Nem kisebb megtiszteltetés ért, minthogy maga Szabó Zoltán, a Párt erős ökle esett nekem a Facebookon, azt állítva, hogy „elmebeteg vagyok vagy Orbán fizetett ügynöke”, de ezt nem neki tiszte eldönteni, viszont minden más lehetőség kizárva. Szabó felbukkanása azért megtiszteltetés számomra, mert felértékeli szerény személyemet, miután Szabó a baloldal „tisztogató embere”, aki azonnal ott terem, ahol valami ideológiai elhajlás, a Párt vonalától eltérő eretnek gondolat felüti a fejét. Olyan, mint Luca Brasi a Corleone családban.
Szabó legutóbb Bauer Tamásnak esett neki a DK kongresszusán, ízekre szedve és földbe döngölve a Párt (mintegy három fős) belső ellenzékének vezérét, az előre benyújtott beszéde alapján. A válaszadás lehetősége nélkül. Természetesen. Fél órát sem adtak annak, hogy a nevében „demokratikus” koalícióban egy alternatív gondolat, kritikus hang életben maradjon. Ezért megtiszteltetés, ha maga Luca Brasi jön értem, amiért voltaképpen hálás is lehetek.
Hagyjuk későbbre annak eldöntését, hogy elmebeteg vagy Orbán fizetett ügynöke vagyok-e, elöljáróban annyit jegyezzünk meg, hogy Szabó Zoltán pártja, a Demokratikus Koalíció a 2015. évi III. negyedéves mérlegbeszámolójában 99 millió forint költségvetésből származó támogatást könyvelt el. Ami nem a teljes összeg, a IV. negyedév még hiányzik. Ha követjük Szabó és a DK logikáját, miszerint Orbán magántulajdonaként bánik a köz pénzével, s arra fordítja, amire akarja, akkor ez a DK-nak adott évi 133 millió forint Orbántól származik, akár Mészáros Lőrinc költségvetésből származó pénzei.
Mindezt csak a tárgyilagosság végett jegyezzük meg, mivel a későbbiekben szerepe lesz ennek. Orbán ugyanis semmire nem ad pénzt ingyen. Neki a parlamentre és a kollaboráns ellenzéki pártok legitimációjára szüksége van, hogy a demokrácia hamis látszatát fenntartsa és az uniós forrásokat megtartsa. Ezért ez jó befektetés számára a legitimációért cserébe. Ebben az esetben mindjárt le is szögezhetjük, hogy Szabó pártja, a Demokratikus Koalíció „Orbán fizetett ügynöke”, és Szabó szavaival élve „Orbán egyik leghatékonyabb támasza”. Annyira azért nem vagyok elmebeteg, hogy ezt ne lássam.
Ezzel szemben én nem lehetek Orbán fizetett ügynöke, mivel a Demokratikus Koalícióval (Szabó pártjával) szemben én soha egyetlen fillért sem kaptam sem direkt, sem költségvetési támogatásnak álcázva Orbántól. Nem tudok olyan szolgáltatást nyújtani Orbánnak, mint Szabó és pártja a diktatúra legitimációjával, ami megérné neki. Ebben az esetben marad az elmebetegség, mint lehetőség, mert Szabó szerint „vagy az egyik, vagy a másik” vagyok. Luca Brasi ezt következtetést az „Így még nem gyalázták meg a magyar szabadságot” című cikkemből vonta le.
*
Az írást bárki elolvashatja. Megállapíthatja, hogy egyetértő vagy elutasító véleményétől függetlenül eszelős ember beszéde-e. De szerencsére Szabó Zoltán logikai levezetést mellékel az elmebetegségről szóló diagnózisához, amely perdöntő lehet a kérdés eldöntésében. Szabó idézi, hogy előbb azt mondom, hogy „ezek a szakmai követelések nem érintik a rendszert magát”, majd pedig azt, hogy „minden olyan szakmainak induló követelés, amely nem ismeri fel vagy elhallgatja, hogy a “szakmai” problémák mögött egy önkényuralmi rendszer jól átgondolt logikája és szándékos tettei állnak, semmiféle szakmai eredményre sem vezethet, mert az okok nem szakmaiak.” Szabó szerint „a két kijelentés ugyanis világos módon ellentmond egymásnak: contradictio in adiecto”. Ergo: elmebeteg vagyok.
Miután Szabó Zoltán szakmáját tekintve matematikus, tiszteljük meg azzal, hogy bemuatatjuk az általa hozott példa logikai levezetését. Szerinte ez a két mondat önmagának ellentmondó állítás. Úgy érvel, hogy „ha ugyanis ezek a szakmai követelések nem érintik a rendszert magát, akkor a követelések akár vezethetnek is szakmai eredményre, hiszen ebben az esetben kellően nagy nyomás elől Orbán meghátrálhat anélkül, hogy rendszere lényegéből bármit is föladna. (Volt már példa ilyenre, ld. internetadó.) Ha viszont a szakmai problémák mögött Orbán önkényuralmi rendszerének jól átgondolt logikája és szándékos tettei állnak (szerintem egyébként csakugyan ez a helyzet), akkor a követelések mégiscsak érintik a rendszert magát. Ugyebár.”
Szabó téved, mert attól, hogy a szakmai problémák mögött az önkényuralmi rendszer logikája áll, a szakmai követelések még nem feltétlenül érintik a rendszert magát. Ennek oka, hogy a szakmai problémák nem érintik a rendszer lényegét, akkor sem, ha a rendszerből fakadnak. A rendszer és a szakmai problémák között nem azonosság, csupán ok és okozati összefüggés áll fenn. Ezért megszüntethető egy okozat anélkül, hogy érintené az okot. Ha az okot szüntetnék meg, azzal megszűnhetne az okozat is. Ezért kell támadni a rendszert és nem a szakmai problémákat.
A pedagógusok által kifogásolt szakmai problémák ugyanis orvosolhatók anélkül, hogy a rendszer megváltozna. Függetlenül attól, hogy ezek a szakmai problémák a rendszer logikájából fakadnak. A probléma éppen az, hogy a követelések nem az okot szüntetik meg, hanem a tőle elválasztható okozatot. Így viszont az érintetlenül maradó ok újabb okozatokat indukál, és sokak várakozásával ellentétben nem vezetnek el a rendszer megdöntéséhez. Ha én lennék a vezér, akkor egyetlen kivétellel a pedagógusok 12 pontját azonnal teljesíteném. Élükre állnék, és hangos szóval éltetném a magyar szabadságot, miközben a rendszer semmit nem változna.
Mondok példát: a pedagógusok 1. pontja azt tartalmazza, hogy „az érettségire vonatkozó módosításokat halasszák el”. Ezt minden további nélkül elhalasztanám, a NER legkisebb változása nélkül. E pont helyén az eredeti 12 pontban a sajtószabadság követelése állt. Ezt cserélte le a pedagógusok 12 pontja az érettségire vonatkozó kérésre. Utóbbit el lehet fogadni a rendszer változása nélkül, de a sajtószabadság már érintené a rendszert magát, mert az nem okozatot érint, hanem magát a rendszert. A sajtószabadság nem szakmai részlet, hanem a demokrácia vagy diktatúra kérdése, amely alapjaiban érinti a rendszert. Szemben azzal, hogy elhalasztják-e az érettségire vonatkozó módosításokat.
Hiába fakadnak a rendszer logikájából az oktatásfinanszírozás problémái, a pedagógusok 10. pontjának rendezésével („az oktatásfinanszírozás legalapvetőbb forrásainak biztosításával”), semmit nem változik a rendszer maga. Ugyanígy a pedagógus életpálya-modell minősítési rendszerének felfüggesztésével sem, a pedagógusok kötelező óraszámának 22 órában való rögzítésében sem. A nyugdíjas peagógusok foglalkoztatása sem érinti a NER egészét magát, az „oktatással kapcsolatos őszinte és nyilvános kommunikáció” még úgy sem. Tehát meg lehet oldani egy szakmai problémát anélkül, hogy az a rendszert magát érintené, miközben a probléma okozója a rendszer. Csak „jól” kell megválasztani hozzá a követelést, és ez sikerült.
Hogy ellenpéldát is említsünk, becsúszott a tanári 12 pontba egyetlen követelés, amely érinti a rendszert magát: ez „a tankönyvválasztás tényleges szabadsága”. Ez ugyanis a lelkiismeret és a gondolat szabadságát érintő kérdés, amelyre a rendszernek nemet kell mondania, különben az egész rendszer önmagával hasonlik meg. Ez az egyetlen pont a 12 közül, amely a rendszert érinti, de az 1848 márciusi 12 pont, magában foglalta a lelkiismereti szabadság kérdését, egyebek mellett a vallásfelekezetek egyenlőségéről szóló pontban, miután az a vallástalanság és minden világnézet egyenjogúságának követelését is jelenti, amely a szabad tankönyvválasztásban is kifejezésre jut. Ez tehát csak azért felel meg a rendszert érintő kérdésnek, mert nem változtatta meg az eredeti 12 pont követelését, amit én kifogásoltam.
Mindehhez tegük hozzá a logika másik oldalát is. A rendszer megmarad a szakmai problémák okának akkor is, ha az okozatok némelyikét (ami a rendszert magát nem érinti) megváltoztatják. Ez az oka annak, hogy a szakmai követeléseknek is az ok felszámolására, a rendszer diktatórikus és önkényuralmi jellegére kellene koncentrálniuk, mert egy demokratikus rendszerben ilyen esztelen szakmai következmények nem jöhetnek létre vagy azonnal orvosolhatók. Nem a rendszerből fakadnak. Az egyetlen kivétel mutatta, hogy a szakmai problémák megfogalmazása is lehetett volna olyan – akár 12 pontban is -, hogy azok a rendszer lényegét, mint kiváltó okot érintsék. De a pedagógus 12 pont szerkesztői ezeket gondosan elkerülték. A pontok némelyikén az a fajta keresettség érződik, hogy alig tudtak 12 olyan pontot összeszedni, ami nem érinti a rendszert, pedig a rendszer jellegéből fakad.
Szabó Zoltán matematikus logikája bizonyos fogalompárok helytelen értelmezéséből fakad, miszerint összetévesztette az „ok” és „okozat”, valamint a „szükségszerű” és „lehetséges” fogalmait. Emiatt nem nevezzük őt elmebetegnek, csupán olyan önszorgalmú karaktergyilkosnak, aki rosszul tünteti el a gyilkosság nyomait. E tekintetben Luca Brasinak rossz tanítványa. Ezért a fenti logikai műveletekre épülő „elmebetegség” elméletét is ki kell zárnunk, mert saját logikám semmiféle belső ellentmondást nem tartalmazott. Miután Szabó Zoltán pártjával ellentétben én pénzt sem kapok Orbántól, ezért az „Orbán fizetett ügynöke” elmélet is megdőlt. A „vagy-vagy” teóriával szemben a „sem-sem” igaz.
*
Ebben az esetben meg kell vizsgálni, mi lehet az oka, hogy maga Luca Brasi ront rám. Hálás lehetek neki, hogy a napjainkban felerősödő „Bartus elmebeteg” szlogen cáfolatára lehetőséget teremt. Ez most már egy jelenség, és láthatóan egyre feneketlenebb gyűlölet és artikulátlan indulat áll mögötte. Nemrégiben Lévai Júlia a „liberális értelmiség” nevében eskü alatt kötelezte magát, hogy „megsemmisít”, „kinyír”, egyelőre csak a szellemi térben. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy valami nem tetszik egyesek számára, de nem tudnak vele mit kezdeni. Érvekkel cáfolni nem tudják, a tények nem mellettük szólnak, ezért maradnak a nyakon kiduzzadó erek és a tehetehetetlen dühtől vörösödő fejek. Marad az „elmebetegezés”, az „Orbán fizetett ügynöke”, és a mi jó Luca Brasink. Mi más is lehetne, mint ügynök vagy elmebeteg, aki nem ért velünk egyet, aki nem a Párt, a felkent hivatalos Ellenzék ideológiáját vallja, hanem kollaborációnak nevezi azt.
Szabó Zoltán ugyanis azt mondja, hogy „aki a rendszer megdöntésének jelszavával megy neki, gyaláz és tipor porba mindent és mindenkit, aki vagy ami a rendszer valamelyik részével, vagy akár egészével szembefordul, az vagy az egyik, vagy a másik, tertium non datur”. Mármint vagy elmebeteg vagy Orbán fizetett ügynöke, harmadik lehetőség nincs. De van, kedves Luca. Méghozzá az, hogy ti vagytok Orbán fizetett ügynökei és Orbán leghatékonyabb támaszai. Ti legitimáljátok (évenként 132 millió forintért és 30 ezüstért) Orbán rendszerét. Ti ültök a diktatúra parlamentjében, ti esküdtetek fel Orbán Viktorra és törvénytelen alaptörvényére, nem én. Én mindössze emlékeztetek erre, ami nektek nem tetszik, mert szeretnétek elfelejtetni.
A „gyalázás” és „porba tiprás”, amit én elkövetek, mindössze annyi, hogy Szabó pártjának elnökét szembesítem 2011-től 2013-ig mondott szövegeivel, a szó és a tett ellentmondásával, és ezt olyan gyakran teszem, amilyen gyakran csak lehet, hogy senki ne felejtse el. Mármint azokat a ragyogó elveket, amelyeket Gyurcsány Ferenc a parlamenti kollaborációról és Orbán szekerének tolásáról kifejtett. Nem tehetek róla, hogy aztán ő „nincs kompromisszum!” felkiáltással bevetette magát a kollaboráns parlamentbe, felesküdött az általa törvénytelennek nyilvánított alaptörvényre, amit a kongresszusi beszéde szerint már el sem akar törölni. Jól mutat a párt mérlegbeszámolójában a 132 millió forint. Mivel Szabó Zoltánnal szemben én elvekhez és nem emberekhez ragaszkodom, s főleg nem pénzhez, a gyurcsányizmus elvei tettek engem Gyurcsány híveinek gyűlölt ellenségévé.
Szerencsére Szabó Zoltántól távol áll mind a „gyalázkodás”, mind a „porba tiprás”, amikor engem „elmebetegnek” és „Orbán fizetett ügynökének” nevez, de kénytelen vagyok pontosítani Luca Brasi diagnózisán: nem igaz, hogy mindenkit támadok, „aki vagy ami a rendszer valamelyik részével, vagy akár egészével szembefordul”. Aki a rendszer egészével szembefordul, azt én soha nem támadom, mivel magam is ezt hirdetem, az általam meg nem tagadott gyurcsányi alapelvek alapján. Én csak a kollaboránsokat támadom, s mindössze azzal, hogy a kollaborációjukat elmondom, hogy az emberek értsék, miért kerültek csapdába, miért nincs ellenzék és miért nincs semmi remény. Miattuk, az ő árulásuk miatt.
Ez borzasztóan fájdalmas lehet Szabó Zoltánnak és elvtársainak, de ez a kollaboránsok sorsa. S el kell szomorítanom, hogy az idő előrehaladtával ez egyre nyilvánvalóbb lesz mindenki számára, és olyan sokan lesznek Szabó Zoltán körül az „elmebetegek” és „Orbán fizetett ügynökei”, hogy nem győzi majd gyűlölni és karaktergyilkolni őket. Nem lesz könnyű „Orbán fizetett ügynökeinek” nevezni csóró embereket, évi 133 millió forinttal a saját zsebükben, amit Orbántól júdáspénzként kapnak. Nem olyan könnyű „elmebetegnek” sem nevezni olyanokat, akik vaslogikával mutatják be az ellenzék árulását és kollaborációját, annak minden következményével együtt.
Mert logika kizárólag abban van, amit én az államcsínyről, a fülkeforradalomról, mint a rendszer egyedüli jogi alapjáról, az alkotmányos rend megdöntéséről és a rendszer alkotmányos bojkottjáról mondok. Tisztesség csak a rendszerből való kivonulásban van, a rendszer gyökeres és teljes elutasításában. Egyedül ez áll összhangban az államcsíny által eltörölt Alkotmány betűjével és szellemével. Aki jogállami elveket követ, annak ehhez kell ragaszkodnia és ehhez kell igazítani a cselekedeteit, ahogy én is ezt teszem. Ez az én „elmebetegségem” lényege. De ha ez elmebetegség, akkor Gyurcsány is elmebeteg volt, amíg ezeket az elveket hirdette.
*
Végezetül, Szabó irracionális gyűlöletének okára is világítsunk rá. Azt mondja Luca az irománya végén, hogy „azért csak tessék nyugodtan továbbra is ájult csodálattal bámulni Bartust”. Ez fáj neki. Hogy vannak, akik hisznek nekem, vagy tőlem függetlenül ugyanazt gondolják, és nem adták el a lelküket, mint ő. Vannak renitensek, akik nem állnak be a kollaboránsok zászlója alá. Ezt örömmel hallom, de nem a csodálat, hanem a kollaboráció elutasítása miatt, mert a magam részéről nem gyűjtök csodálókat, mindent meg is teszek, hogy engem senki ne csodáljon, ne kövessen, hanem azokat az elveket kövesse, amelyeket én is követek. Annak ellenére, hogy a magyarok embereket szeretnek követni, s az elveket nem sokra becsülik.
Ez nagy különbség köztem és a DK elnöke között, akinek pártja eljutott oda, hogy aki konzekvensen kitart az Alkotmány mellett, a jogállami alapelvek, a diktatúra gyökeres elutasítása oldalán, az vagy elmebeteg vagy ügynök, de rendes ember nem lehet. Tekintettel arra, hogy elveimet tekintve kősziklán állok, amelyet nem igazol vagy cáfol senki tetszése vagy nem tetszése, az efféle viharok, amikor a „liberális értelmiség” intoleránsai és a kollaboránsok karaktergyilkosai elmebetegnek neveznek, nem rendítenek meg. Csak az elkötelezettségemet erősítik. Rágalmazhatnak engem azzal, hogy „indulatos” vagyok, de gyűlölőim nem tudják leplezni az indulataikat. Nálam sokkal indulatosabbak, mert nem tudnak tükörbe nézni. Képtelenek az ellenvéleményt eltűrni.
Azokat sajnálom, akik reménységet keresnek, kapaszkodnának mindenbe, és identitásválságba kerülnek, ha valaki megmondja, hogy ez kollaboráció, az szélhámosság. Nem képesek gondolkodni, mert a valahova tartozás ad biztonságot és szilárd talajt nekik. Ezt megértem, de helytelennek tartom. Nem kell félni az önállóságtól, nem kell kapaszkodni emberekbe. Rossz kérdés, hogy akkor „kit kövessünk”, a jó kérdés az, hogy „mit kövessünk”. Elveket kövessünk. Az elvek hoznak létre olyan embereket, akiket majd követni lehet. Mindaddig, amíg azok az elvekhez hűek maradnak. A pénzt csak a szemünkkel kövessük, hogy honnan hova tart. De ne kövessünk mulandó és ingadozó embereket, hanem örök értékeket. Luca Brasi ilyeneket nem ismer, ezeket felismerni is képtelen, ezért ha ilyennel találkozik, elmebetegségnek véli.
*
Ellenségeim bosszantására, hadd írjam ide, ami még hosszabbá teszi a cikket, s ezzel is megszűri az olvasókat, hogy egy irigy és frusztrált politikai elemző a Facebookon azt mondta, Pesten a sörözőkben rajtam röhögnek és versenyben Bartus-paródiákat gyártanak a helyi cinikusok. Szeretném elmondani, hogy amikor valakiről paródiákat gyártanak, az már egy szint. Az egy elismerés. Sokat kell tenni azért, hogy az emberen legalább röhögjenek. Szabó Zoltánnak még nem sikerült ezt a szintet elérnie, s ha két élete lenne, az is kevés lenne hozzá.
Sokszor elmondtam, hogy amikor Orbán-rendszere megbukik, mindenki azt mondja majd, amit most én mondok, amiért elmebetegeznek. Szabó az első sorokban szalad majd a zászlóval és eszébe sem jut, hogy engem ezért gyalázott. Tisztában vagyok azzal, hogy soha nem kapok elégtételt, soha nem ismerik el, hogy 2010-től kezdve igazam volt, hogy nem kellett volna a kollaboránsok miatt lehúzni plusz húsz évet. Még a haragom is jogos volt. Amikor mindenki azt mondja majd, amit most én, én akkor is megmaradok ezeknek elmebetegnek, és a sok kollaboráns, cinikus, mocskolódó áruló pedig okosnak. De ez nem okoz nekem csalódást, mert tudom, milyenek az emberek. Ezért nem mások elismerésétől függök.
Nem is lóg ki a nyakkendőm sem egyik, sem másik jómadár hátsó feléből, hogy klasszikusokat idézzünk. Szegény Szabó Zoltán. Nem lennék a helyében.
*
(Ha koherens világképet, szilárd elveket akar látni, az Orbán-rendszer lényegét és megdöntésének módját szeretné megismerni, „Az Unió első fasiszta állama” című könyvem kapható a Wesley János Teológiai Főiskola könyvesboltjában – Budapest, Dankó u. 9. -, az Írók boltjában – Budapest, Andrássy út 45 -, megrendelhető a világ bármely részéről a danko09jegyzet@gmail.com és a wesleykiado@freemail.hu email címeken.)
