Néhány hónapos magyarországi tartózkodása után David Pressman budapesti amerikai nagykövet megismerte a magyarországi állapotokat és megértette az Orbán-rezsim magatartását, pozícióját. A helyzetet olyan súlyosnak ítélte meg, hogy Washingtonba utazott, ahol tájékoztatta Anthony Blinken amerikai külügyminisztert, hogy a helyzet súlyos beavatkozást igényel. A találkozó után már azt közölte, hogy „Magyarország fontos pillanathoz érkezett a jövőjét illetően”, Magyarországnak szorosabb kapcsolatba kell kerülnie a transzatlanti szövetséggel. Vagyis: ez nem mehet így tovább.
Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy tisztázni kell Magyarország helyzetét a NATO és Oroszország között. Nem lehet tovább halogatni, hogy Orbánt színt valljon, kinek az oldalán áll. A NATO felé a pávatáncos retorika megmaradt, miközben a magyarországi kormánypropaganda a legdurvább amerikaellenes, NATO-ellenes és nyugatellenes uszítást folytatja, mintha Magyarország nem is a NATO tagja, az Egyesült Államok és a Nyugat szövetségese, hanem ádáz ellensége lenne. A magyar közvéleményt Putyin és a Kreml propagandája irányítja.
David Pressman helyzetértékelése helytálló és minden tekintetben megfelel a tényeknek. Tarthatatlan helyzet, hogy a magyarországi amerikaellenesség, NATO-ellenesség és EU-ellenesség soha nem látott méreteket öltött, Amerika legdurvább ellenségeinek szintjére emelkedett. Orbán nyíltan hirdeti, hogy nem áll a nyugati blokk mellé, hanem a transzatlanti szövetség és az orosz-kínai tengely közé pozícionálja magát. Egy háborús helyzetben azonban ilyen pozíció nincs.
A két „blokk” (Orbán kifejezése) közötti pozíció ráadásul azt jelenti, hogy Orbán ideológiailag, politikailag és érzelmileg a keresztényfasiszta orosz és a szintén népirtó kínai kommunista diktatúra oldalán áll, mert elveti a nyugati demokráciák értékrendjét. A keleti diktatúrák antiliberális és nyugatellenes ideológiáját vallja. Orbán kakukktojás a NATO-ban és az Európai Unióban is. Az EU-ra jellemző „fejetlenség” következménye az, hogy erre a nyilvánvaló ellentmondásra az Európai Unióban senkinek nincs kompetenciája, hogy választ keresen, válaszút elé állítsa Orbánt.
David Pressman nagykövet arra utaló szavai, hogy „Magyarország fontos pillanathoz érkezett a jövőjét illetően”, azt jelenti, hogy Orbánnak el kell döntenie, melyik oldalon áll. A NATO tagja nem lehet „semleges” pozícióban, ami ráadásul nem is „semleges”, hanem az oroszok melletti pozíció, megterhelve a NATO-tagsággal és az EU-tagsággal, amit Orbán ideiglenesnek és kényszerű helyzetnek tart, elsősorban pénzügyi, másrészt stratégiai okok miatt. Így nem marad ki a nyugati előnyökből, a tárgyalásokon való részvételből, és felhasználhatja a tagságot arra is, hogy a nyugati demokráciák elleni harcát vívja és bomlassza azokat.
*
Az Egyesült Államok azonban ehhez nem partner, és az amerikai nagykövet washingtoni útja szerint Orbánt válaszút elé akarja állítani. David Pressman washingtoni útjának jelentőségét nem fogta fel sem a magyar közélet, sem a magyar sajtó (ellenzékről nem is beszélhetünk). A budapesti amerikai nagykövet azért utazott haza, hogy elmondja a helyzet tarthatatlan voltát, s megbeszélje az amerikai kormányzat stratégiáját, hogy ennek az áruló, aljas, elfogadhatatlan, kétszínű pávatáncos magatartásnak, amely leplezetlenül az orosz érdekeket és nézeteket szolgálja, hogyan vet véget.
Orbán gúnyolódó és cinikus évértékelő beszédében már előre jelezte egy amerikai „puccs” lehetőségét, amelynek felvetése kísértetiesen hasonlít Erdogan önmaga ellen eljátszott puccskísérletére. Az amerikaiak nyilvánvalóan nem szerveznek puccsot Orbán megbuktatására, viszont válaszút elé akarják állítani: vagy be kell állnia a NATO mellé, és be kell fejeznie az orosz hintapolitikát, s vele az amerikaellenes, nyugatellenes uszító orosz propagandát (ezt Orbán soha nem fogja megtenni), vagy elkezdik kiszorítani a NATO-ból, a transzatlanti szövetségből, amit Orbán puccsnak nevez.
Az amerikaiak nyilván azt szeretnék, ha Orbán valóban közeledne és visszatérne a transzatlanti szövetségi rendszerbe, de kétszínű és alattomos mellébeszélésen kívül másra nem számíthatnak. A magyar illiberális fasisza rendszer ideológiai alapja a nyugati világ ellentéte, ezért Orbán elkötelezetten a Nyugat ellensége, és a Nyugat ellenségeinek barátja. A kérdés az, hogy az amerikaiak megvárják azt, amíg Orbán felépíti az önálló hadseregét és maga kilép a NATO-ból (amikor elérkezettnek látja az időt), hogy nyíltan az oroszok mellé álljon, vagy felgyorsítják ezt a folyamatot.
Ugyanez a kérdés az Európai Unióban is, hogy megvárják, amíg Orbán pávatánca magától véget ér, mert már nincs esélye arra, hogy pénzt kapjon, ezért magától távozik, mint a Néppárt esetében, vagy felgyorsítják ezt. Mivel az EU döntési folyamata nehézkes, a hatáskörök rendkívül megosztottak, ezért ilyen konkrét döntés nehezen kivitelezhető, de az események egyértelműen egy irányba mennek. Orbán taktikázik, hogy még ki tudjon préselni a hazugságaival valamennyi pénzt, s hogy kihasználja az EU-tagság előnyeit, de ha ezek kimerülnek, azonnal távozik.
*
A nyugatellenes és amerikaellenes gyűlöletpropaganda ezt készíti elő, hogy amikor Orbán elérkezettnek látja az időt, akkor a lakosság teljes mértékben támogassa ezt. Orbán ugyanakkor még nem tett le arról sem, hogy egy számára kedvező európai parlamenti választás a szélsőjobboldal győzelmét hozza el, és az EU a magyar fasiszta modell irányába mozduljon el. Ne ő távozzon, hanem az európai demokraták. Ugyanezt reméli egy esetleges 2024-es Trump-győzelem esetén a NATO-tól is.
Ezért Orbán halogató és időhúzó taktikára rendezkedik be. Hazudik és ígérget az amerikaiaknak, kétszínűsködik tovább, hogy belecsússzon az idő az amerikai elnökválasztási kampányba, amikor az amerikai kormányzat már nem tud drasztikus intézkedéseket tenni. Trump győzelme esetén pedig Amerikának és a NATO-nak is egy demokráciaellenes, illiberális és fasiszta vezetője lenne, aki a NATO megbénítására törekedne, és az oroszokat támogatná, hogy meggyengítsék Amerikában is a liberális demokráciákat. Orbán erre vár, és addig húzza az időt.
Ezt nyilván David Pressman és Anthony Blinken is átlátja. Ezért kérdés, hogy miben állapodtak meg, mivel próbálják Magyarországot leválasztani az oroszokról, hogyan tudják rávenni a rezsimet az amerikaellenes uszítás befejezésére (sehogy, mert a sajtószabadságot felszámoló, propagandagyárat működtető bűnszervezet majd cinikusan a „sajtószabadságra” hivatkozik), mit tesznek akkor, ha ez a színvallásra való felszólítás nem jár eredménnyel, ha semmi nem változik (biztosak lehetnek benne, hogy így lesz), s a békítés, a visszafordítás nem sikerül.
Az amerikai külügy nyilván nem szorul tanácsra, s a Biden-adminisztráció nyilván nem olyan naiv, hogy Orbán hazugságain ne látna át. Ezért, ha nem akarják, hogy a NATO-ban megosztás legyen, ha nem akarják, hogy egy NATO-tagország távozzon, s nyíltan is az ellenség oldalára álljon (miközben a jelenlegi kétszínű helyzet is tarthatatlan), akkor Orbánnal azon a nyelven kell beszélni, amely nyelven ért. Ez pedig a hatalom, a pénz, az erő nyelve. Világossá kell tenni előtte, hogy ha ezt nem fejezi be, annak milyen következményei lesznek.
S itt jön egy felsorolás, aminek a Magyarországon csak „Geci” néven ismert korrupt diktátor nem örül. Ezek pedig demokratikus és törvényes lépések, nem olyanok, mint amilyenekkel Moszkvából tartják a kezükben. Nem beszélve arról, ha Orbán még szivárogtat (kémkedik) is az oroszoknak, amire a legnagyobb tétekben mernénk fogadni.
