2024, december18, szerda
KezdőlapKiemelt fő hírA DK kihátrált az öntörvényű Márki-Zay mögül, akivel nem lehet együttműködni, mostantól...

A DK kihátrált az öntörvényű Márki-Zay mögül, akivel nem lehet együttműködni, mostantól minden felelősség az övé

-

Rejtett üzenetet tartalmazó, de beszédes nyilatkozatot tett közzé Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Facebook oldalán (ami már nem is elérhető), amit alaposan félreértett számos magyar újság, leginkább a Blikk, mikor azt írta, hogy „Gyurcsány Ferenc is beállt Márki-Zay mögé: ezentúl azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő kéri, mert ő a kapitány”. Ennek éppen az ellenkezője történt: a nyilatkozat azt jelenti, hogy a DK kivonult Márki-Zay mögül és nem vesz részt a közös kampányban, csak akkor csinál bármit, ha Márki-Zay kéri. De ő nem fogja kérni.

A DK elnökének nyilatkozata a legteljesebb mértékben igazolta az előrejelzéseinket, hogy Márki-Zay öntörvényű, s Donáth Anna, a Momentum elnöke által is fideszesnek nevezett kampánya az ellenzéki összefogást lényegében szétveri. Gyurcsány nem mondta fel az ellenzéki összefogást, elkerülte, hogy a választási vereség miatt a DK-t tegyék felelőssé. Olyan nyilatkozatot tett, ami csak látszólag jelenti Márki-Zay támogatását, valójában az ellenkezőjéről szól. Leválnak róla. A közös kampányból kiszállnak, csinálja Márki-Zay, amit akar, a felelősség mostantól az övé.

Diplomatikus módját választotta Gyurcsány Ferenc annak, hogy elhatárolódjon Márki-Zay Péter tevékenységétől. A 444.hu elemzése is sejtet valamit a színfalak mögötti helyzetről („Hová tűnt az ellenzék?” címmel írtak a témáról), s ebben is olvasható az a fontos megállapítás, hogy Márki-Zay semmiből nem enged, biztos a dolgában, nem lehet befolyásolni, képtelenség együttműködni vele. Ez látszik az előválasztási győzelme óta, hogy megy a maga feje után, s mint kiderült, semmit nem fogadott el az ellenzéki pártok véleményéből és kéréseiből.

Ennek eredménye, hogy a DK – egyesek által „hűségnyilatkozatnak” vélt állásfoglalásban – elzárkózott tőle, és ráruházott minden felelősséget. Nem tudjuk, mi történik a kulisszák mögött, de mivel az ellenzéki összefogás pártjai a közelmúltban döntöttek egy közös kampánytanács létrehozásáról, felállt egy közös kampánystáb (amiből a Momentum eredeti embereit máris mások váltották fel), azt lehet gyanítani, hogy a közös kampányt Márki-Zay úgy képzeli el, hogy az lesz, amit ő akar, s ő azt csinál, amit akar. A DK pedig ehhez nem adja a nevét, hanem jelzi: ebben ők nincsenek benne.

A 444.hu cikkéből is kiderül, hogy nemcsak a Momentum, hanem a Jobbik is kritikus Márki-Zay kampányával és módszereivel, amivel legkevésbé a DK érthet egyet, mert az sérti az értékrendjét, ahogy Donáth Anna is világosan elmondta: nem akarnak fideszes kampányt, elfogadhatatlannak tartják a migránsszámlálót, a sorosozást, a migránsozást, a melegezést, Márki-Zay stratégiáját, és nem támogatják, hogy Márki-Zay a Fidesz propagandáját vegye át, csak bemutassa, hogy a Fidesz képmutató, mert a tettei nincsenek összhangban a propagandájával. Márki-Zay pedig ebből nem enged.

Donáth Anna határozottan fogalmazott a Telexnek adott interjújában, amelyben azt mondta, hogy ha a Fidesz „lemegy kutyába”, az ellenzéknek nem kell lemennie kutyába. Ez rendkívül súlyos kritikája Márki-Zay kampányának, amiről Donáth Anna azt mondta, hogy nem tükrözi az ellenzéki összefogás pártjainak közös értékeit, aminek véget kell vetni. Gyurcsány Ferenc nyilatkozata arra utal, hogy sikertelennek bizonyult a próbálkozás, hogy Márki-Zay az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként az összefogás pártjainak értékrendjét közvetítse és fogadja el a közös akaratot.

Aki Márki-Zay Pétert ismeri, azt tudhatja, hogy ez az ember még soha nem engedett semmiből, saját magába vetett hite és bizalma még soha nem ingott meg, és befolyásolni soha nem engedte magát. Márpedig olyanokat mond és tesz, amelyek elfogadhatatlanok az ellenzéki oldalon: ha Orbán csalni akar a fiktív lakcímek létrehozásának engedélyezésével, az csak Márki-Zay fejében fordul meg, hogy akkor az ellenzék is csaljon. Donáth Anna a nihillizmus és a machiavellizmus mellett a gyűlöletpropagandát is felfedezte a keresztény lózungokkal kampányoló Márki-Zay kampányában.

Gyurcsány Ferenc nyilatkozata azt jelenti, hogy feladták az esélyét annak, hogy Márki-Zay Péterrel együtt lehet működni, a közös miniszterelnök-jelölt hajlandó a közös értékeket képviselni, vagy a közös kampány szellemében bármit is engedni a fafejűségéből. Kijelentése kivonulást jelent a közös munkából, azt üzeni, hogy ha Márki-Zay bármit akar, akkor szól. De Márki-Zay nem fog szólni, mert Márki-Zay nemcsak mindent (is) tud, hanem mindent jobban tud. Ezért hagyják, hogy csináljon, amit akar, ők mostantól csak a saját jelöltjeik kampányával foglalkoznak.

Ha nem a választás lenne a tét, az ellenzéki összefogás Márki-Zay Péter másfél hónapos ámokfutása után már most felbomlana (még nem biztos, hogy nem kerül rá sor, ha Márki-Zay így folytatja). De tartalmilag ez most valójában megtörtént, miután a legnagyobb ellenzéki párt mossa kezeit, és háttérbe vonul. Mindez igazolja az Amerikai Népszava eddigi meglátásait, ahogyan ezt igazolta Donáth Anna nevezetes interjúja is, amely mérföldkő az ellenzéki összefogás eddigi rövid történetében, ami kijelöli a határokat, amelyeket Márki-Zay rendszeresen átlép.

Gyurcsány Ferenc úgy jelentette be a DK háttérbe vonulását, hogy ne lehessen azzal megvádolni, hogy az ellenzéki összefogást és Orbán (állítólagos) leváltását kockáztatja. Ezért kijelentette, hogy „az ellenzék győzelmét kívánjuk a hazának. Azt, hogy Márki-Zay Péter legyen a miniszterelnök. A választási kampány a politika izgalmas sűrítménye. Sikeréhez több minden kell. Egyebek mellett fegyelem. A miniszterelnök-jelölt vezet bennünket. Egyeztetés van, nyilvános vita nincs.” Ebből minden érthető. Nem vitatkoznak, Márki-Zay a főnök, csinálja.

Majd azt írta, hogy „Péter mondatai, nyilvános szereplései képviselnek bennünket. Ehhez alkalmazkodunk mi is. Én is. Megállapodtunk, hogy vigyázunk egymásra, megállapodtunk, hogy a DK, ahogy a többi párt is, elsősorban egyéni jelöltjeink segítésére koncentrál.” Világos beszéd: Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltségét nem vitatják, tiszteletben tartják, őt magát nyilvánosan nem kritizálják, kifelé az egység látszatát mutatják, de elengedték a kezét, azt csinál, amit akar, amihez semmi közük nincs. Ők a DK jelöltjeinek kampányával foglalkoznak.

Az utolsó mondat a legbeszédesebb: „Ezen túl azt tesszük, úgy és akkor, amikor azt ő, a közös jelölt ezt kéri. Mert ő a kapitány. Mi ehhez tartjuk magunkat.” Ez úgy hangzik, mintha eddig próbáltak volna egyezkedni, megállapodásra jutni, ami nem sikerült, ezért „ezen túl” ezt nem teszik, hanem csak azt és akkor csinálnak bármit, ha azt Márki-Zay kéri. A szöveg úgy hangzik, mintha ez egy vita során el is hangzott volna Márki-Zay és/vagy az emberei részéről, hogy „Márki-Zay a kapitány”. Erről szól Gyurcsány mondata: tudomásul vették, hogy ő a kapitány, „ehhez tartják magukat”.

A DK láthatóan azt tette, amit ebben a helyzetben lehet: Márki-Zay megy a feje után, nem lehet vele mit csinálni. Ők nem lesznek a bűnbakjai annak, hogy Orbán leváltásának naiv terve nem sikerül. Ők mindent megtesznek, de nem avatkoznak bele abba, amit Márki-Zay csinál. A nyilatkozattal elhatárolódtak a „kapitánytól”, elszenvedik, hogy Márki-Zay szereplései képviselik őket is, de ők a saját útjukat járják, mert Márki-Zay Péterrel együttműködni nem lehet. Neki partnerei nincsenek, csak szolgái és alattvalói, akik azt csinálják, amit ő mond. Ugyanúgy, mint Orbánnál.

A DK kihátrálása komoly kihívás elé állítja a Momentumot is, amely elsőként támogatta Márki-Zay-t, de elégedetlen vele, és közösen irányított kampányt akar. Erre a DK már nem lát esélyt. Az MSZP-vel mindent meg lehet csinálni, amely olyan, mint egy potyautas, aki örül, hogy nem dobják ki és kap egy kis vizet is. Az LMP-Párbeszéd brigád arctalan és jellegtelen, így kiszámíthatatlan, Karácsony Gergely pedig tökéletesen alkalmatlan. Jakab Péter megrendítő ütést kapott. Ez a csapat áll szemben egy elszánt, vérprofi, fasiszta gépezettel, Márki-Zay Péterrel súlyosbítva.

A vereség még egyenlő esélyek esetén is borítékolva van. Itt a legtöbb valóban az, ha a pártok megpróbálják saját jelöltjeik révén sütögetni a saját pecsenyéjüket. A Márki-Zay által máris szétvert ellenzéki összefogás legkésőbb a választási vereség másnapján szétesik. Az egyes pártoknak arra kell felkészülniük, hogyan akadályozzák meg, hogy Márki-Zay a vereséget és a felelősséget még ezek után is az ő nyakukba varrja, és kapitánykodásával elszenvedett bukása után is az ellenzék vezére akarjon lenni.

A legtöbb jó, ami történhet, ha ez az ember elveszíti azt a hamis és hazug nimbuszt, amit felépített magáról, hogy ő az egyetlen, aki legyőzheti Orbánt, és arra a szintre kerül, amelyre a képességei determinálják. Ha az ellenzék megszabadul Márki-Zay-tól és az árnyékától, s tanul ebből a hibából, akkor már történik valami jó a választási vereség után is. Úgy tűnik, hogy a DK már erre készül. Gyurcsány Ferenc nyilatkozata arról szól, hogy nem tudunk mit tenni, beletörődtünk, csinálja. Az egészből az érződik, hogy feladták, és nagyon pipák. Van miért.

Ezt fejezi ki a DK Márki-Zay kapitányről készült, alig burkoltan cinikus és gúnyos plakátja a „kapitányról”. Nagyon durva. Borzalmas helyzet, hála érte Karácsony Gergelynek. Ez politikatörténeti jelentőségű plakát lesz:







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések