2024, december19, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírA lovagkereszt a Prosti Srácoknak a gyermekrontással azonos kategória

A lovagkereszt a Prosti Srácoknak a gyermekrontással azonos kategória

-

Prostitúcióért lovagkeresztet adományozni olyan, mint kurvának liliomot adni. De nem is lehetne szebb jelképe a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, amelyben az ország leggazdagabb embere a miniszterelnök, akinek a közvagyont kellene őriznie, a legnagyobb hazug az igazságügyi miniszter, a legbunkóbb a diplomácia vezetője, a háta mögött Balognénak nevezett mintafeleség a családi miniszter, akinek borzasztó önteltséget és beképzeltséget árasztó, undorító és állandóan erőltett, iszonyatos és vérfagyasztó mosolyával gyerekeket lehet ijesztgetni és terhességet lehet elhajtani.

Huth Gergely, a „Pesti Srácok” (találó nevén: Prosti Srácok) főszerkesztője a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta egy „kormánytól”, méghozzá ún. „újságírói tevékenysége” elismeréseként. Az első, ami mellbe vágja a hír olvasóját, hogy a „lovagkeresztet” Kásler Miklós „emberi erőforrások” minisztere adta át a rossz fogaival és ápolatlan külsejével, ami csak hagyján a belsőhöz képest. Azt hinné az egyszerű magyar ember, hogy lovagkeresztet kiválóságok adnak át, mert az adományozónak nagyobbnak kell lennie az adománynál. Egy lovagkereszt Kásler kezéből blaszfémia.

De ennél sokkal súlyosabb, hogy az újságíró hivatása a közhatalom, még inkább a végrehajtó hatalom (Magyarországon nem lehet különbséget tenni, mert a hatalmi ágak szétválasztása megszűnt) ellenőrzése. A sajtót nevezik a negyedik hatalmi ágnak is, amely a másik három hatalmi ágat kontrollálja a nyilvánosság erejével. Ezért a sajtó nem szolgálhatja a végrehajtó hatalmat, hanem csak a közt, az olvasót. A nép megbízottai ők, akik a nép helyett végzik el azt az ellenőrző munkát, amit a nép személyesen nem tud elvégezni. De aki a hatalmat szolgálja, az elárulja a népet (az olvasót).

Amikor a végrehajtó hatalom kitüntet egy újságírót, az egy vádirattal egyenértékű, mert annak nyilvánvaló bizonyítéka, hogy az újságíró egy korrupt gazember, aki a feladatával ellentétes munkát végez. Az ellenőrzés, a leleplezés helyett kiszolgál, elleplez. Egy kormány újságírónak adott kitüntetése annak elismerése, hogy az újságíró szemen köpte önmagát, a szakmáját, az olvasókat. Áruló, aki átállt a másik oldalra, és amit neki leleplezni, feltárni kellene, azt eltagadja, lehazudja, meghamisítja, elrejti a köz elől. Nem felvilágosítja, hanem sötétben tartja, becsapja a népet. Ezt tüntetik ki.

Ezért a tevékenységért „lovagkeresztet” adni megcsúfolása mindennek, ami jónak, szépnek, nemesnek mondatik, mert ha van valami, ami nem nevezhető lovagiasnak, akkor az efféle árulás az. Ezt „érdemrenddel” jutalmazni olyan, mintha az olvasó becsapása, félrevezetése, egy elnyomó hatalom gátlástalan kiszolgálása „érdem” lenne. Ez parodisztikus, hányingert keltő, minden értékrendet aláásó. A gyerekeket ők féltik, miközben ilyen példát mutatnak jóság és szépség, hősiesség és tisztaság után vágyódó ifjú lelkeknek. Mit tanulnak a magyar gyerekek, mi az érdem, mi a lovagiasság?

Az, ha egy hatalom által kitartott, prostituált újságban politikai megrendelésre hazudnak, náluk ezerszer különb embereket gyaláznak, bemocskolnak, álhíreket terjesztenek, a valóságos tényeket meghamisítják? Ez a példa, amit ez a fasiszta rendszer mutat a magyar gyerekeknek, a gyermekrontással azonos kategória, mert a lelküket fertőzik meg, a jellemüket rombolják le, az erkölcsi érzék minimumát is kioltják belőlük. Attól nem lesz valaki meleg, ha hall arról, hogy vannak melegek, és azok ugyanolyan emberek, mint ő, akiket nem kell gyűlölni. De ez a minta selejteket hoz létre.

Aki ezt látja, azt mondja: „ha felnövök, olyan ember akarok lenni, mint Kásler Miklós és Huth Gergely”. Ha szerencséje van a gyereknek, akkor olyan apja van, aki megmondja neki, hogy ahhoz nagyon hülyének, iszonyatosan aljasnak, mindennél mocsokabb embernek kell lenned, drága kisfiam, olyan mélyre kell süllyedned, hogy már majdnem Orbán Viktor szintjét elérjed aljasságban. Annál pedig nincs lejjebb. Amikor teljesen olyan leszel, mint ezek, se lelked, se eszed, se jellemed, se gerinced nincs, csak a prostitúcióért kapott pénzed, akkor mehetsz a világ szemétdombjára.

Ez olyan, mintha a bankrabló kitüntetné a rendőrt, aki nem kapja el őt, hanem ő fizeti. Azt ismeri el a kitüntetéssel, hogy a korrupt rendőr munkájának köszönhetően zavartalanul rabolhatott és bűnözhetett. Mindez a parodisztikus borzalom azzal éri el a csúcspontját, hogy a „rabló” fehér kesztyűben adja, illetve a „rendőr” fehér kesztyűben veszi át a „lovagkeresztet”. Mint valami tiszta emberek. A kesztyű azért helyénvaló mégis, mert nem szennyezik be a mocskos kezükkel a kitüntetést, hátha egyszer rendes emberek is megkapják. Másrészt nem látszik a kezükről csöpögő vér.

A kivégzett igazi sajtó vére.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések