2024, december18, szerda
KezdőlapFesz leszMintha ismerné a vírus az oltáselleneseket, sorozatban őket gyilkolja meg

Mintha ismerné a vírus az oltáselleneseket, sorozatban őket gyilkolja meg

-

A Facebook ostobaságával, felelőtlenségével és aljasságával lehet versenyezni, de előre megmondjuk, senkinek nincs esélye Zuckerberg platformjával szemben. Amikor a moderációs algoritmusuk működésével találkozunk (pro és kontra) könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy talán még Mészáros Lőrinc is okosabb a Facebook vezérénél, ahogy mondta, és a gazdagodásának forrása még a magyar közvagyon kirablásával is tisztességesebb, következményeit tekintve pedig elhanyagolható a Facebook pusztításához képest.

A világ fasizálása, az amerikai szélsőjobb hatalomra jutása mellett százezrek halála írható lassan a számlájára azzal, hogy nem szab megfelelő gátat az összeesküvés-elméletek terjedésének, mintha az egyébként hasznos technikai találmányt nem lehetne másképp működtetni, csak ebben a formában. Most kiderült, hogy a Facebook azért nem hozta nyilvánosságra az első negyedévi kattintások eredményét, mert abből kiderült volna, hogy az amerikaiak a legtöbbet magasan a „Halálos a COVID 19 vakcina” című linkre kattintottak.

Ez azt jelenti, hogy Zuckerberg és a Facebook nem csak felelőtlen és aljas, hanem durvábban hazudik, mint Kovács, Rogán, Szijjártó, Novák, Varga és Orbán együttvéve. Igaza volt Joe Bidennek abban, amikor azt mondta, hogy a Facebook embereket öl, méghozzá a hazug álhírek terjesztésével. Mindezeket azért hagyják, mert ezek pörgetik a forgalmat, és a forgalom hozza a pénzt, maga a rendszer pedig teljesítményorientált, újabb és újabb csúcsok megdöntésére motivált. Az erősen elmebeteg benyomását keltő Zuckerberg arcátlanul hazudott erre is, ahogy a kongresszusban is.

Az egészben a legdurvább az, hogy a koronavírus újabb variánsa úgy viselkedik, mintha intelligens lenne, és ismerné az oltásellenes uszítókat. Amerikában sorozatban halnak meg azok a lelkészek, papok, bloggerek, rádió hostok, az oltáson gúnyolódók, akik a Facebookot elárasztották az ostoba hazugságaikkal, aztán a halálos ágyukon már imát kértek és bánták. De valahogy ezek az üzeneteik már nem terjedtek úgy a közösségi médiában, mint a hazugságaik. Egy oltástagadó híres evangelista húsz maratont futott le, de a COVID delta variánsától simán meghalt.

Hasonlóképpen járt a híres Hillsong Church egyik tagja, aki a legnagyobb szájjal hirdette, hogy akik beoltatják magukat, azok hitetlenek. Akik ezeket mondják, mintha csak rácáfolnának a hazug propagandájukra, zsinórban és tömegesen halnak meg. Életerős, egészséges, harmincas férfiakról van szó, nem idős, beteg emberekről. Mintha csak válogatna a vírus és megkeresné a tagadókat, a cinikusokat, gúnyolódókat, a hitükkel kérkedőket és a hazugságokat terjesztőket.

A legdurvább, hogy egy próféciákat megosztó pásztor, akinek 1968 óta futott rádióműsora „Prophecy Today” címmel, az oltás ellen prédikált, pedig ő még nem is nevezte azt a fenevad bélyegének, mint sok őrült hamis próféta. A maga halálát nem prófétálta meg. Gyönyörű példa az a virginiai evangelical pásztor is, aki azt hirdette, hogy „Isten nagyobb, mint a rettegett a vírus”, ne féljenek a hívők tőle. Miután meghalt, minden prédikációját eltávolította saját gyülekezete a YouTube csatornájáról. Most akkor Isten nem nagyobb, vagy a dolgok nem úgy működnek, ahogy a fanatikusok gondolják?

Egy texasi pásztor szintén az oltás ellen beszélt, egészen addig, amíg sírva nem közölte a kórházi ágyáról, hogy tévedett, miután az orvosok közölték vele, hogy az állapota olyan súlyos, hogy tüdőtranszplantációra van szüksége. Akik azt állítják, hogy ők erősek, és legfeljebb az öreg betegek kapják el a vírust, zsinórban mennek negyvenes éveikben a kórházakba és a temetőkbe. Ez a valóság. Hasonlóképpen hullanak, mint a legyek a különféle összeesküvés-elméletekben hívők, s akik a leghülyébb videókat küldözgetik egymásnak, amiből kiderül az „igazság”. „Orvos mondta”.

Saját környezetünkben csak két friss esetet említünk: eltűnt a szemünk elől a vezető gondnok, akinél keményebb, erősebb fickót még nem láttunk. A feleségét láttuk néha zokogni, és máskor kisírt szemekkel. Majd kiderült, hogy a mindig vidám fiatal férfi élet-és halál között lebegett az intenzív oszályon, az orvosok már lemondtak róla. Amikor hazakerült, még két hétig nem tudott a lépcsőn lejönni, mert annyi levegője nem volt. A felesége volt oltásellenes, és belebetegedett abba, hogy ezzel majdnem megölte a férjét, aki csak hallgatott rá.

Egy ismerős amerikai családban szintén a férfi kapta el a delta variánst, bevitték a kórházba, és majdnem meghalt. Ott is a feleség volt oltásellenes, talán valami konspirációs teória is volt mögötte. Akik az oltás ellen agitálnak, butaságokat beszélnek, hazugságokban hisznek. Nemcsak magukat, hanem szeretteiket és más embereket veszélyeztetnek. Ugyanolyan felelőtlenek, mint a Facebook, amely ezeket az őrültségeket, hamis információkat terjeszti. Joga van megtagadni az oltást, de nincs joga másokat veszélyeztetni. Tanuljanak legalább azoktól az oltástagadóktól, akik meghaltak.

A legmegrázóbb pedig annak a beoltatlan terhes édesanyának a temetése, aki meghalt a vírusban, miután a babáját megszülte, aki kísérte a koporsóját Észak-Írországban, és a temetés után az édesanyját búcsúztató pap keresztelte meg, ugyanazon a napon, amikor az édesanyját eltemették. Az elhunyt édesanya férje a Twitteren sürgette az embereket, hogy oltassák be magukat a vírus ellen. A hölgynek nem voltak alapbetegségei.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések