Alig kezdődött el a “leghangosabb tüntetés” rendezvénye, máris úgy tűnik, hogy ennél nagyobb öngólt nem lehet rúgni. Az elmúlt napok több tízezres demonstrációi után egy ilyen zenélés, táncikálás pontosan az ellenkező hatást váltja ki, mint amire szükség lenne. Nem építi a tiltakozásokban megnyilvánult erőt, hanem szétrombolja. Amit felépítettek eddig, azt most lerombolják reggelig.

Ezek a majális hangulatú összejövetelek egy diktatúra kedvencei, mert a rendszeren belül tartják az elégedetlenséget, kifejezik a tiltakozók gyávaságát és az oroszlánokból is nyulakat csinálnak. Piknikelni diktatúrában hülyék szokása, ezért előre üdvözöljük azt az idiótát, aki ezt a “leghangosabb tüntetést” kitalálta. Egy diktatúrával szemben nem a hangfalaknak kell hangosaknak lenniük, hanem az emberek hangjának. Ahol hangfalak elnyomják az emberek hangját, ott leverik saját magukat és a tiltakozás erejét.

Ez a hangerő és artikulálatlan csörömpölés, amit egyesek talán “zenének” hívnak, nem vonz, hanem taszít. Az emberek nem oda akarnak menni, hanem elszaladnak inkább, és egy kis csendre vágynak. Lelkükből a rendszerrel szembeni harag és düh elpárolog, csalódottan azt állapítják meg, hogy ez a tiltakozási hullám is infantilis ostobaságba és reménytelenségbe fulladt. Nem érdemes csinálni semmit, ebben mindenesetre nincs miért többet résztvenni.

Az eddig megmozdulásuk ereje részben a spontaneitásban, részben a felgyülemlett harag kifejezésében nyilvánult meg. Akik ezt a csörömpölést kitalálták, azok ezt megfojtják. A Hősök terén tartott civiltüntetés is a maga jólfésültségével mindent megtett azért, hogy az Orbán-rendszernek soha ne legyen vége, az egyetlen szerencse az, hogy a diákok még ettől függetlenül csináltak egy igazi demontsrációt utána és égve tartották a lángot.

A szombati zenebona megöli a jogos haragot, a tiltakozást, a dühöt, elfelejteti, hogy mi a tét. Igazából, hogy a húsvéthoz stílszerűek legyünk, azt kellene tenni, amit Jézus tett a templomban a vámszedőkkel, fel kellene borogatni ezt a színpadot, tűzre kellene vetni az önmutogató hülyék hangszereit, be kellene jelenteni, hogy ennek a piknikelős zenélésnek egyszer és mindenkorra vége.

A diktatúra elleni tiltakozás szent dolog, egyfajta templom, ahol a gonoszsággal szemben kifejeződik a nép ellenállása, haragja, dühe, az igazság tüzes szeretete, nem önmutogató pojácák önmegvalósítási terepe. Egy rendszerellenes tüntetésen nem csinálnak műsort a tiltakozóknak, hanem a tiltakozók csinálják a műsort. A CEU-ellenes törvény miatt indult legnagyobb tüntetéseken senki nem hiányolta, hogy valami hülye szórakoztassa. Elég volt a tulajdonképpeni ok, a diktatúra, az elnyomás, az aljasság és a fasiszmus, ami ellen lázadt a tömeg.

Minden elismerés Gulyás Mártoné és Varga Gergőé azért, amit eddig tettek, a polgári ellenállás legjobb példáit idézték. Lehetnek jelképei a tiltakozásnak, de a mostani hullám lényege éppen az, hogy nincsenek vezetők, nincsenek olyanok, akikre várni kell, senkire nem bízták rá magukat az emberek, nincs senki, akit karaktergyilkolni, fenyegetni, vagy lejáratni lehet. Ezért nem találtak fogást rajta.

Gulyás Márton és Varga Gergő akkor teszik a legtöbbet, ha ezt a spontaneitást, a szabadság követelését visszaadják a spontán diákmegmozdulásoknak, a Facebookon szerveződött tiltakozásoknak, és nem merevedik semmiféle szervezetbe, struktúrába, a tiltakozás nem lesz szervezők martaléka. Ez nem műsor, kedves elvtársak, hanem maga az élet, a jövő. Aki ilyenkor színpadra állítja a csörömpölő hülyéket, hogy aokat nézzék, az az életet és a jövőt magát öli meg.

Nem ragozzuk. Ez valami tragédia, és az jelzi, hogy még nincs a tűrésküszöb határán sem Magyarország, sem a CEU miatt felkelt tömeg, hogy ezeket a barmokat, akik ezt rendezik, ott a helyszínen nem verik pofán, nem döntik fel a színpadjukat és nem égetik el a zenének sem nevezhető zajt létrehozó szerszámaikat.

Imádkozni kell, hogy az emberek szívében megmaradjon valami abból, ami az elmúlt két hétben történt. Ennek a tiltakozási hullámnak nagy valószínűséggel itt van vége. Ha nem lesznek olyanok, akik kiválnak ebből a giccsparádéból és el nem mennek onnan a Kossuth térre, és nem folytatják ugyanott, ahol legutóbb abbahagyták.

A “nem maradunk csendben”, nem azt jelenti, barmok, hogy feltekerjük a hangszórókat, hanem kiállunk az igazságunkért, kinyitjuk a szánkat, hallatjuk a hangunkat az utcán, a Parlament előtt, de a mindennapi életben is, felmondjuk a diktatúrával az együttműködést. Ez a csörömpölés behódolás a diktatúrának, a gyáva hülyék önmutogatása. Borzalom.

El kell dönteniük azoknak, akik Európában akarnak maradni, s nem egy fasiszta diktatúrában akarnak élni, nem antiszemita és idegengyűlölő prédikációkat akarnak hallani egy bűnözőtől, közönséges tolvajtól, aki Oroszország gyarmatává akarja tenni az országot, aki elveszi a nép önrendelkezését, aki meg akar fojtani mindent, ami haladó, modern, szabad és fejlett, mert beteg az agya, nekik el kell dönteniük, hogy mit akarnak.

Ez nem játék, nem vicc, nem zenebona, hanem az élet és a szabadság, az ország és a nép jövője. Ha van bennük spiritusz, felejtsék el ezt a mai napot, és legyen tanulság örökre, hogy a szabadság kivívása nem piknik, nem szalonnasütés és nem tábori éneklés, hanem kitartó és fegyelmezett harc, küzdelem, amelyben a felgyülemlett erőt kell demonstrálni, nem még azt az erőt is szelepen kiengedni, ami volt.

Nagy kár érte, mert az eddigi tüntetéseken annyi jó szlogen, jó ötlet, a szabadság szelleme volt jelen, hogy ezt így elbarmolni, ahhoz különleges tehetség kellett. Most majd kiderül az, hogy ez a kisiklás végleges volt vagy csupán egy epizód. Magyarország lehet az Európai Unió szaporodó fasiszta államainak legvidámabb barakja, ha ezt így folytatják tovább.



Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.