2024, október6, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekA Mandiner nem újság, az Amerikai Népszava szintjét soha nem érte el

A Mandiner nem újság, az Amerikai Népszava szintjét soha nem érte el

-

Nem szeretnénk beleszólni a NER náci szekértolóinak, Orbán pórázon tartott kisnyilasainak (Mi Hazánk) és propagandagyára egyik szennyfészkének, az antiszemita fideszes csőcselék találkahelyének (Mandiner) belső vitájába. Csupán arra szeretnénk reagálni, hogy e vitában elhangzott az Amerikai Népszava neve.

A testvérháborút az okozta, hogy a Mandiner „Mi Hasznák” néven illette a „Mi Hazánkat”, nem mintha az eredeti név bármivel is jobb lenne. Ennek hatására a nyilaspárt képviselője leírta a Mandinerről, hogy az micsoda, amit „a kormánypártokat a végletekig kiszolgáló, magukat tévesen újságírónak képzelő pártmunkások” állítanak elő. Ezzel egyetértünk.

A kisnyilas szerint a szóviccel a Mandiner a „baloldali, sajtóterméknek nehezen nevezhető lapok szintjére” süllyedt, mint az Amerikai Népszava, „ahol bevett gyakorlat az olvasók sunyi manipulálása, szándékos félretájékoztatása.” Nem hiányoljuk, de attól tartunk, a Mihaszna párt nyilas kommunikációs vezetője nem olvas Amerikai Népszavát.

Ez esetben tudhatná, hogy a „sunyi manipulálás” egyáltalán nem jellemző az Amerikai Népszavára, amelytől a sunyiság a legtávolabb áll: a legegyenesebb, legszókimondóbb lap a magyar sajtóban, amely nem rejti véka alá véleményét, nem manipulál, hanem kijelent, a félretájékoztatás pedig azért nem sajátja, mert a fideszes félretájékoztatás ellen küzd.

Az Amerikai Népszava esetében soha nem kell gondolkodni azon, vajon mit akart üzenni a költő szerző. S a lap nem spórolja meg az elemzést, az indoklást, ami a következtetéshez vezette. Mi soha nem beszélünk rébuszokban. Mi nem szépítjük a valóságot, mi még azt sem fogadjuk el, hogy a Fidesz tolvajnyelvét használjuk, vagy úgy nyilatkozzunk Orbán fasiszta diktatúrájáról, mintha annak bármi köze lenne a demokráciához és a jogállamhoz.

A Mi Hazánk nevű nyilas, hungarista, náci pártot például mindig annak nevezzük, ami. Nem gondoljuk, hogy az egy alulról szerveződött politikai párt, hanem a Fidesz szélsőjobboldali szatellitalakulata, amit a Fidesz szervez, organizál és felhasznál a Jobbik maradékából, és Orbántól függ a léte. Orbán érdekeit szolgálják vagy megszűnnek. Arra tartja őket, hogy legyen egy nála még szélsőségesebb, másik náci párt. Ezért sértés a sunyi jelző.

De még ennél is sértőbbnek tartjuk a Mandinerrel való bárminemű összehasonlítást, mivel az Amerikai Népszava egy újság, a Mandiner pedig nem az. A Mandiner a baloldali sajtótól és közíróktól ellopott cikkekből tartja fenn magát, amelyeket azért közöl, hogy elmebeteg, náci, antiszemita söpredék célkeresztjébe állítsa a szerzőket, hogy leköpdöshessék őket.

Ez nem sajtó. Ezért a Mandiner és az Amerikai Népszava nem ugyanabban a szakmában dolgozik. Ezért mindenféle összevetés téves, mert olyan, mintha a krumplit hasonlítanák az űrhajóhoz. Az igaz, ha bármit csinálnak az emberek, azt valamilyen színvonalon teszik, de a Mandiner semmilyen tekintetben, soha nem érte el az Amerikai Népszava színvonalát, még csak meg sem közelítette. A kettő közötti különbség csak a fénysebességgel írható le.

A náci tábor belháborújára pedig nem érdemes szót fecsérelni, legfeljebb arról tanúskodik, hogy Orbán Viktor kisnyilasai nincsenek tisztában azzal, hogy a Fidesz szatellitpártjaként milyen szerepet osztottak rájuk. Tanulhattak volna a Jobbik sorsából. Tiszteletet ne várjon a Mihasznák pártja, mert azt nem érdemelnek, és nem szeretetből pátyolgatják őket.

Ha máshonnan nem, a Mandinerből tudhatnák, minek tartják őket.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések