Miközben Puskás Gábor és a többi későn futó, mint Tóth Gabi, Nagy Feró, Zalatnay Cili, Győzike, Kis Grófó, Kelemen Anna, a haza színe-java virága csak megkésve jelentette be eddig titkolt szerelmét a Fidesz iránt (mert az megtestesíti az ő színvonalukat, még éppen csak begyűjtve az ezért járó pénzt és díjakat), az élboly – amelynek egyik reprezentánsa Kovács Kokó István – már úgy tesz, mintha ebből semmi haszna nem származott volna.
A híradások szerint Kovács Kokó Veiszer Alinda patreonon elérhető beszélgetős műsorában azt állította, hogy „Én nem lettem a politikának semmilyen szinten a kegyence, tehát az én azóta eltelt életem tökéletesen mutatja, hogy én nem kaptam semmit a politikától sem ingyen, sem szolgálatért”. Kovács István volt bokszoló az első fecskék egyike volt, úttörő a maga korában. Amikor ő már beállt Orbán seggnyalójának, még nem volt muszáj.
Az ökölvívás vastag bőrt fejleszt egyesek arcán. Kovács például most azt mondta: „roppant büszke vagyok, hogy úgy tudtam megmaradni autonóm embernek 53 éves koromra, hogy ebben az országban ez a legnehezebb”. A sok ütés hatása lehet a szótévesztés: „autonóm” helyett „szuverént” kellett volna mondani, az van divatban, azt mondta a vezér. Annyira szuverén Kovács is, mint a Pekingben éppen jelentést tevő Orbán.
Kovács 2002-ben akkor ült a Fidesz Kossuth téri nagygyűlésének a színpadára, amikor az még kínos volt, amikor a magyar nép demokratikus és erkölcsi érzéke olyan szinten állt, hogy kifogásolta, ha neves sportolók és művészek valamelyik párt propagandájához adják az arcukat. Legyen is azon bármilyen vastag a bőr. Kovács addig mindenki Kokója volt, ez abban a pillanatban elmúlt. Ez vészesen egybeesett azzal, miután a szorítóból kiütötték.
Míg a felcsúti úton nagy a tülekedés az újonnan megtért fideszes „hírességek” között, a régi rókák már azt próbálják elhitetni, hogy nekik soha semmi hasznuk nem származott abból, hogy a politika (értsd: Orbán) csicskásai voltak. Ők csak meggyőződésből fideszes rajongók, és mindent a saját erejükből értek el. Kovács csupán a Fidesz sportpolitikáját támogatta elvből, nem tehet arról, hogy részt kapott a végrehajtásából.
Semmiféle politikai elfogultság és számítás nincs abban, hogy most is olyanokat állított, „ha marad a Gyurcsány-kormány, ma már nincs sport”. Persze, akkor biztos betiltották volna a sportot. Kovács nem akar az oroszok és az ukránok közt igazságot tenni. Ezt mondta a háborúra vonatkozó kérdésre. De „azért azt is be kell látni, hogy az ukránok nem valami nagy magyarbarátságban élték az elmúlt húsz évet”. (Kassza csörren.)
Ilyen jól elhelyezett elvszerű mondatok hallatán veri Győzike a fejét a falba, hogy neki miért nem jutnak ilyenek az eszébe. Meg az, hogy „elvszerűségből”. Ezt Győzike fel is írta a füzetébe, ahol ezeket a jó mondásokat gyűjti. Itt áll előttünk az elvszerű Kovács István, aki semmi hasznot nem húzott a fideszes seggnyalásból. Most már nem csodálkozunk, hogy az első nagyobb pofon után bedobta a törülközőt, és abbahagyta.
Máshova vitték az elvei.
(Jellemekről szóló sorozatunkat folytatjuk.)
