pedig erősen egyébfüggő, azaz tudatosan kellene kiépíteni, amire a lakosság túlnyomó többsége képtelen.
Ha Józsi mágus pénzenergiát küld, akkor akad majd kellő számú jelentkező, aki kifizeti őt, ha pedig a miniszterelnök úr azt mondja, hogy háború van, akkor háború van. Józsi mágus lehetőségei erősen korlátozottak, mert neki is fizetnie kell azért, ha sok emberhez akar eljutni, de szerencsére a miniszterelnök úr korlátlan csatornahálózattal bír, így aztán sokkal többen hiszik azt, hogy háború van, mint azt, hogy az emeltdíjas pénzenergiától meggazdagodnak. A két eljárás között azonban egyéb különbség nincs, és ha holnaptól Józsi kerül a miniszterelnöki székbe, akkor mindenki pénzenergiát vásárol, és kicsit kisebb lesz a háború, mert a miniszterelnök úr csak az EZO-TV-ben hazudozhat, valamint pénzért kell reklámoznia szolgáltatását a Facebookon. Sem intellektuális, sem morális differencia nincs a két személy között, pusztán a lehetőségek, a korlátozott vagy korlátlan nyilvánosság, a pénz, ami a kuruzsló esetében sajátja, és mint ilyen: nem végtelen.
Édes Hazám, te pálinkásüveg.
Azt mondják, hogy háború van, és háború van.
Minden közelebb jött, közel és mindig, tehát nem csak a közelség, hanem az állandóság is beköszöntött, és most, pont most szűntek meg védművek, nem szűri senki a tartalmat nekünk, nem írják fogyaszthatóvá nekünk a papok az evangéliumokat, nem magyarázzák el a politikusok a világot, senki sem segít, mert a monitor és a szemünk között nincs semmi.
Ez elviselhetetlen, ezzel a borzalmas szabadsággal valamit kezdeni kell, mert az ember nem erre született, nem birkózhat meg információval, lehetőséggel és felelősséggel egyszerre. Valaki mondja meg, hogy háború van, és akkor háború van, végre nyugalom, nem kell tovább informálódni, minden más lehetőség megszűnt és a felelősség terhe is mások vállán, mostantól kocsimosás és kiskert, néha egy-egy Békemenet (tekintettel a tekintendőkre: Háborúmenet), aztán este a gép elé, és megküzdeni az ellenséggel. Katalin például, aki hatvan éves és közgazdasági szakközépiskolát végzett, azt írja, hogy „büszke vagyok magyar kormányunk tagjaira! Hazánk felelős bölcs vezetőire! /…/…azon gondolkodom, milyen jó nekünk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr és csapata kiállt bölcs döntésük mellett, hogy le kell zárni határainkat a bevándorlók elől. /…/ Köszönjük Orbán Viktor miniszterelnök úr! Köszönjük hazánk vezetői, hogy biztonságban és nyugalomban várhatja hazánk a karácsonyi ünnepeket!”
Katalin tehát megszabadult a szabadság nyűgétől, és mindezt megköszöni annak, aki megszabadította ettől, mert a gondolkodás nem természetes dolog. Félelmetes és gyilkos magány. Örök börtön. Ha valaki szolgának született, számára a felszabadítás olyan, mintha egyszerre vennénk el tőle a szüleit, istent és a betegségeket. Mi lesz ezután ő? Mi vagy ki teremt törvényeket számára ezt követően? Ha nem félhet konkrétan valamitől, akkor mindentől félni fog.
Egészen addig, míg meg nem mondják neki a bizalmát elnyerő manipulátorok, hogy a bevándorlóktól, brókerektől, civilektől, kommunistáktól, menekültektől, cigányoktól, zsidóktól, melegektől kell félni. Nem egyszerre persze, mert egyszerre nem lehet, de az évszaknak megfelelően mindig valakitől.
És ha nincs egy nemlétező, könyörtelen és kicsinyes isten, akkor választanak maguknak egy létezőt, elnököt, hadvezért, főtitkárt, mert a könyörtelenség és a kicsinyesség életük alapját képezi, könyörtelenség és kicsinyesség nélkül nem könyörületesek és nagyvonalúak lesznek, hanem halottak.
Ez a félázsiai átok, az araszoló turáni morál és az akarat elomló gyöngesége.
Parancsra tesszük, parancsra tettük, de ha senki sem parancsol, akkor semmit sem teszünk, csak nézzük a naplementét és szidjuk a világot.
A segélykiáltás, amit a rendszerváltást követően hallattunk, végre megértő fülekre talált, amikor könyörögtünk, hogy döntsenek helyettünk, amikor mindig olyan kormányt választottunk, amelyik azt hazudta, hogy nincs velünk semmi gond, és ő majd megold helyettünk mindent, pénzt ad, tisztába tesz, ingyen kapunk mindent, de mindent, akkor lelkünkben előkészítettük és megalapoztuk a Fidesz mostani ámokfutását. Itt és most végre mindenről helyettünk döntenek.
Amikor sehol sem látható, senki által nem olvasott írásokban nyafogunk, mi, liberális, balos (és bizony egyre gyakrabban jobbos) értelmiségiek, akkor jó tisztában lennünk azzal, hogy a demokrácia gyakorlatát támadjuk, szembemegyünk a többség akaratával arra a tarthatatlan elitista meggyőződésünkre hivatkozva, hogy mi jobban tudjuk, mint az oktalan tömegek. Mert mi okosabbak vagyunk. Mert mi átlátjuk az összefüggéseket. Mert mi olyan izék vagyunk, akikre csak akkor vonatkoznak a szabályok, ha azok nekünk kedveznek, de ha a hülyék többségi (látszólagos, de erről ők nem tudnak) uralma megvalósul, sőt megszilárdul, akkor máris nyafogunk, és a demokrácia felfüggesztéséért könyörgünk, mert ezek a szerencsétlenek nem tudják, mit cselekszenek.
Tényleg nem tudják, de ezzel mostantól együtt fogunk élni. Mi is, ők is.
Csak nekik kevésbé fáj majd, mert mint már kifejtettem: idióták.
