KezdőlapMagyarországMagyar az ország arcába hazudik, amikor politikai lejáratásról beszél

Magyar az ország arcába hazudik, amikor politikai lejáratásról beszél

-

Magyar Pétert utolérte a hatalomtól független ügyészség, az ellene indult eljárásban kérték a mentelmi joga felfüggesztését. Magyar az eset óta miniszterelnök lett, nem valószínű, hogy bárki igényt tartana arra, hogy egy rosszul sikerült éjszaka miatt börtönbe csukják, vagy bármi más ítéletet hozzanak ellene. Ez nem az az ország, ahol a hatalom birtokosaival ez megtörténhet, s bármilyen helytelen, ezt nem is nagyon várja el senki. Az ügyben mindenki megbocsátana, ha Magyar őszinte lenne. De az a hazudozás, amit előadott, az mellbevágó mindenkinek.

Magyar Péter mondhatta volna, hogy túl gyorsan történt sok minden, megfordult vele a világ, nem tudta hordozni a rá nehezedő nyomást. Többet ivott a kelleténél, és késő éjszaka már nem tudta kontrollálni magát. Hibát követett el, amit sajnál, és mindenkitől elnézést kér. Nem lett volna ember e hazában, beleértve azokat is, akik nem bíznak benne és nem hisznek neki, aki ne lépett volna túl azon a görbe estén. Más dolog, hogy ezt sem mindenki csinálta volna meg, aki részeg. Nem annyira államférfias.

De nagy meglepetésre Magyar nem ezt mondta, hanem eljátszotta az ártatlan bárányt, aki ellen karaktergyilkosságot akartak elkövetni. Most ezt a videót nézze meg mindenki, ez csupán egy a sok közül:

Utána pedig ezt, ahogyan Magyar Péter miniszterelnökként, a hatalom birtokában beszél és fenyeget:

No Title

No Description

Magyar politikai lejáratásnak nevezte a történteket, miközben mindenki láthatta a bizonyítékokat, a videófelvételket, amelyeken tökrészegen tántorog, a szórakozóhelyről a nyakánál fogva dobják ki. Tizenéves lányokat zaklatott, provokált, a lábuk közé feküdt, a földön csúszott és mászott. Elég intelligens ember volt az, akit kétszer megütött, majd a telefonját a Dunába dobta. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki Rogán megbízásából adta volna a telefonját Magyar kezébe, hogy dobja a Dunába.

A megdöbbentő az a pofátlan hazudozás, amit Magyar ezzel kapcsolatban előadott. Szemrebbenés nélkül belehazudik az ország képébe, és azt állítja, hogy őt csak karaktergyilkolják és politikai lejáratás áldozata. Ő maga járatta le saját magát, garázdálkozott. Magyar azt mondja a videón, hogy neki tiszta a lelkiismerete. Milyen ember az ilyen, aki ilyen arcátlan módon tud hazudni. Neki nem tiszta a lelkiismerete, neki nincs lelkiismerete. Aki így tud hazudni, az mikor nem hazudik? Tudja, hogy videófelvételekkel van tele az internet, és nem zavarja.

Ez az ijesztő, hogy mit lehet ilyen embertől várni. Képes gyalázni azokat a rendőröket és ügyészeket, akik a munkájukat végzi. Fenyegetőzik és megfélemlít mindenkit. Azt mondja, hogy most aztán indul az út a börtönbe program, mert merészelték az ő mentelmi jogát is kikérni. A videón üzenget, hogy most aztán kapaszkodjanak. Miért, mert jön a bosszú? Nem azért kellett volna már régen feljelenti őket, letartóztatni, amit elkövettek? Most kell rettegniük, mert Magyar Péter elln mertek tenni valamit? Ráadásul, ha már így van, mondjuk ki: tök igazuk van.

Mit képzel ez az ember? Honnan veszi a bátorságot, hogy mindenkit hülyének nézzen és így hazudozzon? Ettől az embertől várja az ország az emberséges, a tisztességes Magyarországot? Jogállami rendszerváltást? A kizárólagos hatalomról való lemondást? Tőle várják, hogy nem él majd vissza a korlátlan hatalmával? Őt mentegetik és mossák ki minden hazugságból és szemétségből? Még csak most kezdte. Mi lesz itt 10 év múlva? Mert azt senki ne gondolja, hogy rá majd érvényes lesz a 8 éves klauzura.

Ma egy iszonyatosan félelmetes embert láttunk, aki nem kiszámíthatatlan, hanem kiszámíthtó: egy lelkiismeretlen, önuralomra képtelen, önző és beképzelt, a hatalmával durván visszaélő erőszakos, bosszúálló és agresszív embert, aki belehazudik az emberek arcába, morálról beszél a legnagyobb mocsokságok után és kapcsán, amikor ő fiatal lányokat abuzál. Utasítást ad a leendő legfőbb ügyésznek, akit majd ő választ meg, jelöljenek bárkit, hogy rúgják ki, hurcolják meg, zárják börtönbe, aki ellene nyomozni mert.

A felelősség azoké, akik eddig is megvédték, eddig is hazudtak róla, és most is elfogadják Magyar hazugságait. Ez az ember életveszélyes.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések