2024, április16, kedd
KezdőlapFesz leszA Hit Gyülekezete is futballakadémiát indít, vajon kap-e stadiont is?

A Hit Gyülekezete is futballakadémiát indít, vajon kap-e stadiont is?

-

A Hit Gyülekezetéhez tartozó Vigyázó blog adta hírül, hogy az Orbán Viktort támogató és Orbán mellett kampányoló kisegyház is futballakadémiát indít. Nem marad le Németh Sándor vezető lelkész, az ATV tulajdonosa, semmiben a NER lovagoktól. Futballmániában is követi Orbánt, ami nemcsak a menekültek elleni közös uszításban, sorosozásban, Európa-ellenes retorikában, hanem a fociban is erősíti a Hit Gyülekezete és a Fidesz közötti  összetartozást.

A Hit Gyülekezete nem akárkivel, hanem az olasz Interrel indít közös futballakadémiát. A Hit Gyülekezetének Szent Pál Akadémia FC néven van futballcsapata. Az új futballakadémia Inter Academy-Szent Pál Hungary néven működik majd. A Groupama Arénában tartja bemutatkozó edzését az új futballakadémia, amely a Szent Pál Akadémia FC és az olasz FC Internazionale Milano (INTER) közötti szakmai megállapodás alapján jött létre. A program fővédnöke, Javier Zanetti elmondta: Európában először Magyarországon jelenik majd meg az INTER ifjúsági futball programja. (A fenti képen Zanetti és Németh.)

A rendezvény előtt, a Szent Pál Akadémiát fenntartó Hit Gyülekezete vezetője, Németh Sándor a Szent Pál Akadémián fogadta a 143-szoros argentin válogatott futball-legendát, szóül a hír, aki a Bajonokok Ligáját 2010-ben megnyerő INTER csapatkapitánya is volt. Az INTER Academy-Szent Pál Futball Klub munkáját Olaszországból Budapestre költöző edzők fogják vezetni, akik a fiatal tehetségek képzése mellett a Szent Pál Akadémia edzőinek szakmai vezetését és továbbképzését is biztosítani fogják. Vagyis: irány az NB I.

Morvay Péter, a Hartmann László fedőnevű volt III/III-as ügynök által álnéven szerkesztett Vigyázó blog szerint „A megállapodással most az ország egyik legjelentősebb fiatalokat képző sportegyesületévé vált. Az Akadémia közleménye szerint céljuk az olasz és magyar edzőik munkája révén olyan embereket neveljenek, akik nemcsak egy közös célért tanulnak meg küzdeni, de TÁRSAIKAT A PÁLYÁN KÍVÜL IS A HIT ÚTJÁN VALÓ MARADÁSRA TUDJÁK ÖSZTÖNÖZNI.”

Ez nyilván az egyháztörténelem új fejezetét nyitja meg. Eddig sem volt ismeretlen a Hit Gyülekezetében az „egyházpolitikai futball”, amely a Fesz van című könyvben is külön fejezetben jelent meg ( a könyv itt olvasható, az Egyházpolitikai futball az 52. oldalon kezdődik). A Hit Gyülekezete futballcsapata egy ugyanolyan felfújt luftballon lesz, mint a Felcsút. Ahogy a két tulajdonos is tükörképe egymásnak.

Mindez azt mutatja, hogy Németh Sándor még jobban be akar vágódni Orbán Viktornál, miután Gera Zoltánt, a Hit Gyülekezete válogatott focistáját is az Orbánnal való kapcsolat egyik fontos eszközeként használta. Németh maga is futballrajongó, mint Orbán, az EB idején „futballozni tudó angyalokat” küldött a pályára. A Hit Gyülekezetében sokan ennek tulajdonították a magyar válogatott tiszavirág életű jó szereplését. Ám azóta a futballista angyalok vagy elfelejtettek focizni, vagy egy jobban imádkozó átcsábította őket a Barcelona csapatához.

De az is lehet, hogy a futballozni tudó angyalok nem akarták bűnösök csapatát segíteni, ezért megvárták, amíg az Inter segítségével futballakadémiája lesz a Hit Gyülekezetének, és a Szent Pál Akadémiát fogják segíteni, egészen a BL döntőig. Némethet ismerve arra biztosan lehet számítani, hogy megcélozta az első osztályt, az NB I-et. Ebben az esetben az adófizetők számíthatnak arra, hogy Orbán Viktor egy újabb stadiont fog építeni az ő pénzükön, ezúttal a Hit Gyülekezete Szent Pálról elnevezett futballcsapatának.

A Felcsút rossz példájából okulva fennáll a veszély, hogy ha a Hit Gyülekezete megcélozza az NB I-et, és a NER lovagok bajnokságába akar kerülni, kénytelen lesz a csapatban akár bűnösöket, ne adj Isten külföldi bevándorló bűnösöket játszatni, mert a futballakadémia nem termel ki még a magyar élvonalban megfelelő hívő és szent játékosokat sem. Németh nyilván tisztában van azzal, hogy milliárdos közpénzek jutnak a futballcsapatokhoz a TAO és más formában, ezért a „hit útján való maradás” mellett ez egy üzleti vállalkozás is, ami kiegészíti az alapvállalkozás, a Hit Gyülekezet bevételeit. A TAO közpénz, futballakadémiák a legnagyobb kedvezményezettjei. Itt egy újabb jelentkező az adó eltérítéséhez.

Pénz abból is származik, ha Németh eladja a futballakadémián kitermelődő tehetségeket külföldre, akiket nyilván misszionáriusok kísérnek majd el, hogy megmaradjanak a „hit útján”. Ha már a vezető lelkésznek nem sikerült, legalább a futballakadémia tehetségei tegyenek egy próbát. A másik, amivel szembe kell nézni, hogy a Hit Gyülekezete tagjai a jövőben nemcsak Orbán Viktor győzelméért imádkoznak, hanem a Szent Pál Akadémia bajnoki győzelméért is. Németh Sándor ezzel Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök nyomdokaiba lépett.

A legérdekesebb az imakommandó átalakulása lesz, mert akkor nemcsak Orbán politikai ellenfeleire kell rontást, bomlást, pusztulást imádkozni, és őket megátkozni, hanem elő kell venniük Németh Sándor atombombás prédikációját, és az imakommandónak várhatóan a Szent Pál Akadémia FC ellenfeleit kell megátkozniuk, hogy törjön el a lábuk, esetleg a kezük, a kapus vakuljon meg, hogy ne tudja elkapni a labdát, és a bírót már a meccs előtt szűnni nem akaró fejfájás gyötri, hogy az ellenfélnek ne adjon meg egy 11-est sem.

Németh Sándor kiváló sportoló is, zseniális futballista, aki gyülekezetéhez hasonlóan bűvöli a labdát. Ha nagy lesz a baj, Zanettinek nem kell aggódnia, van utánpótlás, beszáll majd a vezető lelkész. Plusz a futballozni tudó angyalok.

Morvay Péter, Németh Sándor személyi titkára 6-os kartonja. A volt III/III-as Morvay nyilván veszi a kenetet, és edzésekbe kezd, mert egy újrahasznosított jó ügynök mindig a tartótiszt (Németh Sándor) tetszését keresi.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések