2024, december19, csütörtök
KezdőlapKiemelt fő hírNovák érzékenyen búcsúzott a bunga bunga királytól

Novák érzékenyen búcsúzott a bunga bunga királytól

-

Novák Katalin köztársasági elnök, aki hangsúlyozta, hogy nőként tölti be ezt a hivatalt, emellett a „család” hivatásos védelmezője, aki erre alapítványt is létrehozott, továbbá harcos gyermekvédő, érzékenyen búcsúzott Silvio Berlusconitól, a II. világháború utáni Európa első nagyszabású fasiszta politikusától, a csupán Trump mocskosságával mérhető és jellemezhető nemi erőszakolótól, aki ellen ítélet is született gyerekkorú lányok elleni szexuális visszaélés miatt, aki a róla elnevezett „bunga bunga partyk” koronázatlan királya volt, a Putyin által ajándékozott orosz prostituáltakkal.

„Isten nyugosztalja Silvio Berlusconit!”, írta ki Magyarorzág köztársasági elnöke a Facebook oldalára, érezhetően mély gyászától indíttatva. Isten éltesse a nemi erőszakolót, a prostituáltakat állami diplomácia részévé avató nőalázót, kiskorú prostituáltakkal fürdőmedencés unga bunga partikat tartó morális szörnyeteget. Isten nyugosztalja. Novák maga is fotózkodott a vén kujonnal, begyesen és huncutul vigyorogva, mintegy megértően legitimálva a nőfaló Berlusconi életstílusát és nőkről alkotott felfogását. Többek szerint Berlusconi bal keze a családszerető feneket simogatja a fotón.

Novák politikai okokból becsicskult nőként is Berlusconinak. Novák Berlusconihoz való viszonya mindent elmond ennek a rothadt rendszernek az értékeiről, az erkölcseiről , a kereszténységről és a családról, valamint a gyermekvédelemről szóló hazugságairól. Isten nyugosztalja a nőket tárgynak tekintő, minden nőt csak prostituáltnak tartó, tekintő és használó unga bungás Berlusconit, aki tizenéves lányokat hozatott magának. Novák talán csak azért úszta meg az unga bungát, mert kinőtt a tizenéves korból.

Éljen a család! Éljen a gyerekvédelem!

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések