2024, április18, csütörtök
KezdőlapMagyarországA Momentum rendezheti a 2028-as budapesti olimpiát

A Momentum rendezheti a 2028-as budapesti olimpiát

-

Megváltoztatta a profilképét a Facebookon a Budapesti Olimpiai Mozgalom, rövidített elnevezéssel a BOM. A megszokott logó helyett egy formájában és tartalmában megújult arculat várja az érdeklődőket.

Az öt karika helyett nemzetiszínű kockák tobzódnak a képen, ez a halmaz első látásra azt a látszatot kelti, mintha a szervezők nem olimpiára, hanem Rubik-kocka versenyre gyúrnának.

A kockarakás fölött egy sejtelmes felirat olvasható: Budapest 2028. Jó lenne tudni, hogy ez mit jelent. Azt, amire elsőre gondolnánk, vagyis, hogy Budapest megpályázza a 2028-as olimpiát? Ami azért is furcsa lenne, mert, amint azt a kormány is észrevette, az olimpiai rendezés mögött jelenleg nem áll nemzeti egység.

Ezért nem álltak bele a népszavazásba, és menekültek el az elől, hogy meggyőzzék az embereket arról, hogy Budapest milyen jól járna az olimpia megrendezésével.

Persze, nem csak a magyar embereket kellett volna meggyőzniük, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot is, amely ősszel dönt Limában a 2024-es játékok helyszínéről. Ami azért sem könnyű, mert Thomas Bach, a NOB elnöke épp a napokban, még a visszavonás bejelentése előtt nyilatkozta, hogy Budapest esélytelen Párizzsal és Los Angeles-sel szemben. (Ezt a mondatot a hírek között sajátosan szelektáló MTI kihagyta a nyilatkozatról beszámoló tudósításából.)

De akkor mit jelenthet az, hogy Budapest 2028? Lehet, BOM-nál abban bíznak, hogy addigra megnő az olimpiai rendezés támogatottsága? Esetleg abban, hogy addigra megszűnik a 266151 aláírást összegyűjtő Momentum Mozgalom, vagy, ami politikailag még ennél is pikánsabb, bekerül a parlamentbe, és kormánypárttá növi ki magát. És akkor onnantól nekik lesz érdekük, hogy olimpiát rendezzenek Budapesten, mert az ő családtagjaik, barátaik, és csókosaik zsebét lehet majd teletömni az olimpiára szánt milliárdokkal.

25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések