Igazi képmutató, farizeus közleményt adott ki a Szemlélek nevű vallási magazin, amelynek már a címe is hazudik, amely így szól: „Hodász András távozik a Szemlélektől”. Mert a közlemény első bekezdésében ez áll: „Váratlan, előre nem látott útkereszteződéshez érkezett a Szemlélek: az elmúlt hetek belső beszélgetései alapján felismertük, hogy közösségünk egyik alapembere, Hodász András olyan útra lépett, amelyen nem tudjuk elkísérni.” Magyarul: kirúgtuk. Szemlélekül szólva: tudomására hoztuk, hogy miután bejelentette, hogy meleg, nem maradhat a szerkesztőség tagja.
Mi más lenne a „váratlan, előre nem látott útkereszteződés”, mint az, hogy a volt katolikus pap, Hodász András, mintegy két hete az Instagram oldalán nyilvánosan elismerte, hogy „Igen, meleg vagyok.” Ennek alapján ismerte fel Gégény István főszerkesztő vezetésével a szerkesztőség, hogy azon az úton, amire ezzel Hodász András lépett, „nem tudja őt elkísérni”. Finom megfogalmazása ez annak, hogy a vallási magazin kirúgja azt, aki nem lapít, hanem egyenesen megmondja, hogy „buzi”. Mert a kirúgása Hodász András lebuzizása. Az utolsó útjára el tudják kísérni, de erre nem.
A legelképesztőbb az első bekezdés utolsó mondata: „Ugyanakkor közösségünk tagjai továbbra is kapcsolatban maradnak Andrással.” Attól, hogy nyilvánosan elismerte, hogy meleg, még beszélünk vele, legalábbis egy darabig. Kirúgjuk, de azért szóba állunk vele, a köszönését fogadjuk. Nagyon szép, magasztos cselekedet ez a Szemlélek szerkesztőségétől. Azt nem tudjuk, hogy Hodász András mennyiben változott meg azzal, hogy felvállalta a szexuális identitását, ami ugyanez volt eddig is, és ugyanaz az ember maradt, aki volt. Ha sunyin meleg, akkor lehetne a Szemlélek munkatársa?
Hodász András tehát nem „távozik” a Szemlélektől, hanem kirúgták. A szemforgatóan undorító, hamis és képmutató magazin ömlengős és nyálas közleménye pedig még bele is törli a lábát. Ezt írja az „együttérző” szerkesztőség: „Meggyőződésünk, hogy Andrásnak most a nyilvánosságtól való visszavonulásra, saját életének rendezésére van szüksége. Ebben továbbra is támogatjuk, mellette állunk, testvérként tekintünk rá.” Erre csak egy ide illő, világos, egyenes és igaz magyar mondatot tudunk mondani: nyálas képmutatók, elmentek ti a p…ba. S ezt mindjárt meg is magyarázzuk.
Szerintünk, akiknek itt a nyilvánosságtól való visszavonulásra, önvizsgálatra és saját életük rendezésére lenne szükségük, azok a Szemlélek munkatársai, élükön Gégény Istvánnal, akik kirúgtak maguk közül egy embert, mert becsületesen felvállalta azt, aki, s nem csap be senkit. Pontosan erre hivatkozott, amikor kiállt a nyilvánosság elé: „Kaptam egy üzenetet, hogy meleg vagyok-e. (…) Tudjátok, hogy mindig próbáltam egyenes ember lenni, most is az leszek: igen”. Hodász András egyenes ember. Gégény István és társai, akik a közlemény mögött állnak, nem azok.
Megmondjuk, miért. A Szemlélek nevű online magazin címlapján található a „Küldetésünk” menüpont, amelyben ez áll: „A Szemlélek alkotói közössége a társadalmi párbeszéd támogatását tartja elsődleges feladatának. Hisszük és tapasztaljuk, hogy a hazai közbeszédnek nagy szüksége van a szekértáboroktól mentes, avagy azok között hidat építeni képes megközelítésre, az értékeken alapuló gondolkodás erősítésére”. Mi szolgálhatná jobban ezt a társadalmi párbeszédet az egyik legforróbb (legmelegebb) társadalmi kérdésben, mint egy meleg szerkesztőségi tag?
Azt írja a Szemlélek küldetése, hogy „Szeretnénk, ha a létező különbözőségek tiszteletben tartásával nyitottabbá válnának egymás iránt nemzetünk tagjai, ugyanakkor elkötelezettebben mutatnák fel egymás számára azt, amit fontosnak tartanak, amiben hisznek”. A nyitottságáról éppen most tett bizonyságot maga a lap, amikor a létező különbségek egyikével találkozott, egy meleg szerkesztőségi taggal. Hogyan akarja egy újság tiszteletben tartani a különbözőségeket, hogy nyitottabbá váljanak egymás iránt „nezmetünk tagja”, ha kirúgja az első meleget, mert comingoutolt?
Mindebből az következik, hogy Hodász András azonos önmagával, a Szemlélek szerkesztősége nem az. Ezért, akinek itt önvizsgálatot kell tartania, az nem Hodász András, mert ő az, akinek mondja magát, hanem a Szemlélek szerkesztősége, amely nem az, aminek hazudja magát. Ha a fentiekkel azonos a Szemlélek küldetése, akkor ünnepélyesen tudatjuk Gégény Istvánnal, hogy a Szemlélek ezennel megbukott, lehúzhatja a rolót, bezárhatja az oldalát. Vagy írja át a „küldetést” erre: nem tiszteljük a különbözéséget, nem vagyunk nyitottak, nem támogatjuk a társadalmi párbeszédet.
A társadalmi párbeszédre és a különbözőségre nyitott Szemlélek beleszól Hodász András életébe, kioktatja, hogy „a nyilvánosságtól való visszavonulásra, saját életének rendezésére van szüksége”, amiben ezek a drága vallásos atyafiak „továbbra is támogatják, mellette állnak”, és „testvérként tekintenek” rá. Abban támogatják, hogy visszavonul és rendezi a saját életét (leszokik a buziságról). Ebben állnak ők mellette, ezt nevezik ők testvériségnek: az ítélkezést, a törvénykezést, az elítélést, az el nem fogadást, a kirúgást. Majd ha már nem leszel buzi, akkor visszajöhetsz közénk, rendes emberek közé. Isten mentsen meg mindenkit az ilyen „testvérektől”.
Mondják ezt azok a képmutatók, akik a maguk részéről még semmivel nem álltak ki, hogy mi meg ezek vagyunk. Talán megtalálják a Bibliában azokat a felsorolásokat, amelyeknek nem felelnek meg, kezdhetik a szeretetlen ítélgetéssel. Metrt a szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy. Jézus Krisztus azt mutatta meg, hogy a szeretet önfeláldozás. A szeretet szolgál. Aki őhozzá jön, azt semmiképpen ki nem veti. Nem olyan, mint a Szemlélek.
A Szemlélek (amely ráadásul gyanúsan és taszítóan a Szentlélek személyére való méltatlan áthallást hordoz) nem egyház. Nem valamelyik felekezet, amelyben nem szolgálhatnak meleg papok, míg más egyházakban igen, miután a legkülönfélébb bűnökkel élő emberek lehetnek papok és lelkészek, akik mindnyájan kegyelemből lehetnek igazak, és nem azért, mert nincs bűnük. Hodász András már nem is pap. Erről is becsületesen, önként mondott le, miután bejelentette, hogy egyházában gyermekként molesztálták, s ezt a leleplezést az egyháza nem tolerálja. Tudja, nem mehet vissza.
Hodász András személyében nemcsak a katolikus egyház, hanem az egész képmutató, hamis keresztény világ (tisztelet a kivételnek) jelenik meg, mintegy állatorvosi lóként. Hodász András egyedül többet tett az egyházak megújulásáért, megtisztulásáért, mint a Magyar Katolikus Püspöki Kar többszáz éve, s az összes milliárdokkal kitömött NER-egyház együttvéve. Beleértve a Szemléleket is. Egy olyan embert taszít ki magából a Szemlélek szerkesztősége, aki ebben a romlott, képmutató és mocskos vallásos világban az őszinteséget és az egyenességet képviselte, aki maga is egy áldozat.
Hodász András Instagram posztjából kiderül, hogy nemcsak a Szemlélek szerkesztőségének, hanem neki is van küldetése. Azt írta, úgy érzi, a küldetésének nincs vége: „talán igaz rám, hogy Isten engem választott, a ‘semminek látszót’, a megvetettet, akiről azt hiszik, hogy Istennek semmi köze hozzá, hogy a szeretet civilizációját építsem”. Micsoda igazság. Isten éppen az ilyeneket választja ki, a senkiket, akik megalázzák magukat, akiket az emberek, a hivatalosok, a farizeusok, a képmutatók megvetnek és kirúgnak. Az ilyen ember tudja építeni a szeretet civilizációját, nem ők.
Hodász Andrásnak még van rá esélye, hogy teljesítse a küldetését. A Szemléleknek már nincs.
