/

A Momentum körlevelet adott ki, mert Márki-Zay nyíltan bomlasztja a pártot, és ráhajtott a tagjaira

15 perc olvasási idő
92

A Momentum védőintézkedéseket kénytelen bevezetni, mert Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt a háttérben nyíltan ráhajtott a párt tagságára, és az ellenzéki kampány leple alatt próbálja a Momentum alól kiszervezni saját embereit. Ezt nem a Fidesz és a Fidesz-bérencek találják ki, hanem az ellenzéki összefogás harmadik legnagyobb pártja volt kénytelen Márki-Zay bomlasztó taktikájával szemben védekezni. Az Orbán leváltásában reménykedő elbolondított hívek nem hajlandóak tudomásul venni, hogy az ellenzék elszánt ellensége a miniszterelnök-jelölt.

Márki-Zay Péter egészen más arcot mutat kifelé, mint amit valójában tesz. Arról beszél, hogy neki az ellenzéki összefogás és egység a legfontosabb, csak Orbán leváltása érdekli, miközben minden erejével az ellenzéki pártok ellen harcol, velük szemben próbál egy hatalmi centrumot létrehozni. Mint az Azonnali.hu megírta, a Momentum óvintézkedéseket vezetett be, mert Márki-Zay próbálja a párt tagjait és támogatóit átcsábítani a létrehozandó új pártjához, amivel bomlasztja és megpróbálja szétverni a Momentumot (is).

Márki-Zay a miniszterelnök-jelölti megbízatását arra használja fel, hogy az ellenzéki pártokat hiteltelenítse, szétverje, a tagjaikat pedig magához édesgesse. Korábban már felszólította erre a DK és a Jobbik szavazóit is, hogy hagyják ott a pártjukat, és őt támogassák. Most a Momentum elnöksége kényszerült arra, hogy körlevelet küldjön ki a teljes tagságának, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy Márki-Zay saját pártot épít, és a választási kampány ürügyén a Momentum tagjait csábítja át a Mindenki Magyarországa Mozgalomba.

Márki-Zay árulónak és a Fidesz beépített emberének nevez mindenkit, aki kritizálni meri a ténykedését, miközben ő a háttérben nyíltan uszít az ellenzéki pártok ellen, megpróbálja szétverni őket, és a tagjaikat (szavazóikat) igyekszik maga mellé állítani. Az ellenzéki pártok tagjai jóhiszeműen segítik a kampányt, és Márki-Zay észrevétlenül szervezi be őket a saját mozgalmába, mintha ez az ellenzéki összefogással lenne egyenlő. Egyszerűen megpróbálja az ellenzéki pártokat kiszorítani és a tagságukat lenyúlni. Megmondta: le akarja “váltani” őket saját magára. Ezen dolgozik.

Az Orbán leváltásában reménykedő ellenzéki szavazók gyűlölettel fordulnak mindenki felé (így az Amerikai Népszava felé is), ha beszámol Márki-Zay bomlasztó háttértevékenységéről és valódi szándékáról, mert Márki-Zay elhiteti velük, hogy ez a Fidesz aknamunkája és rbán maradását segíti, miközben ő a sötétben arra törekszik, hogy valóban “leváltsa” az ellenzéket, szétverje azokat a pártokat, amelyeknek a miniszterelnök-jelöltje. A fanatikus hívek pedig nem hajlandóak szembenézni azokkal a vészjelzésekkel, amelyeket az ellenzék pártjai adnak.

A Momentum elnöksége most védekezésként azt kérte a tagjaitól, hogy “mindenki tájékoztassa a pártigazgatást, ha bármilyen formában a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak, vagy Márki-Zay Péternek dolgozik, a folytatásra pedig kötelességük engedélyt kérni, ezt pedig vagy a pártigazgatás, vagy a párt elnöksége adhatja meg”. Ez nagyon durva, hogy Márki-Zay mások vödréből halászik, s az ellenzéki pártok tagjait próbálja saját pártjába átcsábítani, azzal az ürüggyel, hogy azzal az “ellenzéki összefogást” segítik. Az ellenzék pártjait és a balliberális oldalt ez az ember halálra ítélte.

Márki-Zay csak a nyilvánosság előtt mutatja, hogy “elengedte” a 7. frakció ügyét, mintha ő gyakorolna “gesztust” egy olyan követelés felhagyásával, ami neki nem jár, és az ellenzéki összefogás megállapodásának szétverését jelenti. A 7. frakció is azt a célt szolgálta volna, hogy ellensúlyt képezzen az ellenzéki összefogás pártjaival szemben. De ennek semmi köze ahhoz, amiért az ellenzéki szavazók az előválasztáson megválasztották. Ez az ember az ellenzéki pártok ellen harcol, a szavazóikat el akarja venni, őket pedig szét akarja verni, hogy korlátlan hatalomra tegyen szert.

Az ellenzéki szavazók nem hajlandóak tudomásul venni, ami a háttérben zajlik, de Márki-Zay Orbán leváltásával a jobboldal, s az ellenzéki pártok szétverésével a baloldal közös vezére akar lenni. Erről szól a jelszava, hogy se nem jobb, se nem bal, hanem Márki-Zay. Ez az ember fel akarja számolni a plurális demokráciát, saját személyében kibékíteni a jobboldalt és a baloldalt, és az orbáni diktatúra “korrupciómentes” változatát, egy másik tálib keresztényfasiszta rendszert létrehozni saját vezetése alatt. Ennek semmi köze az ellenzéki összefogáshoz és a jogállam helyreállításához.

Márki-Zay most is mindent elkövet, hogy hozzá hűséges jobboldali emberekkel tömje meg az ellenzéki pártok frakcióit, hogy a parlamentben is képes legyen megpuccsolni őket. Eddig volt csak egy diktátor, most van kettő, aki az ellenzéki táborban építgeti saját korlátlan hatalmát, anna leple alatt, hogy “csak ő tudja leváltani Orbánt”, és ezért aki neki bármiben ellenáll, az Orbán leváltásának az ellenfele. A háttérben sokkoló folyamatok játszódnak, az ellenzéki pártok csapdába kerültek, mert leváltani nem tudják, az összefogásból kilépni nem lehet, ez az ember pedig bomlasztja őket.

Márki-Zay a legsunyibb módon támadja az ellenzéki pártokat, fordítja szembe velük az ellenzéki szavazókat, elhitetve, hogy Orbánt csak ő akarja leváltani, az ellenzéki pártok nem. A szavazóikat és a tagjaikat próbálja elidegeníteni tőlük, és a saját pártjába átszervezni őket. Ilyen durva támadás az ellenzék ellen még nem volt. Márki-Zay meg akarja szüntetni, szét akarja verni ezeket a pártokat, a szavazóikat és a tagjaikat pedig saját egyeduralma alá akarja vinni azzal a hazugsággal, hogy csak ő tudja és ő akarja leváltani Orbánt, az ellenzéki pártok nem, ezért az ellenzéknek el kell tűnnie.

Márki-Zay-t nem erre választották meg, nem ez a feladata. De ő már akkor is tudta, hogy egyeduralomra tör, amikor a legaljasabb eszközökkel megpuccsolta az előválasztást, és elvette az ellenzéki pártoktól saját kampányukat. Márki-Zay a nyilvánosságban már előre az ellenzéki pártokat teszi felelőssé a választási vereség miatt, és ha az bekövetkezik, minden erővel őket fogja támadni ezért, hogy megszerezze a szavazóikat, őket pedig ellehetetlenítse. Mivel az ellenzéki szavazók hisztérikusan akarnak Orbántól megszabadulni, nem gondolkodnak, és semmit nem vesznek észre.

Döbbenetes, hogy az előválasztás első fordulójában példás együttműködést mutató és egymást tisztelő ellenzéki pártoknak védekezniük kell, mert a báránybőrbe bújt farkas kihasználva a pozíciót, amit megszerzett, a háttérben ellenük dolgozik, szét akarja verni őket és korlátlan hatalomra tör. Márki-Zay valódi ellenségei az ellenzéki összefogás pártjai, mert ők a politikai riválisai. Orbántól csak azért akar megszabadulni, mert a helyére akar lépni, és egyesíteni saját létrehozandó pártját a “korrupciótól megtisztított” Fidesszel. Ez katasztrófa.

Márki-Zay egyértelműen teljhatalomra tör és diktátori ambíciói vannak. Hazudik, képmutatóskodik, miközben a háttérben el akar törölni mindent és mindenkit, aki nem hajlandó alárendelni magát. Mindezt a válastzás előtt három hónappal, a kampány közepén, amikor nem lehet tenni semmit. Márki visszaél azzal a helyzettel, hogy a demokratikus érzelmű emberek nem tettek meg semmit 2010 után, hogy megállítsák a diktatúra kiépítését, és most már hisztérikusan szabadulnának Orbántól. Ezt használja ki Márki-Zay, akinek a karaktere Orbán tökéletes mása.

Az ellenzéki összefogás egyetlen pártja sem támogatta Márki-Zay 7. frakcióját, de ő nem adta fel, mert a végső célja a baloldal és a liberálisok eltüntetése, szavazóik beolvasztása a maga jobboldali tömörülésébe. Márki-Zay gyűlöli a baloldalt és a liberálisokat, egyszerűen csak kommunistázza őket, és vallási alapon megvan győződve arról, hogy csak a jobboldali konzervativizmus az egyedüli helyes út, amit ő képvisel, és szerinte Magyarország kétharmada jobboldali. Az ellenzéki összefogásból neki csak a szavazók kellenek, a pártjaiktól meg akar szabadulni. Ő nem demokrata.

Tényleg ezt akarják az ellenzék támogatói? Vagy már elhitték neki, hogy meg kell szabadulni az ellenzéki pártoktól? Azonban azt ne felejtsék el, hogy ezt egy diktátor akarja, hogy egyeduralomra tegyen szert. Orbán után tényleg egy másik diktátort akarnak, aki kivárja, amíg Orbán magától megbukik, és addig leszalámizza az ellenzéket. Aki ellenáll, azt gyűlölt ellenséggé teszi, majd beleül Orbán székébe. Aki azt hiszi, hogy akkor is jobb, mint Orbán, az téved. Márki-Zay-hoz képest Orbán egy kedélyes, joviális, pálinkázó futballbolond, egy liberális pávatáncos.

Magyarországot ma két diktátor veszélyezteti. Egy demokratának kötelessége harcolni mindkettő ellen. Aki pedig kételkedik ebben, az legalább a szemének higgyen, hogy a Momentum védekezik.







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Semjén úgy áll a Röfi szobájában a szenteltvíztartóval, mintha vizeletmintát tartana egy kórházi folyosón

Következő cikk

Trump “sörpuccsa” volt a Capitolium ostroma, Trump Amerika Hitlere lehet